Ezzel a 3 technikával irányítani tudod az álmaidat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Történt már veled olyan, hogy egy furcsa átmeneti állapotban élted meg az álmaidat? Érezted, hogy ez csak álom: egyszerre voltál aktív cselekvője és megfigyelője a sztorinak. Jó hírünk van, ha ezt már átélted, akkor gyakorlással irányítani is tudod az eseményszálakat.

Egyesek számára a tudatos álmok nagyon élénknek és valóságosnak tűnnek, míg mások inkább homályosabb képekről számolnak be. Sőt, vannak olyanok, akik mindkettőt tapasztalják, és nem tudnák összehasonlítani az álmaikat, annyira különbözők. Bár a tudatos álmodással kapcsolatban még mindig sok megválaszolatlan kérdés maradt, néhány szakember kifejezetten jótékonynak gondolja az ilyen álmokat és az azokat előidéző, illetve irányító technikákat.

A tudatos álmodás tudománya

Becslések szerint az emberek fele tapasztalta már a tudomány által tudatos álmodásnak nevezett jelenséget, és 23%-uk havonta egyszer vagy akár többször is átéli. Ez jellemzően a gyors szemmozgásos (REM) alvás fázisában fordul elő, amely az alvás legaktívabb szakasza. Egy furcsa ellentmondásosság jellemzi a REM-alvást: egyrészt ott a szemmozgásvihar (innen az elnevezése), az agy a legaktívabb ilyenkor, de a test inaktív, sőt bénult. Ciklikusan vagyunk ebben az állapotban, az ébredéshez közelítően nő meg a fázis hossza, de elmondható, hogy a teljes éjszakai alvás kb. 20-25%-át ilyen állapotban töltjük.

Az éber vagy más néven tudatos álmodás az, amikor az ember álom közben tudatánál van.

Dr. Stephen LaBerge pszichofiziológus a tudatos álmodás kutatásának úttörője. Nemcsak ő találta fel az egyik legnépszerűbb tudatos álomtechnikát, hanem számos tudományos tanulmányt is jegyez a témában. LaBerge munkája révén vált a tudatos álmodás terápiás eszközzé. Felhasználják például a poszttraumatikus stressz szindróma, a visszatérő rémálmok és a szorongás kezelésénél.

Hogyan lehet tudatosan álmodni?

Ugyan a tudatos álmodás jellemzően spontán történik, de különböző módszerekkel meg lehet tanulni, hogyan lehet irányítani. Ezek a technikák arra edzik az elmédet, hogy észlelje a tudatosságot. Arra is hivatottak, hogy segítsenek visszanyerni vagy fenntartani az éberséget, amikor belépünk a REM-fázisba.

1. Valóságellenőrzés

A valóságellenőrzés a mentális tréning egy formája. Növeli a metakogníciót azáltal, hogy arra edzi az elmét, hogy észrevegye a saját tudatosságát. Ez a metakogníció éber és alvó állapotban is hasoló, így a módszer az, hogy éber állapotban végezzünk valóságteszteket. Naponta többször hajtsuk végre az alábbi 3 műveletet:

  1. Feleljünk arra a kérdésre: „most álmodom?”
  2. Ellenőrizzük a környezetünket, amivel megerősítjük a fenti választ.
  3. Figyeljük meg, hogy elménk hogyan kapcsolódik a környezetünkhöz.

Ez így kicsit furának tűnik, és nem is olyan könnyű elképzelni, hogy mindezt hogyan kéne megvalósítani. De a szakértők ebben is segítenek. Javasolják, hogy állítsunk be emlékeztetőt, és 2-3 óránként vegyük végig a gyakorlatot. A valóságellenőrzéshez pedig válasszunk egy-kettőt az alábbi technikák közül, és próbáljuk éber állapotban edzeni az elménket, hogy később majd az álomban rutinszerűen végezze el őket:

Tükrök. Ellenőrizzük a tükörképünket, hogy normálisnak tűnik-e.

Szilárd tárgyak. Nyomjuk a kezünket egy falnak vagy asztalnak, és figyeljük meg, hogy átmegy-e rajta.

Kéz. Vizsgáljuk meg a két kezünket. Normálisnak tűnnek?

Idő. Álmunkban az órán folyamatosan változik az idő. Ébrenlétben az idő lassan változik.

Légzés. A legnépszerűbb valóságellenőrző megoldás, hogy befogjuk az orrunkat, és megnézzük, kapunk-e levegőt. Ha még mindig kapunk levegőt, akkor álmodunk.

2. A MILD-technika

1980-ban LaBerge megalkotta a Mnemonic Induction of Lucid Dreams (MILD) nevű technikát. Ez volt az egyik első olyan módszer, amely tudományos kutatásokat használt fel a tudatos álmodás előidézésére.

Hogyan használjuk a MILD-technikát:

Elalvás közben gondoljunk egy közelmúltbeli álmunkra.

Azonosítsunk egy álomjelet, vagyis valami szabálytalan vagy furcsa dolgot az álomban. Ilyen lehet például a repülés képessége.

Gondoljunk arra, hogy visszatérünk az álomba. Ismételjük el magunknak: Legközelebb, amikor álmodom, emlékezni akarok arra, hogy álmodom.

A MILD-technikát az álomból felébredés után közvetlenül is gyakorolhatjuk. Így az álom frissebb lenyomatot hagy az elménkben.

3. Álomnapló vezetése

Az álomnapló vezetése népszerű módszer a tudatos álmodás beindítására. Ha leírjuk az álmainkat, kénytelenek leszünk visszaemlékezni a történésekre. Ez segít az álomjelek felismerésében is, és fokozza az álmok tudatosságát.

A legjobb eredmény elérése érdekében az álmokat rögtön ébredés után jegyezzük le egy naplóba. Az is ajánlott, hogy ezt többször kezünkbe vegyük, és olvasgassuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.