Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Úgynevezett jó alvó vagy? Nyugisan alszol mondjuk tíz és hat között, mint én? Vagy rendszeresen felriadsz, akár az éjszaka közepén, és nem is tudsz azonnal visszaaludni, mint a testvérem? Nyugi, mindkettő normális. Sőt, úgy tűnik, a felébredős mintázat az ősibb, és ez az, ami jobban szolgálja a pihenést is.
A legtöbb embert aggodalommal tölti el, ha az éjszaka közepén felriad, majd nem tudván visszaaludni, ébren bámulja a plafont. Pedig kutatások igazolják, hogy ebben valójában semmi természetellenes nincs. Sőt egyre több bizonyíték van arra, hogy a nyolcórás folyamatos alvás egészen természetellenes.
Az alvás világnapján az emberi pihenés történetével kapcsolatban hozunk egy kis érdekességet.
Alvásritmus
Az 1990-es évek elején Thomas Wehr pszichológus érdekes pszichológiai kísérletet végzett. Munkatársaival kísérleti alanyaik alvását szerették volna meghekkelni, helyesebben ellenkezőleg: azt szerették volna kideríteni, hogyan, milyen ritmusban/egységekben alszanak, ha a fény és a sötétség viszonya jobban rímel arra, ami a természetben előfordul. Mi történik akkor, ha akár több mint 10 órán át nem jutnak fényhez?
A kísérletben résztvevőket ezért a nap 14 órájában sötétségben tartották, vizsgálva, hogy mindez hogyan hat majd az alvási ritmusukra. Eltelt némi idő, mire az alvásuk adaptálódott ehhez a rendszerhez, de a negyedik hétre közös alvási mintázat alakult ki náluk: először körülbelül négy órára elaludtak, később felébredtek, 1-2-3 órát ébren töltöttek, majd újra álomba merültek és további mintegy négy órát aludtak. A kutatókat egészen lenyűgözte az eredmény, leginkább is az, hogy a kísérlet résztvevőinek alvásmintája – függetlenül életkoruktól, nemüktől vagy egyéb jellegzetességeiktől – milyen hasonlóan alakult.
Alvástöri
Ezt az érdekes alvásmintázatot ráadásul nem csak kísérleti keretek között figyelték meg. 2001-ben Roger Ekirch, a Virginia Tech történésze egy 16 éven át tartó kutatás eredményeit publikálta könyvében. Munkájából (melyben irdatlan mennyiségű, az alvás történetével foglalkozó szöveget és az alvással kapcsolatos szépirodalmi szövegrészleteket is feldolgozott) kiderül: történelmi bizonyítékok hada igazolja, hogy az emberek annak idején bizony két részletben aludtak. A történész munkájában több mint 500 hivatkozást gyűjtött össze, melyek mindegyike ezt az alvási mintát igazolta: naplók, bírósági feljegyzések, orvosi könyvek és irodalom Homérosz Odüsszeiájától Nigéria mai törzseinek antropológiai leírásaiig.
Érdekes módon ezek a referenciák mind Wehr kísérletének eredményeit igazolták, vagyis arról szóltak, hogy az emberek alkonyat után néhány órával aludtak egy adagot, majd egy körülbelül kétórás ébrenlétet követően ismét álomba szenderültek. Az is kiderül, hogy az emberek ezekben az ébrenléti periódusokban – bár persze néha felkeltek pisilni vagy dohányozni – legtöbbször ágyban maradtak, olvastak, írtak, vagy épp imádkoztak. Ennek ismeretében nem csoda, hogy 15. századi imakönyvek egész sor, a két alvás közötti ébrenlét fázisára való imát is tartalmaztak.
Ráadásul ezeket az ágyban töltött időszakokat az emberek nem is mindig töltötték egyedül: sok esetben beszélgetéssel és szexszel ütötték el az időt. Nem véletlen, hogy egy 16. századi francia orvosi kézikönyv a fogantatás legkedvezőbb időpontjának a két alvás közötti szünetet jelölte meg, és javasolta, hogy a párok ne egy hosszú nap végén, hanem az első alvás után legyenek együtt, amikor is több örömhöz juthatnak és nagyobb eséllyel fogan utóduk is.
Szépirodalmi források is bőséggel utalnak erre az alvási mintára, Ekirch ezekből is gazdagon válogatott munkájába.
Dickens Barnaby Rudge című művének főhőse például a rémálmai kapcsán ír első és második alvásról, Cervantes Don Quijotéjában a főhős egy ponton elégedetten kel fel második alvása után, míg Sanchónak a szöveg szerint „sosem volt szüksége második alvásra, mert az első” (és ezt itt mint különcséget említik) eltartott neki reggelig. Egy régi angol balladában az első alvás utánra egy gyors forró italt ajánlanak, és a történész idézi a nigériai Tiv törzs alvásmintáját is, ahol az első és a második alvás az általános. Ez a két részletben történő alvás egyébként sokban hasonlít az állatok alvási mintázatához is, és könnyen lehet, hogy ősemberkorunk öröksége. Amikor magunk is potenciális zsákmányként és az időjárás viszontagságainak, változékonyságának kitéve éltünk, a hosszú, összefüggő alvásnál biztonságosabb lehetett a két vagy több rövid szakasz.
Ekirch kutatásai szerint a két részletben történő alvásra utaló források száma a 17. században kezdett lassan megcsappanni, először az előkelő nyugat-európaiak körében, majd a következő 200 évben a nyugati világ egészében. Az 1920-as évekre a két részletben történő alvás szokása egészen ki is veszett. Az ugyanis, hogy a lakások világítása és a közvilágítás ebben az időszakban sokat fejlődött, átalakította az egész rendszert.
Craig Koslofsky történész Evening Empire című munkájában írt a változás okairól.
De miért?
Hogy megértsük, miért tűnt el egyszer csak a két részletben történő alvás szokása, először azt kell megértenünk, miért alakult ki. Milyen oka lehetett annak, hogy az emberek ilyen hosszú időt töltöttek az ágyban, és mi volt az értelme a két alvási periódus közti felriadásnak? A dolog – a fentebb említett evolúciós örökség mellett – két okra vezethető vissza. Annak, hogy az emberek inkább korábban ágyba bújtak és még a két alvás közti időszakot is jobbára az ágyban vészelték át, az egyik oka az volt, hogy sokáig egyáltalán nem volt közvilágítás, és az éjszakát aligha lehetett más okosabbra használni, mint az ágyban való heverészésre. A másik ok pedig, hogy a 17. század előtt az éjszakához kapcsolódó asszociációk nem voltak igazán jók. Az éjszaka a kétes elemek, bűnözők, prostituáltak és részegek birodalma volt, és nem volt semmiféle presztízse annak, hogy az emberek a sötétbe nyúlóan fennmaradjanak éjjel. Még a módosabbak is, akik a pénzüket gyertyákra költhették volna, ők sem igen ruháztak be erre.
Ha pedig alkonyattól hajnalhasadtáig jobbára sötét van, és nemigen akad jobb program sem, adja magát, hogy az ember az ágyban vészelje át az időt. Még akkor is, ha egy felnőtt ember alvásigénye jóval rövidebb, mint az ilyen módon rendelkezésre álló idő, és simán belefér két egység közé néhány óra ébrenlét is.
Mi hozta el a változást?
Mindez először a reformáció és ellenreformáció ideje alatt változott meg. A katolikusok és a protestánsok is éjszakai gyűléseket tartottak, majd a köz- és az otthoni világítás fejlődésével egyre elfogadottabb lett az éjszakába nyúlóan (sötétedés után) szocializálni és később ágyba bújni. 1667-ben, Párizsban történt, hogy az utcákat először kivilágították, akkor még viaszgyertyás módszerrel, a 19. század végére pedig már több mint 50 európai nagyvárosban lett elérhető a közvilágítás. Az éjszaka divatos lett, és céltalanul ágyban tölteni néhány órát már nem tűnt olyan jó mulatságnak.
Az emberek ezáltal egyre tudatosabbak lettek az idő felhasználásával kapcsolatban. A szemléletváltozás egyik erős jele egy 1829-ben megjelent cikk, amiben a szülőket arra kérik, hogy ne támogassák a gyerekek tört alvási mintázatát, és igyekezzenek elérni, hogy ha fel is kelnek éjszaka, haladéktalanul aludjanak vissza, és hacsak nem betegek, igyekezzenek átaludni az éjszakát. Arról, hogy egy ilyen azonnali visszaaltató akciónak mekkora sikere volt és van azóta is, kisgyerekes szülők tudnának órákat mesélni...
Mi van ma?
Mára az emberek nagy többsége teljesen magáévá tette a nyolcórás alvást, és Ekirch szerint sok alvásproblémának nevezett jelenség egyszerűen abból adódik, hogy a modern világítás teljesen megzavarta az ember normális igényét a korábbi alvásritmusra. Ma ha valakinél rendszeres, hogy az éjszaka közepén felkel, majd esetleg csak órák múlva tud visszaaludni, alvásfenntartási inszomniát diagnosztizálnak, az érintettnek betegségtudata lesz, a vissza nem alvás pedig erős stresszt okoz. Holott – emeli ki Ekirch – az evolúció során évezredeken át e bizonyos forma szerint aludtunk, felébredni az éjszaka közepén az emberi alvás teljesen normális része volt. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy egy blokkban kell aludni, akkor azoknak az embereknek, akik az éjszaka közepén felriadnak, ez pluszstresszt okoz, és megnehezíti a visszaalvást is.
Ekirch így összegez:
„Sok ember kétségbeesik, ha az éjszaka közepén felriad. Én mindig mondom nekik, hogy ez normális, és ilyenkor csak visszatérnek egy évezredeken át bevált alvási rendszerre, még akkor is, ha az orvosok egy jelentős része még ma is úgy gondol rá, mintha rendellenesség lenne.”
Pedig fontos lenne tudni, hogy alvásügyben mi oké, és mi nem – teszik hozzá más szakértők. Annak, hogy az emberek az egy blokkban való alvásra szoktak rá, akár a stressztűrő képességünk csökkenésében is szerepe lehet, hiszen egy sor történelmi forrásból az derül ki, hogy az emberek a két alvás közötti szakaszt használták meditálásra vagy az álmaikról való gondolkodásra, imádságokra, míg ma ezekre a megtartó és stresszűző dolgokra jóval kevesebb időt szánunk.
Szóval, ha legközelebb felriadsz az éjszaka közepén, ne aggódj. Vegyél elő egy könyvet, kortyolj el egy meleg italt, és próbáld ki, mi történik, ha stresszelés helyett kényelmesen pihenve lazítasz.
