Nem minden épít, ami dicséret, van, ami inkább árt a gyerekek fejlődésére nézve. Íme 7 példa az építő jellegű dicséretekre.
Mindenki napját felderítheti egy kedves szó, egy dicséret, nemtől, kortól függetlenül. Az angol nyelvű közösségi médiában azonban mégis teret nyert egy olyan gyermeknevelési hozzáállás gondolata, amely szerint a dicséret ahhoz szoktatja a kisgyerekeket, hogy önbecsülésüket a másoktól kapott elismerésektől tegyék függővé. A tudomány ezzel nem ért egyet: rengeteg kutatás bizonyította a dicsérés hasznosságát a gyermekek önbizalmát, empátiáját illetően, sőt, bátorságuk kialakulását is segíti. Viszont valóban nem minden dicséret épít, van, amelyik a jó szándék ellenére inkább árt: erre hoztunk 7 példát a szakértőtől.
1. Ne a gyerek személyét dicsérd
Ne a gyermeked személyét dicsérd, mint például a szépségét vagy az intelligenciáját, hanem a próbálkozást, a stratégiát és a folyamatot értékeld pozitívan. Ha az első módot használod, a gyerek többet fog a hibáira fókuszálni, könnyebben feladja a próbálkozást, és magát fogja hibáztatni. Ellenben a második mód fejleszti a belső motivációt és a kitartást.
2. Használj olyan szavakat, amelyek a gyermek támogatását szolgálják
Érdemesebb a dicséretet úgy megfogalmazni, hogy az az adott teljesítmény örömteli megélését támogassa ahelyett, hogy kontrolláló szavakat használnánk. Például érdemes azt mondani, hogy „Úgy tűnt, nagyon élvezted, amit csináltál!”, ahelyett, hogy „Úgy örülök, hogy sikerült gólt rúgnod!”.
3. Ne másokhoz viszonyítva dicsérd
Rövid távon eredményesnek tűnhet, ha a többi gyerekhez hasonlítod csemetédet, és ekképp dicséred meg. Ám hosszú távon ez ahhoz vezethet, hogy gyermeked folyamatosan másokhoz viszonyítja majd magát, és a többiektől teszi függővé, mennyire értékeli saját sikereit, ahelyett, hogy saját céljai elérésére fókuszálna és kiélvezné az eredményeket.
4. Konkrét dolgokra vonatkozó dicséreteket adj
Az általános dicséret is pozitív élményt hagyhat maga után a gyermekedben, nem tesz semmi rosszat a lelkivilágával. Azonban kutatások szerint hasznosabb, ha a csimota pontosan tudja, miért dicsérték meg, hogy könnyebben tudjon fejlődni a jövőben. Például az „Olyan ügyesen elpakoltad a játékaidat, miután használtad őket! Szép munka!” mondatok jobban segítik, mint a „Szép munka!” egymagában, hiszen így tudja, melyik az a viselkedésforma, amelyet díjaznak szülei. (Az más kérdés, hogy így azt is nagyon jól fogja tudni, miként tegyen rossz fát a tűzre, ha csintalankodásra adná a fejét.)
5. Gesztusokkal is fejezd ki dicséretedet
Érdekes módon néhány kutatás azt találta, hogy ha a szülő gesztusokkal is kimutatja dicséretét (pl.: pacsi, felfelé mutató hüvelykujj), az a gyermek önértékelését is nagyban javíthatja, tehát jobban fel tudják mérni teljesítményüket, és hogy miként éreznek ezzel kapcsolatban.
6. Ne ess túlzásba, de adj elég lelkes dicséretet
Az arany középút itt is felmerül: a túlzásba vitt és a túl kevés dicséret is depresszióhoz és alacsonyabb tanulmányi teljesítményhez vezethet, érdemesebb őszintének lenni gyermekünkkel. A cikk elején említett, angol nyelvterületen elterjedt hiedelem igazságmagja innen ered: az aránytalanul túláradó dicséret (pl.: „Ez a legszebb rajz, amit valaha láttam!”) valójában alacsony önbecsüléshez vezet, a gyermek elkezdi elkerülni a kihívásokat, és túlzottan függőjévé válik a dicséretnek.
7. Társítsd pozitív figyelemmel a dicséretet
A gyermek viselkedésének javításában az bizonyult a leghatásosabbnak, ha a dicséretet pozitív figyelem vagy pozitív nonverbális válasz kíséri. Ilyen lehet egy ölelés, egy mosoly, simogatás vagy egyéb fizikai szeretetkifejezés.
Útravaló
Természetesen nem kell tökéletesen követnie ezeket a szabályokat egyik szülőnek sem. A kutatások szerint elegendő, ha a dicséretek többsége (négyből három), amelyet a gyermek hall, folyamatdicséret. Ez nagyobb kitartáshoz és jobb önértékeléshez vezet. Dicsérjük hát meg gyermekeinket konstruktív módon, hiszen, Vekerdyt idézve: „Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait, és az lesz eredményes, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje.”
