Ebből jössz rá, hogy a tökéletes párkapcsolatod nem is olyan idilli, mint hiszed

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor megismerkedünk valakivel, a rózsaszín ködön át nézzük, és hajlamosak vagyunk olyan tulajdonságokkal felruházni, amelyekkel egyáltalán nem rendelkezik. Előfordul azonban, hogy benne ragadunk ebben az állapotban, és még akkor sem vesszük észre a baljós jeleket, amikor az már mindenkinek egyértelmű.

Sokszor és sokan láttak már bele olyan tulajdonságokat a partnerükbe, amivel valójában nem rendelkezett. Mert ringathatod magad abban a hitben, hogy egy nap majd nem fordul meg minden szoknya után, és ő lesz a hűség mintaképe, vagy hogy imád veled otthon romantikus filmeket nézni, ha egyszer megint a haverokkal nézi a Liverpool-meccset. Nehéz elfogadni, hogy amit beleképzeltünk a másikba, valójában csak egy fantáziakapcsolat. 

Egy szaklap összegyűjtötte azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy benne ragadtál a kapcsolat „mi lehetne belőle…” szakaszában.

Nem vagy a jelenben

Intő jel lehet, ha folyton a kapcsolat jövőjén gondolkodsz, és azon, hogyan lehetnének jobbak a dolgok, és nem élvezed a pillanatot, a pároddal töltött időt. Megszállottan keresed, hogyan működhetnének jobban a mindennapok, és próbálod finoman – vagy erősebben – terelni abba az irányba a partneredet, amilyennek te képzeled el a tökéletes kapcsolatod.

A jelen helyett a múltban élsz vagy a jövőt tervezed
Fotó: Carsten Goerling / Getty Images Hungary

A régi időkről álmodozol

Sokat gondolkodsz a múlton, azon merengsz, milyen is volt a kapcsolatotok kezdetben, amikor találkoztatok. És – bár alig mered magadnak bevallani –, valójában az udvarlás időszakát sokkal jobban szeretted, mint ahol most tartotok. 

Kifogásokat keresel

Mentegeted a partnered magad és mások előtt is, amikor vállalhatatlanul viselkedik. Mindig arra hivatkozol, hogy éppen stresszes, nem mennek a dolgok a munkahelyén, elrontották a manikűrjét, vagy veszített a kedvenc csapata. Ezeket a helyzeteket akkor is egyedi esetnek állítod be, ha valójában rendszeresen megmérgezi a mindennapjaitokat. 

A szeretteiddel támadóvá válsz

A partnereddel ellentétben a családod és a barátaid hibáit felnagyítod, így nem tűnik olyan problémásnak a párod viselkedése.

Hajlamos vagy túlkombinálni ártatlan mondatokat, vagy akár valami olyat belemagyarázni, amiről egyáltalán nem szólt.

Ha valamelyikük próbálja felnyitni a szemed a párkapcsolatodat illetően, támadóvá válsz, és nem akarod meghallani a jó szándékot. 

Elnyomod a belső hangot

Szinte folyamatosan rossz a kedved, de nem vagy hajlandó belátni, hogy ez a partnered miatt van. Mindig megmagyarázod valamivel, éppen mi az oka, hogy borús a hangulatod, miközben próbálod elnyomni azt a belső hangot, hogy mindez a párkapcsolatod hiányosságai miatt van. 

Ha őszinte vagy magaddal, ráébredsz, hogy ez a kapcsolat csak a fantáziádban létezik
Fotó: PhotoAlto/Eric Audras / Getty Images Hungary

Fantázia helyett valódi kapcsolat

Folyamatosan azt érzed, hogy te sokkal többet teszel bele a kapcsolatba, mint a másik fél, aki ezt természetesnek veszi.

Igyekszel változni azért, hogy a mindennapok zökkenőmentesebbek legyenek, de ha a másik fél változtat – nem magától, hanem mert erre felszólítottad –, az csak ideig-óráig tart, és hamar visszatér azokhoz a szokásokhoz, amelyeket valójában nehezen fogadsz el. 

Ha ezek közül jó néhány igaz rád, érdemes feltenned magadnak néhány kérdést. „Boldog vagyok?”, „Azt kapom a párkapcsolatomtól, amire szükségem van, vagy csak arra várok, hogy a partnerem változzon?”. Ha kétségeid támadnak, talán helyesebb lenne átgondolni a kapcsolat jövőjét, és ha szükséges, tovább keresni a megfelelő társat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.