Ötféle egészséges folyamat zajlik benned, ha ezt csinálod

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha rendszerint vonakodva fogadod el barátaid meghívását egy-egy karaokebulira, és a helyszínre érkezve is következetesen távol tartod magad a mikrofontól, érdemes minél előbb meggondolnod magad.

Hol máshol vizsgálták volna a karaoke egészségre gyakorolt hatásait, mint a műfaj szülőhazájában, Japánban? Az Ehime Egyetem professzora, Takeshi Tanigawa több mint 19 ezer 40–69 év közötti ember bevonásával végezte azt a kutatást, melynek során kiderült, hogy időnként mindenkinek érdemes kicsit bolondot csinálnia magából.

A vizsgálat során kiderült, hogy a rendszeresen karaokézó emberek között kisebb valószínűséggel fordul elő stroke és szívbetegség, és stressz-szintjük is alacsonyabb. Tanigawa professzor szerint a karaoke jó módja a stressz kezelésének, az éneklés közbeni mély légzés jót tesz az idegrendszernek, és a szervek vérellátását is javítja.

Az éneklés 5 meglepő előnye

Akár a zuhany alatt, akár egy kórusban énekelsz, a hangod dalban történő kieresztése meglepő előnyökkel jár. A hangulatjavítástól az egészségesebbé tételig tudományos bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy az éneklés jót tesz a testnek és az elmének.

1. Segít leküzdeni a stresszt 

Az sem baj, ha nincs jó hangod
Fotó: stock_colors / Getty Images Hungary

Az éneklés segíthet a stressz enyhítésében azáltal, hogy csökkenti a kortizolt, a „stresszhormonként” ismert hormont, amelyet a szervezet természetesen termel. A túl sok kortizol nagyon káros az egészségre.

A Frontiers in Psychology folyóiratban megjelent tanulmány a résztvevők kortizolmennyiségét mérte éneklés előtt és után. A kutatók úgy találták, hogy a kortizolszint alacsonyabb volt éneklés után. Teljesen mindegy volt, hogy a résztvevők egyedül vagy csoportban énekelnek.

2. Javíthatja a tüdő működését

Azok az emberek, akik énekelnek, mély légzést alkalmaznak, és a mélylégzéses gyakorlatokhoz hasonló módon szabályozzák a légzőrendszerük izomzatának használatát. Míg az énekléssel nem lehet kezelni az olyan légzési betegségeket, mint az asztma vagy a COPD, bármi, ami erősíti a légzőizmokat, segíthet az embereknek könnyebben lélegezni.

3. Csendesebben aludhatsz tőle

Ha az alvásod a horkolás zavarja meg időnként, próbálj meg énekelni. Ennek az az oka, hogy az éneklés erősíti a torok izmait, és ez jelentősen csökkentheti a horkolást, és még az alvási apnoét is mérsékelheti.

Egy 2008-as brit tanulmány az éneklés horkolásra gyakorolt hatásáról kórusénekeseket hasonlított össze nem éneklőkkel. Mindkét csoportnak ki kellett töltenie egy kérdőívet. A horkolást taglaló részt házastársaik töltötték ki. A vizsgálat során két horkolásmérleget használtak. A kutatók úgy találták, hogy sokkal kevesebb énekes horkolt, mint a kontrollcsoport tagjai, és az éneklést javasolják a horkolás lehetséges kezeléseként.

Az éneklésnek számos előnye van
Fotó: Orbon Alija / Getty Images Hungary

4. Javíthatja a memóriát

Miközben az Alzheimer-kórban és más típusú demenciában szenvedők emlékezetkiesést tapasztalnak, az ilyen betegséggel élőkről kimutatták, hogy fel tudják idézni a dalszövegeket. Az Alzheimer-kór Alapítvány tanulmánya megállapította, hogy a dalszövegre való emlékezésen kívül az éneklés más emlékeket is felidézett. A kutatók a tanulmány szerint azt találták, hogy a gyermekkorban tanult dalok éneklése valójában nagyon konkrét emlékek spontán visszatérését idézte elő, és ez a résztvevőkben reményt és pozitivitást keltett.

5. Jobb lesz a kedved

Az Ach Group idősekért tevékenykedő szervezete szerint javíthatja a hangulatot egy jó kis közös dalolás. Az éneklés, akárcsak az edzés, endorfinokat – a „jó közérzet hormonját” –, dopamint és szerotonint is felszabadíthat. Ezeknek az agyi vegyszereknek a termelődése javíthatja a hangulatot, és csökkentheti a szorongást is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.