Az 5 legrosszabb reggeli, amitől délre csak fáradtabb leszel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha már azt is megerőltetőnek érzed, hogy végigülj egy munkanapot, felszaladj a harmadik emeletre, vagy állandó kimerültségtől szenvedsz, érdemes utánajárni az okoknak. A háttérben túlhajszoltság, alváshiány, stressz, de akár helytelen táplálkozás is állhat. Utóbbin viszonylag könnyen segíthetsz egy kis odafigyeléssel, csak néhány reggeli mumust kell kihagynod annak érdekében, hogy egész nap energikus maradhass.

Nem csak a csekély mennyiségű és rossz minőségű alvás tehető felelőssé azért, ha folyamatosan fáradtnak, kimerültnek érzed magad. Kutatók számtalanszor vizsgálták a lehetséges egyéb okokat, és ma már azt is tudjuk, hogy ezek között az egyik bizony a reggelid is lehet.

Kihagynod sem érdemes, hiszen az egész napos fáradtságérzet jó eséllyel egy idő után bekövetkezik azoknál, akik semmit vagy nagyon keveset esznek. Az étel a test üzemanyaga, és éjjel sem áll le a felhasználással, így ébredés után ha nem is azonnal, de pótolni kell a tápanyagokat. Sokat lendít az energiaszinten egy tápanyagokban dús, kiadós reggeli: tartalmazzon jó minőségű szénhidrátot, fehérjét és zsírt is, és ha lehet, az alábbiakat hagyd ki belőle. 

1. Édes (pék)sütemények

Ha valaki reggelire muffint vagy fánkot majszol, szinte biztosan jóval fáradtabb lesz délre, mint amilyen egy egészségesebb reggeli után lett volna. 

Bár ezek nagyon is finomak, a plusz rost és fehérje nélküli péksütemények hozzájárulhatnak a napközbeni fáradtsághoz. A finomított szénhidrátok cukor formájában gyors energialöketet adhatnak, de nem segítenek sokáig jóllakottnak vagy energikusnak maradni.

2. Energiaitalok

Fura, de igaz: az energiaitalok állítólag extra lendületet adnak, de valójában a nap későbbi szakaszában ennek meg kell fizetned az árát. Ez különösen igaz a nagy mennyiségű hozzáadott cukrot tartalmazó fajtákra.

„Általában az energiaitalok rövid távú energialöketet biztosítanak a koffein révén, de a lassan emészthető ételek, például rostban gazdag szénhidrátok és fehérjék nélkül hamarosan energia-összeomlás következik be, vagyis jóval fáradtabb lehetsz, mint az energiaital felbontása előtt” – emeli ki a téma szakértője, May Zhu dietetikus.

Talán az okozza, amit megettél
Fotó: Dougal Waters / Getty Images Hungary

3. Gyümölcslé – a nem megfelelő változatok

Ha frissen facsarsz egy pár narancsot, csakis jót teszel a szervezeteddel, még jobb, ha nem facsart állapotban falatozod azokat. Ám a gyümölcslé könnyen lehet olyan cukros édesség a tested számára, mint egy péksütemény. 

„A gyümölcslé önmagában semmiképpen sem rossz – a 100 százalékos gyümölcslé valóban tartalmaz vitaminokat és ásványi anyagokat –, de megfosztották a rostoktól is, amelyek jellemzően az egész gyümölcsökben találhatók” – áll a szakember hozzászólásában.

Ez miért annyira fontos? Rost nélkül az italban lévő cukor gyorsan felszívódik, ami érezhető energiaemelkedéshez vezet. De ami felmegy, annak le kell esnie, így valószínűleg az energiaszinted gyors zuhanását is tapasztalod, ami hozzájárulhat a déli fáradtsághoz.

4. Magas cukortartalmú, alacsony rosttartalmú gabonafélék

Talán az az oka, amit nem ettél meg
Fotó: seen by hotshot / respect copyri / Getty Images Hungary

Egyes gabonafélék, müzlik, granolák ugyanolyan cukrosak lehetnek, mint egy szelet sütemény. És ez a fajta reggeli nem tesz jót akkor, ha valaki a tartós energiaszintre gyúr.

A szakértők szerint az alacsony rosttartalmú és magas hozzáadott cukrot tartalmazó gabonafélék a vércukorszint növekedését, majd gyors csökkenését okozhatják, ami délelőtti/délutáni fáradtságot okozhat.

Adagonként legalább 5 gramm rostot (és 8 grammnál kevesebb hozzáadott cukrot) tartalmazó gabonafélékre törekedj. Megpróbálhatod chiamaggal vagy gyümölccsel is feldobni reggeli egytálételed a több rostért, vagy hozzáadhatsz mandulát és tejet, hogy extra fehérjét és zsírt juttass a szervezetedbe a jóllakottság érdekében.

5. Rostszegény fehér kenyér

A pirítós szuper döntés lehet reggelire, csak ne fehér kenyérből készítsd, hanem valódi, rostokban gazdag barnából.

Az alacsonyabb rosttartalmú, finomított szénhidrátok (például a fehér kenyér) hozzájárulhatnak az energiacsökkenéshez, különösen, ha nem kombinálják más rost- vagy fehérjeforrással. Ez megint csak azért van így, mert a finomított szénhidrátok kevesebb rostot tartalmaznak, amely stabilan tartaná a vércukorszintet és telíti a hasat.

A teljes kiőrlésű szénhidrátopciók (például a teljes kiőrlésű kenyér) általában több rostot tartalmaznak, mint a finomított társaik – és tudjuk, hogy a rostban gazdag ételek lassíthatják az emésztési folyamatot, illetve késleltethetik a gyomor kiürülését, ami a jóllakottság érzéséhez vezet. 

Mit együnk ezek helyett?

A rostban gazdag szénhidrátok, fehérjék és egészséges zsírok kombinációja jelenti a tökéletes reggelit. A rostokat tartalmazó összetett szénhidrátok (mint például a teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek és gyümölcsök) sokkal lassabban juttatják be a cukrot (azaz energiát) a véráramba. Eközben a szervezetnek még hosszabb időbe telik a fehérjék és az egészséges zsírok megemésztése. Ez az oka annak, hogy ez a fantasztikus trió egyenletesebb, tartós energiaforrást eredményez a nap folyamán.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.