Ennyi ideig keresik az eltűnt embereket

Olvasási idő kb. 4 perc

Összesen 2400 ember szerepel a magyar rendőrség keresési listáján jelenleg. Utánajártunk, vajon mit tehet az, aki egy eltűnt embert keres, miben tud segíteni neki a rendőrség, és milyen egyéb lehetőségekkel élhet, hogy megtalálja.

Számtalan oka lehet annak, hogy egy embert keresni kezdenek rokonai, ismerősei. Megkérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányság Sajtóosztályát is, hogy mit tehet a rendőrség ilyen esetben. 

Közel két és félezer embert keres jelenleg a rendőrség azért, mert holléte ismeretlen, harmaduk kiskorú. A majdnem tízmilliós Magyarország teljes lélekszámához képest csekélynek tűnhet, azonban ők csupán azok, akiket keres is valamely hozzátartozójuk vagy ismerősük. Az eltűnt személyek létszáma egy nagyobb falunyi embert tesz ki. 

Minden apró információ segítheti a rendőrség munkáját
Fotó: David Espejo / Getty Images Hungary

Nem minden eltűnt embert keresnek

A körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló 2013. évi LXXXVIII. törvény határozza meg azt, hogy kit kell ma Magyarországon eltűnt személynek tekinteni. A szabályok értelmében többek között eltűntnek kell tekinteni:

  • az ismeretlen helyen lévő személyt, amennyiben az illető cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, egészségi állapota, kora vagy más ok miatt nem tud magáról gondoskodni;
  •  az ismeretlen helyen lévő személyt, akinek esetében életvitelére, személyi körülményeire, foglalkozására tekintettel az eltűnésére észszerű magyarázat nem adható;
  •  eltűntnek kell tekinteni azt is, aki ismeretlen helyen tartózkodik, és az eltűnés természeti katasztrófával vagy öngyilkossággal van összefüggésben.

Bár a közösségi médiában inkább az a gyakori, hogy idős rokonukat keresik, az eltűntek között bizony jócskán akadnak kiskorúak is, a cikk írásának pillanatában 714 olyan 18 év alatti szerepel a listán, akiknek holléte ismeretlen. A rendőrség szerint a gyermekek és fiatalkorúak körében igazán változatos az oka annak, hogy nem találják őket. 

„Az eltűnések hátterében számos ok állhat. Fiatalkorúak és gyermekek esetében ilyen például a személyes konfliktus, a szülő-gyermek közötti konfliktushelyzet, gyermekelhelyezési vita, esetleg gyermekvédelmi hatósági intézkedés megakadályozása, beszámíthatatlan, zavart viselkedés vagy akár kóros elmeállapot is” – tájékoztatta a Díványt az ORFK sajtügyelete. 

A rendőrség mellett civil önkéntesek is segíthetik az eltűnt emberek utáni kutatást
Fotó: Alan Thornton / Getty Images Hungary

Az eltűnés tényét a közvélekedéssel ellentétben bármikor jelezhetjük a rendőrség felé, nem kell 24 órát várni ahhoz, hogy eltűntnek minősítsenek valakit. A rendőrség bejelentést vagy hatósági észlelést követően indít eltűnt személy felkutatására körözési eljárást.

Az eltűnt személy mielőbbi megtalálásának érdekében az a legfontosabb, hogy az eltűnés tényét minél hamarabb a hatóság tudomására hozzák – hangsúlyozzák.  

A bejelentés megtehető személyesen vagy elektronikusan is a https://ugyintezes.police.hu weboldalon az új ügy indítása/eltűnés bejelentése menüpont alatt is. Ha a hatóság tudomására jut, hogy eltűnt egy személy, akkor a bejelentést követően a körözést azonnal elrendelik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a körözést a nyilvántartásban rögzítik, és elindul a körözési eljárás, keresni kezdik az illetőt. 

Minden információ segítség lehet

„Nagyon fontos, hogy az eltűnés bejelentésénél minél részletesebb és pontosabb információkat adjanak az eltűntről, életviteléről, foglalkozásáról, baráti köréről, szokásairól, hiszen mindez segíti a körözési eljárást folytató hatóságot” – összegezte a Díványt tájékoztatva a rendőrség. 

Friss fénykép, az aktuálisan viselt ruházat, az esetleges mobiltelefonos nyomkövetési adatok is fontos összetevői lehetnek annak, hogy hamar az eltűnt ember nyomára bukkanhassanak. Hogy pontosan mit tesznek, az az adott ügy körülményeitől függ. 

A keresőkutyák évente több száz eltűnt ember nyomára bukkannak
Fotó: Bill Oxford / Getty Images Hungary

A közösségi oldalon terjedő felhívások komoly segítséget jelenthetnek a rendőrség munkájában a körözési eljárások során, ezért a hozzátartozóknak javasolják, hogy ott is osszák meg a körözési felhívást. Számtalan weboldal és közösségi médiás oldal jött annak érdekében létre, hogy az eltűnt emberekkel kapcsolatos felhívások széles körben ismertté váljanak, itt keresősablonok segítségével készítenek fényképes leírást a kontaktok telefonszámát is feltüntetve, amit bárki megoszthat nyilvánosan a profilján, ezzel segítve a hír terjedését.

A rendőrség azonban figyelmeztet arra is, hogy számtalan hoax kap szárnyra, sokan viccből is kereshetnek el nem tűnt embereket, és az így terjesztett felhívások nagyban akadályozhatják az ő munkájukat is, ezért mielőtt egy civil kezdeményezés felhívását megosztanánk, ellenőrizzük a körözési listában is, hogy valós-e, áll-e még a körözés, vagy esetleg idő közben megtalálták az eltűntnek hitt személyt. A valótlan felhívások, hoaxok és álhírek terjedésével ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy az emberek nem veszik többé komolyan a valódi segélykéréseket. 

Minden eszközt bevetnek

A rendőrség az online felületeken közzétett felhívások mellett a területileg illetékes szervek, társzervek, kutató-mentő szolgálatok és civil önkéntesek bevonásával is részt vesz az eltűnt személyek felkutatásában, a szükséges erőforrások és technikai feltételek mozgósításával. Több emberkeresésre, nyomkövetésre szakosodott civil szervezet dolgozik országszerte, többek között keresőkutyákkal, drónokkal vagy nagy tömegű önkéntes mozgósításával.

Az egyik legismertebb magyar segítőkutya a nyomolvasó Demi, aki gazdájával, Kovács Tímeával, a Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány kurátorával az elmúlt évek során több száz embert és állatot talált meg kifinomult szaglásával és éles eszével. A páros rendszeresen gyakorol, saját módszer alapján tréningeznek, melyről ide kattintva tudhatsz meg többet. Hetente több alkalommal indulnak bevetésre, hogy eltűnt személyeket és háziállatokat juttassanak haza, a legtöbb esetben sikerrel. Fontos tudni, hogy szintén az általános téves információkkal ellentétben a rendőrség nem adja fel soha az eltűnt személyek keresését, megtalálásukig foglalkoznak az üggyel. 

Az elmúlt évtizedek legnagyobb médiaérdeklődését kiváltó eltűnése egy kétéves kislányhoz köthető. A Madeleine McCann ügyével kapcsolatos fejleményekről ide kattintva olvashatsz

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.