Termálvíz lehet a Dunából – aggasztó mértékben felmelegedhet legnagyobb folyónk

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy kormányzati testület javaslata szerint a paksi atomerőmű akár 32 Celsius-fokosra is felmelegíthetné a Dunát – ez olyan forró, mint a Lukács Gyógyfürdő gyógymedencéjének vize.

A Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület javaslata szerint megemelnék azt a hőmérsékleti korlátot, ameddig a paksi atomerőmű felmelegítheti a Duna vizét. Ez már a magyarországi termálvizeket idéző hőmérséklet, ami súlyos következményekkel lehet a folyó élővilágára – derül ki az Atlátszó.hu beszámolójából

Nem vizsgálták a Duna felmelegedésének hatását

A dolog előzménye, hogy egy tavaly augusztusi rendeletmódosítás lehetővé tette, hogy az energiaügyi miniszter hozzájárulásával, ellátásbiztonsági okokból az erőmű túlléphesse a Duna élővilágának védelme érdekében meghatározott 30 Celsius-fokos határt.

Normál ügymenetben 25 Celsius-fok fölött az atomerőmű mérni kezdi a folyó hőmérsékletét, és csökkenti teljesítményét, ha a hőmérséklet eléri a 29,5 fokot.

A paksi atomerőmű folyamatosan melegíti a Duna vizét
Fotó: Jánossy Gergely / MTI

A rendeletmódosítás után jött létre a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület, amelynek feladatai között szerepelt, hogy megvizsgálja: milyen hatásokkal járhat a hőmérsékleti korlátozás túllépése. A testület javaslatai között található a határérték 32 Celsius-fokra emelése.

Idézőjel ikon

Ez pontosan olyan meleg, mint amilyen a budapesti Lukács Gyógyfürdő gyógymedencéjének vize.

A javaslat már csak azért is aggasztó, mert a Duna vizének melegedése már eddig is kimutathatóan hatott a folyó élővilágára. Egyre nő az invazív fajok száma, különösen a gerinctelen állatok esetében. Különösen érdekes fényt vet a testület munkájára, hogy egyetlen természetvédelmi szakértő sem található tagjai között: csak miniszterek, államtitkárok, vezérigazgatók, dékánok alkotják, akik végzettségüket tekintve jogászok, közgazdászok, fizikusok vagy mérnökök. Ugyancsak problémás, hogy a javaslat a rendelkezésre álló információk szerint egyetlen ökológiai kutatásra sem támaszkodott az új határérték megállapításánál, és a természeti hatásokat sem vizsgálták.

 

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.