5 dolog, amit soha ne csinálj, ha felébredsz éjszaka

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokaknak nem csak az elalvás okoz nehézséget és kialvatlanságot, igen gyakori probléma az éjszakai ébredés is, amely után sokszor nagyon nehezen tudnak visszaaludni az álmatlansággal küzdők. Különösen igaz ez akkor, ha az éj közepén olyan tevékenységbe fognak, ami még inkább elűzi az álmukat.

Mint kiderült, számos olyan időhúzásra alkalmas elfoglaltság van, amibe nem is lenne szabad belekezdeni, ha hajnalban felriadunk.

Ezekről a szokásokról kell lemondani a jó alvásért

A Magyar Alvás Szövetség évente reprezentatív felmérést készít arról, hogyan alszanak a magyarok. Ebből kiderül, hogy a tendencia folyamatosan romlik, és minden ötödik magyar évről évre kevesebbet alszik. Egy friss kutatás szerint az egyre gyakoribb rossz alvásminőség miatt

minden harmadik embert komoly egészségügyi kockázatok fenyegetnek.  

nő éjjel az ágyban telefonozik
A telefonon érkező információk csak fokozzák az álmatlanságot éjszaka
Fotó: Yiu Yu Hoi / Getty Images Hungary

Az okok összetettek. Tudományosan is igazolt tény, hogy a mozgás, a táplálkozás és a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás összefüggésbe hozható az alvásminőséggel. A könnyű és gyors esti elalvás, amit testi és lelki egészségünk is befolyásolhat, csak az egyik feltétele a pihentető alvásnak. A másik nagyon fontos tényező, hogy végig tudjuk aludni az éjszakát, és ne ébredjünk fel rutinszerűen hajnalok hajnalán, ami után nem tudunk visszaaludni.

Az éjszakázást könnyen elkerülhetjük, ha az alábbi rossz szokásokat mellőzzük! 

Ne dolgoztassuk meg az agyunkat

Ha munkára fogjuk az agyunkat azzal, hogy elkezdjük pörgetni a telefonunkon a közösségi média felületeit, az e-maileket, az üzeneteket, vagy bekapcsoljuk a tévét, megnehezítjük a pihenést és az elalvást.

A világító képernyők és a mentális stimuláció még inkább összezavarhatja az alvás-ébrenlét ciklust. Ehelyett válasszunk olyan nyugtató tevékenységeket, mint például a könyvolvasás vagy lassú zene hallgatása.

Ne szunyókáljunk délután

Bármilyen csábító is, álljunk ellen a hosszú délutáni alvásnak, különösen akkor, ha folyamatosan hajnalban ébredünk. A szunyókálás megzavarhatja az esti elalvást és az éjszakai pihenést. Ha mindenképpen szükségünk van egy kis sziesztára, a szakértők szerint

Idézőjel ikon

jobb, ha délután három óra előtt alszunk, és 20 percnél nem többet.

A napközbeni szunyókálás is okolható az éjszakai ébredések miatt
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Mértékkel fogyasszunk koffeint

Az alvásszakértők szerint lefekvés előtt hat órával már nem lenne szabad koffeint tartalmazó italt fogyasztani. A stimulánsok helyett készítsünk inkább egy bögre nyugtató gyógyteát vagy aranytejet kurkumából, gyömbérből és meleg tejből. 

A kurkuma kurkumint tartalmaz, amely alvásjavító és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik – ezek elősegíthetik a relaxációt és javíthatják az alvás időtartamát.

Ne maradjunk az ágyban

Bár csábító lehet az ágyban feküdni abban a reményben, hogy majd visszaalszunk, ezt az alvásszakértők egyáltalán nem javasolják. Ha már több mint 20 perce ébren vagyunk, inkább keljünk fel, mert, ha az ágyban maradunk, akkor ez a hely nemcsak az alvással, hanem az ébrenléttel is összekapcsolódik, és ez még nehezebbé teszi az elalvást.

A lámpa fénye csak fokozza az éberségünket
Fotó: Cavan Images / Getty Images Hungary

Ne kapcsoljunk lámpát

Ha az éjszaka közepén lámpát kapcsolunk, becsapjuk az agyunkat, és hamisan azt üzenjük neki, hogy már nem akarunk aludni. Ilyen esetekben tehát inkább mellőzzük a fényt!

A fáradtság nem csupán egészségügyi okokra vezethető vissza. Vannak olyan rossz szokások, amelyek megnehezítik, hogy fittek legyünk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.