Ebből a 7 kérdésből tudhatod, hogy igazán érett felnőtt vagy-e

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ember folyamatosan változik: idővel a többség megfontoltabb, komolyabb személyiséggé érik, de cserébe kevésbé lesz kalandvágyó és elfelejti a fiatalabb kori (pozitív és negatív értelemben vett) bolondságokat. De mik azok a dolgok, melyek egyértelműen azt jelzik számodra, hogy kinőttél a fiatalság-bolondság állapotából, és érett felnőtté lettél?

Sokan az anyagi és egzisztenciális sikereken mérik a felnőttség fokát, ez azonban teljes tévedés – véli Barry Davret életmód-tanácsadó, a Medium felületén található, saját nevével fémjelzett blog szerzője. Mi alapján lehet mégis lemérni, hogy mennyit változott a személyiséged az évek múlásával, milyen mértékben hagytad magad mögött a gyerekekre, fiatalokra jellemző szemléletmódot, belső tulajdonságokat? A szakember ehhez ad néhány támpontot. Ezt a 7 kérdést tedd fel magadnak, ha tudni szeretnéd, mennyire vagy érett felnőtt.

#1 Szégyelled egy kicsit a múltad?

Kamaszként és kora húszas éveiben mindenki csinál hülyeségeket, amiket idővel megbán – ebben természetesen semmi rossz nincsen, sőt jó esetben tanulsz a hibáidból és a saját hasznodra fordítod az átélt dolgokat. Akkor érsz el az érettség fokára, amikor már cikinek számítanak a régi bolondságok, ugyanis megtanultad objektíven, külső szemmel értékelni múltbeli önmagad, és látod a tanulságokat. Vállalod a felelősséget a régi hibákért, és ugyan szégyenkezel miattuk, de nem akarsz kirohanni a világból és örökre kitörölni őket a saját és mindenki más emlékezetéből. Nem a legjobb érzés visszagondolni a legnagyobb hülyeségeidre, de mégis hasznos.

#2 Kit okolsz a hibákért?

A kudarcokért, hibákért, félresikerült döntésekért sokan a külső körülményeket hibáztatják, úgy gondolják, minden összeesküdött ellenük, ezért nem sikerültek úgy a dolgok, ahogyan eltervezték őket. Ez természetesen előfordulhat, sokszor azonban egyszerűen képtelen vagy belátni, hogy tévedtél, és inkább mindig másokat okolsz a saját tévedéseidért. Az érettség egyik jele, hogy nem tagadod a hibákat, rossz lépéseket, hanem szembenézel velük és tanulsz belőlük. Szintén érett személyiségre vall, ha nem futamodsz meg egy lehetséges kudarcot látva, hanem bátran elébe mész az akadályoknak és – lesz, ahogy lesz – végigviszed a terved.

#3 Képes vagy szembemenni a berögzült nézeteiddel?

Gyakran nem is sejted, mennyi mindent örököltél a szüleidtől vagy gyerekkorodból: az élet számos területén hordozol olyan előítéleteket, berögzült nézeteket, amelyeket mások ültettek el benned és kis korod óta benned vannak. Legyen szó egy étellel szembeni undortól vagy a politikai nézeteidről: bele sem gondoltál, miért vélekedsz így, egyszerűen amióta az eszedet tudod, ezt nevelték beléd. Az érett személyiség jele, ha képes vagy felismerni ezeket a mélyen benned lévő véleményeket, és – ha szükséges – szembemenni velük, elszakadni tőlük. Lehet, hogy egy gyerekkori rossz élmény miatt egész életedben utáltad a gombát, de ha felnőttként megkóstolod, mégis ízleni fog.

#4 Önzetlen vagy másokkal?

A gyerekek gyakran önzők – nem hajlandók megosztani játékaikat vagy az édességet a társaikkal, azt hiszik, körülöttük forog a világ –, azonban ahogy cseperednek, úgy válnak egyre kevésbé egocentrikussá. Igazán érett felnőttként felismered, hogy a körülötted lévők érzései legalább annyira fontosak, mint a sajátjaid, és tetteiddel nemcsak saját magad, de mások életére is kihatással vagy. Az önzetlenség jele lehet például, ha vigyázol a környezetedre, vagyis óvod a bolygót, mindnyájunk közös életterét, vagy ha saját gyarapításod helyett olykor mások megsegítésére fordítod az idődet és az energiáidat.

Veszíteni tudni kell...
Fotó: Megan Maloy / Getty Images Hungary

#5 Tudsz veszíteni?

A gyerekek és az éretlen személyiségek jellemzője, hogy képtelenek felemelt fejjel veszíteni: hisztizni kezdenek, másokat okolnak a vereségért, haragjukban elzárkóznak a további versengéstől, még hosszú idő múlva is duzzognak és feldühödnek, ha szóba kerül a kínos kudarc. Az érett felnőttek ezzel szemben belátják, hogy ellenfelük jobb volt náluk, sportszerűen viselkednek és elismerik a vereséget, gratulálnak a győztesnek, ahelyett, hogy piszkálnák. Győzni és veszíteni egyaránt tudni kell – a jó vesztes tanul a hibájából és a saját fejlődésére hasznosítja.

#6 Kiállsz az elveid mellett akkor is, ha kényelmetlen?

Mindenkinek vannak olyan erkölcsi és más elvei, nézetei, melyeket fontosnak tart, mások azonban éppen ellenkező véleményen vannak az adott dolgot illetően. Sokan inkább csendben maradnak és hagyják, hogy a másik kibeszélje magát, még akkor is, ha esetleg szerintük kifejezetten káros nézeteket vall egy témában – hiszen sokkal kényelmesebb elkerülni a konfliktust, mint vállalni a saját véleményüket. Az érett személyiségek ezzel szemben igyekeznek mindig kiállni az általuk helyesnek, erkölcsösnek tartott nézetek mellett, akkor is, ha ezzel vitát gerjesztenek és szétrobbantják a társaság nyugalmát.

#7 Képes vagy önállóan gondolkodni?

Napjaink információs társadalmában előszeretettel szippantja be az embereket a csordaszellem, legyen szó egy divathullámról, egy szórakoztatóipari alkotásról vagy egy politikai véleményről: sokan elhagyják önálló gondolataikat és inkább a többséget követik, bármit is diktál a korszellem és a média. Ezért (is) nagyon fontos, hogy mindig legyen saját véleményed, képes legyél racionálisan, a tényeket figyelembe véve dönteni ahelyett, hogy sodródnál az árral és csak azért kedvelni vagy nem kedvelni valamit, mert a többség úgy gondolja.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.