Önfeledt szex: 4 fontos dolog, amit Emily Nagoski tanít róla

Olvasási idő kb. 5 perc

Leszbikus nőként speciális helyzetben voltam, amikor felfedeztem a szexualitást. Mivel másfél-két évtizeddel ezelőtt jóformán semmit nem lehetett hallani a nők közötti azonos nemű szexről, nem voltak fogódzóim (félelmetes érzés), ugyanakkor sokkal kevesebb káros hiedelmet kellett leküzdenem, mint másoknak. Később közvetlenül is tapasztaltam, hogy azok a szerelmeim, akik heteró kapcsolatokból jöttek, mennyi szorongást halmoztak fel magukban az ártalmas társadalmi tanítások miatt. Ezek elengedésében segít egy nemrég megjelent fantasztikus könyv, Emily Nagoski Úgy, ahogy vagy című munkája, amely tudományos alapokon, de színes metaforákon és történeteken keresztül, közvetlen stílusban vezeti be olvasóját az önfeledt szexualitás pszichológiájába. Minden nőnek ajánlom, és azoknak is, akik szexelnek velük.

„A középkori anatómiai leírások a női külső nemi szervet a »pudendum« elnevezéssel illetik. A szó a latin pudere igéből származik, amely azt jelenti, hogy »szégyell, szégyenkezik«”– olvasom döbbenten Emily Nagoski Úgy, ahogy vagy című könyvében. Ezek szerint a legkorábbi időktől fogva olyan képzetek tapadnak a testünkhöz, amik alapján szégyenkeznünk kellene miatta. 

Erről eszembe jut, mennyi ismerősöm gondolta azt tini korában, hogy a szeméremteste nem szép, nem normális, csak azért, mert a belső szeméremajkai túlnyúlnak a külső ajkakon. A pornófilmekben nem ezt látták, hanem azt, hogy az ideál a behúzódó, egyenletes színű – egyébként ritkábban előforduló – labia.

Legyen szó a nemi szervükről, a testükről, a vágy kialakulásáról vagy az orgazmus eléréséről, a nők rengeteg mindenről azt tanulták meg, hogy csak egy bizonyos módon elfogadható. Leginkább azon a módon, ahogy az a férfiaknál megszokott, hiszen a tudósok a női szexualitást sokáig a férfi szexualitás analógiájaként képzelték el. Nagoski könyve megkérdőjelezi a férfiak (vagy bárki más) szexualitásának alapértelmezettségét, és arra bátorít, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. Mert csodálatos vagy, szép és normális – a világ az, ami nem működik megfelelően.

#1 Ha be akarsz indulni, ne csak a gázt taposd

A Nagoski-könyv által bemutatott egyik legfontosabb elmélet Erick Janssen és John Bancroft nevéhez fűződik. Ők voltak azok, akik a ’90-es évek végén előálltak az ún. kettős kontroll modellel. A teória azt mondja, hogy a szexuális reakció két különálló rendszer egymásra hatásával jön létre. Az egyik a serkentő rendszer, a gázpedál, amely figyeli a külső és belső környezetet (gondolatokat, érzéseket, emlékeket) és erotikus ingert keres. A másik a gátló rendszer, amely potenciális fenyegetések után kutat és kétféle funkciót lát el. 

Nagoski könyve egyszerre szórakoztató, tudományos és rendkívül hasznos
Fotó: Libri kiadó

Egyrészt befékez, ha a közvetlen környezetben veszélyt tapasztal (például rátok nyit a gyerek). Másrészt idetartoznak magával az aktussal (lesz-e orgazmusom, jó vagyok-e a másiknak) és a saját testünkkel kapcsolatos félelmeink. Ha utóbbiból sok van, az olyan, mintha behúzott kézifékkel akarnál száguldozni. Teljesen természetes, hogy eltérünk abban, hogy ki-ki mennyire érzékeny a serkentésre és a gátlásra. Ha a biológiai mechanizmusokat nem is tudjuk megváltoztatni, az rajtunk múlik, hogy milyen ingerekkel vesszük körül magunkat. 

#2 Hozz létre szexpozitív kontextust  

Nem mindegy, mennyi erotikus inger van a mindennapjainkban, ahogy az sem, egyáltalán mit kezel erotikus ingerként a serkentő mechanizmusunk. A kutatások alapján Emily szép számmal sorol fel erotikus ingereket. Ilyen lehet a szerelem, az érzelmi kötődés, a másik felénk irányuló figyelme, az ábrándozás, a saját vagy a partnerünk izgalmi állapotának észlelése, a vizuális hatások, a romantika, a sugdolózás, az illatok, a tánc, a közös fürdő, a masszázs. Ugyanakkor a kettős kontroll modell alapján tudjuk, hogy az erotikus reakcióhoz, a vágyhoz nemcsak arra van szükségünk, hogy szexi ingerekkel vegyük körül magunkat. Lehet a párunk hihetetlen vonzó, szerethetjük bármennyire, ha szorongunk, kimerültek vagy stresszesek vagyunk, nehezen fogjuk megkívánni a szexet. 

A kontextushoz ugyanis nemcsak a külső ingerek tartoznak, hanem a belsők is: az a tudatállapot, amiben vagyunk. A kontextust alakító tényezők zöme ráadásul nem közvetlenül a szexualitáshoz kapcsolódik. Jobb szexet szeretnél? Akkor fontos, hogy úgy rendezd be az életedet, hogy kevesebb legyen rajtad a nyomás, többet tudj pihenni. A traumák feldolgozása, a testeddel kialakított pozitív viszony, a pároddal való kommunikáció és biztonság olyan faktorok, amelyek alapot teremthetnek az örömteli szexhez. 

A szerző, Emily Nagoski
Fotó: Jon Crispin

#3 A nemi szervi reakciók nem „őszinték”, hanem automatikusak

Nagoski kiemelten foglalkozik az összhanghiány jelenségével is. Az egyik vizsgálat, amit leír ezzel kapcsolatban, azt találta, hogy a nőknél átlagban mindössze 10 százaléknyi átfedés volt a személy nemi szervének mérőműszerekkel mért állapota, izgalmi szintje, valamint az illető szubjektív megélését rögzítő adatsor között (a résztvevők videókat nézegettek). Tehát például amikor valaki pornót néz, ha nem is tetszik neki, amit lát, mutathat merevedést, nedvesedést. Vagy amikor valaki ellen nemi erőszakot követnek el, és az áldozat nedvesedést, netán orgazmust tapasztal, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy akarta vagy élvezte az aktust. Puszta reflex. A nemi szervi reakciók csak annyit jelentenek, hogy az érzékelt ingerek összefüggésben állnak a szexszel, de nem árulják el, mire vágyik „őszintén” a nő. De sajnos ezt kevesen tudják, így sokan hihetetlen mértékű szégyent őriznek magukban amiatt, hogy olyan szexuális ingerre reagált a szervezetük, amit ők nem akartak, nem tartottak helyesnek, nem tetszett nekik. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szexre nem a test ad konszenzust, hanem az elme. Tudni akarod, hogy a másiknak jólesik-e az, amit csinálsz? Kérdezd meg tőle, és fogadd el, amit mond. Az összhanghiány fordítva is megmutatkozhat: amikor valaki kívánja a szexet, de nem nedvesedik. Ha nincs nyomás alatt, és tényleg kíván téged, hidd el neki, és használjatok síkosítót.  

Ki Emily Nagoski?

Nagoski eredetileg agykutatónak készült, ám érdeklődése hamar a szexuálpszichológia felé fordult. 1995 óta tart előadásokat és foglalkozásokat szexedukáció, prevenció, kommunikáció és stresszkezelés témákban, dolgozott a delaware-i és az indianai egyetemeken, valamint a Smith College-en. Bő két évtizede tevékenykedik szextanácsadóként, kliensei főleg cisznemű nők (akiknek a születéskor kijelölt neme és a nemi identitása megegyezik) és partnereik, ezért az ő tapasztalataikra épített a szöveg megírásakor. Elmondása szerint a transznemű emberek szexualitásával foglalkozó kutatások sajnos ma még gyerekcipőben járnak. Reméli, hogy hamarosan változás lesz ezen a téren, illetve hogy a kötet azért mindenféle nemű és nemi identitású ember számára hasznos. Ami a szexuális irányultságot illeti, leszbikus példákat szinte valamennyi fejezetben olvashatunk.

#4 A vágy nem mindig spontán, és ez teljesen oké

A spontán vágy akkor jön létre, amikor előrevetítjük az élvezetet, tehát például úgy érkezünk a randira, hogy már nagyon kívánjuk a másikat. A reszponzív vágy ezzel szemben az élvezetes ingerre adott válasz, tehát a közeledés, az intimitás, az előjáték, a csókolózás, simogatás során élesztődik fel. Kutatások szerint a nők fele-fele arányban képesek spontán és reszponzív vágyra. Ám kultúránkban mégis az a hiedelem terjedt el, hogy a spontán vágy az igazi vágy: ha nem kívánod őrülten a másikat, akkor elromlott közöttetek valami, talán nem ő az igazi. A valóság viszont az, hogy a stressznek, az önértékelésnek, a korábbi traumáknak, az élettel való elégedettségnek nagy befolyásuk van a vágyra.

A hosszan tartó monogám kapcsolatokban a szenvedély nem automatikusan működik. Tudatosan kell megteremteni hozzá a kontextust, a külső és belső környezetet, a partnertől való eltávolodást vagy éppen a hozzá történő közelséget – kinek mire van szüksége. Ahhoz, hogy utánajárjatok, nektek mi működne legjobban a partnereddel, remek támpontokat ad Emily Nagoski olvasmányos, színvonalas, szemléletformáló könyve, amelyben még sok izgalmas témáról lehet tájékozódni (például a terápiás önkielégítés vagy az orgazmus elnyújtásának módszereiről).  

Amikor kisgyerekek vagyunk, úgy találkozunk a társadalom káros üzeneteivel, hogy még nem vagyunk képesek kritikusan gondolkodni róluk. Ezek a tanítások bemásznak a bőrünk alá, és gyakran tudattalanul hatnak az életünkre. Ez alól a szexuális életünk sem kivétel. Viszont most, hogy felnőttek vagyunk, újra tudjuk gondolni, le tudjuk bontani ezeket a hiedelmeket. Ebben segítenek az olyan könyvek, mint amilyen az Úgy, ahogy vagy is. Ez a folyamat persze nem könnyű, de ha végigcsinálod, elhozhatja azt a szabadságot és önfeledtséget, amelyben sokkal hozzáférhetőbbé válik a gyönyör.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.