„Eltűnt, mint Gyula a fúróval” – sztorik szakikról, akiket sosem láttunk újra

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Félig felújított lépcső, romokban hagyott konyha, hoppon maradt megrendelők – noha abban reménykedünk, hogy ezek vagy ezekhez hasonlók velünk nem történhetnek meg, akkor jön a valóság. Jöjjenek hát a történetek olyanoktól, akik ugyancsak azt gondolták: velük ilyen sosem történhet.

Ghosting, a jelentése pedig valami olyasmi, hogy szellemmé válás. Noha e kifejezést nem olyan régóta használjuk szélesebb körben, annyi biztos, hogy a fogalom arra a jelenségre utal, amikor valaki váratlanul vet véget egy kapcsolatnak, és szó nélkül, örökre eltűnik a másik életéből. Noha az tény, hogy ezt leginkább a szerelmi kapcsolatok lezárásának egyik módjaként szoktuk emlegetni, de ha kiterjedtebb viszonyainkat vizsgáljuk, e kifejezés akarva-akaratlanul eszünkbe jut akkor is, ha lakásfelújításba kezdünk, ha vezetéket kellene cserélni, vagy ha csak a radiátorunk leheli ki a lelkét. Hogy miért? Máris elmagyarázzuk.

Nesze neked, kerti tető!

Egyszer álmodtunk egy nagyot a férjemmel, és kitaláltuk, hogy a pincefeljárónkhoz egy klassz kis tetőt készíttetünk a kertünkbe. Már láttuk magunk előtt a kész művet, amelynek szomszédságában végtelen boldogsággal futnak majd a muskátlik, amely óvó árnyékában falnak dönthetjük a gyerekek járgányait, és felépíthetjük a kerti bunkert.

Idézőjel ikon

Hívtuk is az ismerős ácsot izibe’, aki néhány nappal később harmadmagával jött is boldogan. Csattogott a colstok, firkált gyorsan a ceruza, hogy segítségükkel megszülethessen a harmadik gyermekünk: a kerti tető.

Már csupán annyi maradt hátra, hogy megvárjuk az árajánlatot, aztán rábólintsunk, és elkészüljön a nagy mű, amely szomszédságában tényleg végtelen boldogsággal fut majd az a muskátli.

Igen ám, de a lelkes colstokcsattogtató kereken három éve harmadmagával köddé vált.

Nemhogy az árajánlatot nem láttuk, őt is akkor utoljára, amikor kívülről bezárta a kapunkat. Mi ez, ha nem ghosting?

Van, hogy egy kerti tető elkészítése csak álom marad megfelelő szakember nélkül
Fotó: Bill Oxford / Getty Images Hungary

A bűvös idők: a három év és a jövő hét 

Ugye emlékszel még a népmesékből a hármas számra, amit a héttel és a kilenccel együtt meseszámoknak nevezünk? Úgy tűnik, ez nemcsak a népi hitvilágban, hanem a „szerelővilágban” is így működik, hiszen Zsuzsáék kocsija is éppen három éve áll a szerelőnél az alkatrészre elkért 900 ezer forinttal együtt.

Ám „megnyugtató”, hogy az autótulajdonosoknak azóta is minden héten elmondja: a jövő héten kész lesz.

Na igen, és akkor meg is érkeztünk a következő időhatározóhoz: a jövő héthez. Merthogy Tímeáéknak is ezt mondta a szakember, aztán ez történt:

Idézőjel ikon

A szüleim „ezerkilencszáznagyonrégen” kezdtek lakásfelújításba. Tetőtér-beépítés, ismerős vállalja a lépcsőkialakítást. A lépcső fele gyönyörű szép, jövő héten jön, és befejezi… Körülbelül 25 évvel később ezzel a félkész lépcsővel adtuk el a lakást.

Soha, soha többé, sohanapján, sose

A három évhez és a jövő héthez nyugodtan hozzácsaphatjuk a sohát is, de erről meséljenek inkább Vivienék, akik egyetlen farostlemez ajtót szerettek volna csináltatni a gyerekszobára.

Idézőjel ikon

Kihívtunk öt asztalost, abból egy mondta egy héttel később, amikor felvette a telefont, hogy ad ajánlatot, a többi eltűnt. Azóta sincs ajtó a gyerekszobán.

A most ötéves házas Liliánáék sztorija is megerősíti, hogy igenis létezik a szakivilágban olyan, hogy soha, hiszen egy szakács éppen öt éve küldi a lagzijukra az árajánlatot.

Zsuzsiék a 35 négyzetméteres szoba-konyhás lakásukba hívtak egy csapatot azért, hogy behúzzák a vezetékeket, és felszereljék a konnektorokat, kapcsolókat.
Körbenéztek, kérdezték, hogy utána a faljavítást, festést is megcsinálják-e. Mondtuk, hogy nem, csak amit megbeszéltünk. Lementek a szerszámaikért, és soha nem jöttek vissza.”

Úgy látszik, ez a szerszámra való hivatkozás jó taktika, ugyanis, ha nem is szó szerint, de Juditéknál is ez történt.

„Az egyik villanyszerelő dolgozott nálunk, majd mondta, mindjárt visszajön, csak kiszalad a fúróért, amelyet az autóban hagyott. Vártuk, egyre csak vártuk, nem jött. Legközelebb három hónap múlva láttuk viszont. Azóta szállóigévé is vált nálunk: 

eltűnt, mint P. Gyula a fúróval.”

Megnyugtató volna azt hinni, hogy a szakik a szerszámokkal együtt nem térnek vissza soha, de Judit sztorija bizonyítja, hogy ennek bizony az ellenkezője is előfordulhat.

Idézőjel ikon

A lépcsőnket szőnyegpadlóval burkoltattuk. A szaki lelépett, miután végzett, fizetni sem tudtunk neki, és minden eszközét otthagyta. Azóta sem tudjuk, mi történt vele, mi, esküszöm, rendesek voltunk.

Volt olyan szakember is, akinek fizetni sem tudtak a megrendelői
Fotó: slobo / Getty Images Hungary

Viszlát, konyha!

Szilviéket egy komplett, konyhaáthelyezéssel egybekötött lakásfelújítás kellős közepén hagyták faképnél.
Megterveztem egy szép konyhát, de nem akartam, hogy mi bajlódjunk az IKEA-s bútorok összeszerelésével. Erre egy halom mesterember szakosodott, le is beszéltem eggyel az amúgy nem túl olcsó mókát. Megállapodtunk abban, hogy odajönnek az áruházhoz velünk, el is hozzák, majd össze is szerelik a bútort. Aznap délután, amikor találkoztunk volna velük, felhívtak, hogy »ó, jaj, elromlott a teherautó«, és majd szólnak, hogy mikor aktuális.”

A telefont természetesen soha többé nem vették fel, végül a bútort az áruházzal hozatták ki, amit munka meg pakolás közben, a lakásban élve nagyjából egy hét alatt szerelt össze Szilvi férje „mindenhonnan leakasztott családtagok” segítségével.

Edináék is a konyhával járták meg, az ő bútoruk darabokban készült el, de nem is akárhogy.

Idézőjel ikon

Gondoltuk, jó ötlet rég nem látott, de mégis ismerőssel dolgoztatni, akivel annak idején még egy iskolába is jártunk. Összejött a randi, lassan választottunk alapszíneket, frontokat, meg amit kell, aztán darabokban el is készült, de sokszor nem vette fel a telefont, mindig volt valami kifogás, tolás, csúszás, indok.

Mint mondta, a bútor segítséggel részletekben el is került Edináék budapesti otthonába, de nem a mester, hanem Edina szüleinek autójával. 
„A beszerelés is körülményes volt, volt, hogy elindult, de mégsem ért ide, aztán ha ide is ért, a férjem segített feltenni, illetve szólni, hogy »bátya, az nem lesz jó«. Ezután a fogantyúk nem voltak meg a pontos számmal. A végére már az el nem készült bútoromat is szidtam.”

Idézőjel ikon

Aztán egyszer csak sosem jött többet, nagyrészt ugyan kifizettük, de az összes lomja, gépe nálunk időzött sokáig. Végül egy tőle független, Pesten dolgozó asztalos fejezte be a hatalmas panelkonyhánkat.

Van, akit a félkész konyha elkészítésénél hagynak cserben a szakik
Fotó: Giselleflissak / Getty Images Hungary

Már csak egy kicsi hiányzott

Péternek tucatnyi ezekhez hasonló története van, amelyből hármat meg is osztott velünk: az egyik, ahogyan ő fogalmazott, „klasszik ghosting”, a másik kettő pedig, ahogyan mi fogalmazunk, csak egy kicsit ghosting.
„Egyszer egy teljes belső felújításra kértünk árajánlatokat, több is érkezett, közben pedig megkerestük az utcánkban öt házzal odébb lakó mestert is. Kijött, felmért, mondta, hogy ír e-mailt az árajánlatról, aztán sosem jelentkezett többet. Mondjuk nem is köszönünk azóta egymásnak, csak nem tudom, én hol hibáztam…” – mesélte Péter, akinek a kálváriája ezzel messze nem ért véget.

Idézőjel ikon

Megállapodtunk egy másik generálkivitelezővel, kijött, felmért, e-mailen adott árajánlatot, jó drágát, de elfogadtuk, megbeszéltük, mikor kezdi a munkát, gondoltuk, ő biztosan eljön. Soha többet nem vette fel a telefont sem.

„Ugyanakkor a konyhabútort is felújítottuk, jött az asztalos, megnyerő, iPaden mutogatta a látványterveket, hú, de jó, nagyon örültünk. Hónapokig tartott a bútor elkészítése, mert mindig éppen nem ért rá jönni, hogy összerakja, mert máshol van. Egyszer azt találta mondani, hogy másnap jön reggel, ébredés után, ne aggódjunk. Kérdeztem, hogy az hány órát jelent, mire azt válaszolta, hogy dél körül nálunk lesz. Négykor jött. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy miután kifizettük, abban a hitben, hogy másnap befejezi a munkát, néhány kis takarólapocskát felszerel, meg egy helyen még összecsiszolja a konyhabútort, soha többet nem láttuk.

Ennek másfél éve.

Előfordul, hogy a megállapodás után válik köddé a szakember
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Szép munka!

Istvánnál pár éve a radiátorokra kellett kötelezően elzáró szerkezetet, magyarul csapot szerelni. „Árajánlat 80 ezer. Jött a mester, négy radiátor, 10-15 perc/darab három készüléknél. A negyediket leszerelte, a csapot felszerelte a csőre, majd közölte, ez a radiátor lyukas, cserélni kell, a héten hoz egyet. Kiállította a számlát, 140 ezer jó magyar forintért, és távozott. Eltelt egy, majd két hét, sehol az ember. Néha láttam az autóját, mert még dolgozott a házban, de hozzám nem talált vissza” – emlékezett vissza István, aki jobb híján, maga ment el vásárolni radiátort, mellé rézcsövet, meg amit kellett, 20 ezerért.

Idézőjel ikon

Felszereltem a radiátort. Két hónap múlva összefutok a »mesterrel«: »Jaj, magánál még fel kell rakjak egy radiátort!« Mondom neki, már megoldottam. Erre ő, azért megnézi. Megnézte, majd közölte: »egész jó munkát végzett, aki felrakta«, és távozott.

Egy ügyes kezű tulajdonos egy radiátorszerelést is megold, ha nem talál vissza hozzá a szakember
Fotó: Dobrila Vignjevic / Getty Images Hungary

Sok kitűnő szakember is van

Azt reméljük, hogy e történetek kirívó eseteknek számítanak, mert bizton állíthatjuk: szép számmal vannak olyan szakemberek is, akik gyönyörű munkát végeznek, és nagyon is megbízhatók. Ezt példázza cikkünk utolsó története is, amelyet Ildikó mesélt el.
„Nem emlékszem, hogy valamelyik ne jött volna. Többször egyeztettünk, tudtam, mit akarok, pontos ajánlatokat kértem, fizettem, volt hangerőm is, ha kellett. Általában személyes ajánlások alapján hívtam mestert, de a netről is eljöttek. Nagyanyám varrónő volt, az összes fivére »iparas«, ebbe nőttem bele, szerettek.” 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.