8 nagyon egészséges élelmiszer, amit egyszer mindenképp próbálj ki

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mivel a superfoodok halmaza tetszésünk szerint tartalmazhat szinte bármit, ezért nagyvonalúan azt mondhatjuk, hogy minden jó minőségű nyersanyag méltán viselhetné a superfood címkét, hisz mértékkel minden helyet kaphat az egészséges életrendben, és nincs olyan élelmiszer, melynek ne lenne valami táplálkozástudományi szempontból előnyös tulajdonsága. Ám vannak különlegességek, amik valóban nagyon egészségesek, ha nyitott vagy az egzotikus finomságokra, ezeket érdemes kipróbálnod.

Itthon is megterem számos egészséges alapanyag, közöttük sok olyan is akad, amelyekről nem is gondolnád, hogy a magyar földeken is szép példányok fejlődnek ki belőle. A hazai különlegességeink közé sorolhatóaz Észak-Alföldön termő Nagykun rizs, a Lajosmizsén megtermő magyar citrom, ami egész télen ellátja lédús citrommal hazánkat, a Zala megyében található Becsehely kicsi, édes, kevésbé savanykás kivije – jelent meg korábban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közleményében, amiben tovább részletezték a hazai superfoodok listáját.

8 étel a világ minden tájáról, amiket a dietetikusok ajánlanak nekünk

A szupermarketek polcain sorakozó több ezer cikk ellenére a legtöbben ugyanazokat a termékeket vásárolják újra és újra… és újra. Noha nincs semmi baj a jól bevált alapanyagokkal, az egészségügyi szakértők egyetértenek abban, hogy számos jó okunk van a bevásárlókosarak tartalmának megváltoztatására.

Egy 2018 májusában végzett tanulmány szerint azok az emberek, akik hetente több mint 30 különböző típusú növényi alapú ételt fogyasztanak, lényegesen változatosabb bélmikrobiom-összetétellel rendelkeznek, mint azok, akik hetente 10-nél kevesebb növényi alapú ételt fogyasztanak. A jó bélbaktériumok szélesebb választéka azért fontos, mert segíti az immunrendszer jobb működését és az emésztést.

Zariel Grullón dietetikus azt vallja: a sajátunktól eltérő kultúrákból származó ételek kipróbálása nemcsak tápláló fogás lehet, hanem értékes tanulási lehetőséget is adhat.

Idézőjel ikon

„Fontos, hogy ismerjük az új étel történetét, és tudjuk, miért hasznos, és hogyan készül hagyományosan”

– kezdte Grullón.

Az alábbiakban dietetikusok több olyan élelmiszert soroltak fel, amelyeket érdemes fogyasztani, vagy legalább megkóstolni, ha olyan helyen jársz, ahol elérhető.

1. Kenyérgyümölcs

Idézőjel ikon

„Ez a keményítőtartalmú gyümölcs, amelynek Trinidad és Tobagóban évente kétszer-háromszor van szezonja, párolva, pörkölve, főzve vagy érett állapotban, de akár nyersen is fogyasztható”

– emelte ki Amber Charles-Alexis dietetikus.

A kenyérgyümölcs leginkább az olyan ételekben betöltött szerepéről ismert, mint az Oil Down, amely egy egytálétel főtt kenyérgyümölcsből, tarolevelekből, sütőtökből, gyógynövényekből és fűszerekből, kókusztejből és olyan fehérjéből, mint a csirke, sertés vagy hal” – magyarázza Charles-Alexis. 

2. Culantro

Jó forrása az antioxidáns A- és C-vitaminoknak, mellette kalciumot tartalmaz, amely a szív- és izomműködés kulcsfontosságú ásványi anyaga. A Purdue Egyetem szerint az influenza, a láz és a székrekedés kezelésében segít.

Idézőjel ikon

„A culantro vagy recao sok dominikai étel összetevője”

– magyarázza Grullón.

„A fűszernövény hasonló a korianderhez, de sokkal erősebb az íze.” Ez a fő összetevője a fűszernövények és zöldségek ízekben gazdag keverékének, a sofritónak is, amelyet számos dominikai étel alapjául használnak.

Idézőjel ikon

„Amellett, hogy a sofritóban használják, a culantro levesekhez, pörköltekhez és rizsételekhez is hozzáadható”

– emelte ki Grullón, hozzátéve, hogy ha az igencsak megosztó koriandert utálod, ezt sem fogod szeretni.

3. Eddolevél

Az eddolevelet ugyanúgy használhatjuk, mint a spenótot vagy más leveles zöldet. Magas a kálium-, folsav-, A- és C-vitamin-tartalma, emellett alacsony szénhidrát- és kalóriatartalmú.

Idézőjel ikon

„A gyökérzöldség levelei Guyanában a kedvenc alapanyagnak számítanak”

– hangsúlyozta Naudia Jones dietetikus. „Az eddo nagyon hasonlít az olyan gyökérzöldségekre, mint a taro, más néven malanga” – fűzte hozzá annyira azért nem informatív kiegészítését. 

A spenóthoz hasonló eddolevelet általában fokhagymával és hagymával párolva fogyasztják kókusztejjel. Ezt az ételt gyakran szolgálják fel hindu szertartásokon és esküvőkön a dhal és a rizs mellett. 

A nyers eddolevél magas oxaláttartalma miatt ezt az összetevőt főzve kell fogyasztani.

4. Útifű

Kiváló prebiotikum-rezisztens keményítőforrás, amely támogatja a bélrendszer egészségét azáltal, hogy elősegíti a jó baktériumok növekedését a belekben.

A Harvard Health Publishing szerint gazdag kálium- és magnéziumforrás, amelyek egyaránt szerepet játszanak a vérnyomás szabályozásában.

Ezekkel sincs semmi baj, csak vannak izgalmasabbak is
Fotó: Carol Yepes / Getty Images Hungary

Az Afrikában és Kelet-Ázsiában termő, keményítőtartalmú gyümölcs, az útifű sokoldalú összetevő, amelyet a nap bármely étkezésénél fogyaszthatunk.

Idézőjel ikon

„A burgonyához hasonlóan ezt az alapanyagot is sokféleképpen, ráadásul az érettség minden szakaszában lehet fogyasztani”

– magyarázza Grullón. Az éretlen, zöld útifű ideális sós ételekhez, míg az érett változat az édesebb receptekhez.

5. Chapuline (szöcske)

A szöcskék zamatos umamiízzel rendelkeznek, ami jól passzol a fűszerekhez, vallják a fogás rajongói.

Az entomofágia – vagyis a rovarevés – nem a nyugati étrend pillére, de ez nem jelenti azt, hogy nem gyakori. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet 2013-as jelentése szerint világszerte mintegy 2 milliárd ember vesz fel rendszeresen ilyen állatokat az étrendjébe.

A szöcskék, más néven chapulinék, a mexikói konyha fő összetevői. „Általában citrommal és sóval pörköljük meg, hogy kiváló, ropogós nassolnivalót kapjunk” – mondja Paula Rubello dietetikus. „A szöcskék fogyasztásának egy másik klasszikus módja a guacamolét tartalmazó taco.”

6. Pitypang

Kiváló A-, E-, K-vitamin és folsavforrás: 1 csésze főtt pitypangzöld biztosítja a napi K-vitamin-szükséglet 482 százalékát. Olyan ásványi anyagokat is kínál, mint a vas, kálium és magnézium.

Inulint tartalmaz, egy prebiotikus rostot, amely támogatja az egészséges bélmikrobiom kialakítását és fenntartását.

A pitypang zöldjét általában nem árulják a szupermarketben, de ez nem jelenti azt, hogy nem ismered ezt a leveles zöldet. A vadon élő növény gyakran az utak szélén nő, de lehet, hogy a kertedben is van belőle épp.

Ne tekintsd bosszantó gyomnak ezt a növényt. „A pitypang zöldje tele van antioxidánsokkal, amelyek leküzdhetik a gyulladást, és segítenek megelőzni a krónikus betegségeket” – mondja Louloudis.

7. Huitlacoche (kukoricagomba)

Idézőjel ikon

„Néha mexikói szarvasgombának vagy azték kaviárnak nevezik, a huitlacoche valójában egy kukoricán tenyésző gomba”

– emeli ki Rubello.

Használd úgy a huitlacochét, mint bármely más gombát. „Mexikóban általában quesadillában eszik oaxaca sajttal együtt” – magyarázza a szakember.

8. Acerola cseresznye

Kiváló immunerősítő C-vitamin-forrás (1 csésze acerola cseresznye biztosítja a napi C-vitamin-szükséglet több mint 1800 százalékát).

Ezeket a különlegességeket próbáld ki
Fotó: MarinaVarnava / Getty Images Hungary

A guyanai vagy barbadosi cseresznye néven is ismert kis csonthéjas gyümölcsök lédúsak, csípősek és illatosak, mondja Jones. „Guyanában a cseresznyét jellemzően frissen, lekvárban, levében, jégkrémben vagy turmixban fogyasztják.”

„A különféle ételek, különösen a növényi alapú élelmiszerek fogyasztása segít nekünk különféle mikrotápanyagok és antioxidánsok pótlásában, amelyek mindent támogatnak a szem, a szív, a csontok és a bőr egészségétől az immunrendszer működéséig” – zárta beszámolóját Louloudis.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.