Ezt edd műtét előtt és után, hogy a leghamarabb felépülhess

Olvasási idő kb. 3 perc

A műtét előtt jobban járunk, ha egy dietetikus szakmai tanácsait követve felkészítjük testünket az operáció traumájára. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége ezt a 6 tanácsot adja.

Nem ritka, hogy egy ember életében egy-két operáció is előforduljon. Hogy a leggyakrabban közszájon forgó műtétekről említést tegyünk, a vakbél- és mandulaműtétek már a játszótéren szaladgálva bekerülnek fejlődésben lévő tudatunk tárházába. Aztán ott vannak még a rakoncátlanul növő bölcsességfogműtétek, a császármetszéses szülések, és persze a súlycsökkentő műtétekről is sok szó esett egy időben. Ezeken felül persze még ezernyi okból kerülhet valaki műtőasztalra. Mégsem vagyunk eléggé tudatában annak, hogy milyen teendőink vannak egy-egy ilyen alkalom előtt. Hogy kellően felkészítsük testünket az operáció (szervezetünk szempontjából) traumájára, ezekre kellene odafigyelnünk táplálkozásunk során műtét előtt és után a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének idei őszi konferenciája szerint.

Mit egyél műtét előtt és után – és mikor?

Viszonylag új keletű elképzelés, hogy nemcsak az orvosok talpraesettségén, a kórház felszerelésén múlik egy műtét sikere, hanem a betegnek is fel kell készítenie a testét, hogy a lehető legjobb szintre hozza fel a szervezetét, az általános állapotát. Persze, a hiper-szuper robotsebészek sikere mellett sem mehetünk el említés nélkül, ugyanis egy friss kutatás szerint az ő asszisztenciájuk segítségével végzett műtétek után hamarabb felépülhetnek a betegek. Már Magyarországon is végeztek ilyen műszerrel operációt a Semmelweis Egyetem klinikáján, sikeresen. Azonban mi magunk is hozzájárulhatunk a mihamarabbi felépülésünkhöz, a gyógytornán túli, kevésbé emlegetett terület bevetésével: az étkezésünkkel.

Műtét előtt érdemes dietetikus szaktanácsát követve felkészítenünk a testünket, hogy szervezetünk jobban viselje a traumát, amelyet egy operáció jelent számára
Fotó: aire images / Getty Images Hungary

A magyar szakértők szerint már a műtét előtt 4-8 héttel érdemes elkezdeni szakemberek segítségével, hogy milyenfajta táplálkozással kellene személy szerint nekünk felkészülnünk az operációra. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki alultápláltan (erre több példa szokott lenni), vagy túlsúlyosan fekszik kés alá, vagy hogy úgy általában véve milyen az állapota, hogyan áll a fehérjeháztartása. A dietetikus tanácsait követve kezdhetünk bele az állapotjavításba, amelyhez a 4 hétnél kevesebb idő nem elegendő, a 8 hétnyi felkészülésnél több idő alatt pedig a páciensek fáradhatnak bele az új diétába.

Természetesen a műtét utáni táplálkozásnak is nagy jelentősége van, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége azonban főleg a felkészülési időszak kapcsán osztott meg elképesztő újdonságokat, változásokat az eddigi általános hozzáállásban:

  1. A tápláltsági állapot felmérése: műtét előtt fel kell mérni a beteg tápláltsági állapotát (ezt ápoló vagy orvos is végezheti), és ezt a műtét után is meg kell tenni – ezzel kiszűrhető az alultápláltság kockázatának kitett vagy már alultáplált beteg.
  2. Felesleges éheztetni a beteget – a korábbi gyakorlat alapján a műtét előtt 24 órával és a műtét után is napokig koplaltatták a beteget, ehelyett a legfrissebb ajánlás szerint a műtét előtt 6 órával még ehet, tiszta folyadékot (pl. limonádét, teát, kávét, vizet) a műtét előtt 2 órával még fogyaszthat; műtét után pedig 4 órával már ihat és minél hamarabb ehet is (kivéve, ha ezt bármilyen kóros állapot, pl. vérzés, szűkület nem teszi lehetővé).
  3. Adjunk folyadékkal szénhidrátot pár órával a műtét előtt – mert csökkenti a beavatkozás előtti/alatti stresszt és energiával látja el a beteget, csökkenti a műtét utáni inzulinrezisztenciát és rövidíti a kórházi tartózkodás idejét. A műtét előtti éjszaka 800 ml, műtét előtt 2 órával 400 ml szénhidráttartalmú italt ajánlott adni a páciensnek például tea vagy limonádé formájában.
  4. Ha szükséges, adjunk tápszeres kiegészítést – ez akkor jön szóba, ha a beteg szájon át nem tud enni vagy nem eleget. Ilyenkor iható tápszeres kiegészítés, illetve szondatáplálás szükséges – infúziós táplálás csak akkor, ha az előzőek nem vezetnek eredményre, de akkor is legyen mellette szonda vagy más kiegészítő táplálás.
  5. Ha kell, inkább halasszuk el a műtétet – a súlyosan alultáplált beteg műtétjét akár 7-14 nappal is eltolhatjuk, hogy ezalatt elérje a megfelelő tápláltsági állapotot, és így jobb kilátásokkal álljon a beavatkozás elé.
  6. A felkészüléshez szakember kell – dietetikus bevonása a felkészülési folyamatba elengedhetetlenül szükséges. 

Mindenképp érdemes figyelembe vennünk a szakértők tanácsát, hiszen tanácsaikat követve csökkenthetjük a műtét miatti halálozás esélyét, a szövődmények kialakulását, és lerövidíthetjük a kórházi kezelés idejét is.

Szöveg forrása: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.