A depresszió 5 arca: nem mindig könnyű azonosítani, pedig a gyógyuláshoz szükség van rá

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Gondolj a depresszióra úgy, mint egy salátára. Milyen saláta jutott eszedbe? Krumplisaláta? Kukorica? Egy friss tavaszi? Vagy csirkés? És hogy mi a közös bennük? Összevagdosunk különböző dolgokat, összekeverjük, majd nyakon öntjük valamivel.

A depresszió is hasonló. Vannak bizonyos tünetek, amik közül legalább ötnek jelentkeznie kell ahhoz, hogy diagnózis szülessen, de több száz lehetséges kombináció létezik. Ezekben a kombinációkban pedig van néhány közös vonás.

Hangulatingadozás: Több kutatás eredménye alapján elmondható, hogy a depressziós emberek 97 százaléka küzd a hangulatával. Boldogtalannak, tehetetlennek érzik magukat, és kilátástalannak látják a helyzetüket.

Anhedónia: A depressziótól szenvedő emberek 96 százaléka megtapasztalja, hogy milyen az, amikor az általában örömöt okozó tevékenységek iránti érdeklődés vagy az általuk okozott öröm jelentős mértékben csökken. Ez az állapot az élet számos területén jelentkezhet, így érintheti a munkát, a korábbi hobbikat, de a táplálkozást és a szexuális életet is.

Kimerültség: A depressziós emberek 94 százaléka mindegy, hogy mennyit pihen, általában fáradtnak érzi magát.

A három leggyakoribb tünet megvan, de mi a helyzet a többivel? A dolgot tovább bonyolítja, hogy jelentkezhetnek egymással ellentétes tünetek is. Ilyen például az étvágytalanság vagy a túlevés, a motiváció elvesztése vagy a túlzott izgatottság. És legyen szó a tünetek bármely kombinációjáról, a depressziót komolyan kell venni. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a depresszió jelenleg a harmadik leggyakrabban előforduló betegség, és a jelenlegi adatok szerint 2030-ra a leggyakoribbá válhat. Ha ebből arra következtetünk, hogy a depressziót nehéz kezelni, nem lövünk nagyon mellé. Tünetek és állapotok végtelen kombinációjára ad lehetőséget a depresszió, a szakemberek mégis megpróbálták típusok szerint csoportosítani az állapotokat.

#1 Melankolikus

Egyes kutatók szerint ez a profil valójában külön diagnózis. Ez az állapot mély és sivár, még egy klassz meglepetés vagy jó hír után pár perccel is befordulhat az ember. Az elkeseredettség és az üresség érzése mellett jellemző a bűntudat – akár a motiválatlanság miatt, akár a betegség miatt. A melankólia jellemzően reggel a legerősebb. Az emberek a nap előrehaladtával gyakran számolnak be a hangulat és az energiaszint javulásáról, de jellemző tapasztalat az is, hogy már az ébresztőóra előtt órákkal szorongva forgolódnak az ágyban.

#2 Szorongásos

Kutatások eredményei szerint a szorongás a depressziós emberek háromnegyedét érinti. A szorongás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a depresszió sok esetben észrevétlen marad, ugyanis hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy állandó szomorúság és motiválatlanság jellemzi az állapotot. Ezzel szemben a szorongás gyakran izgalmat, feszültséget és kimerültséget eredményez. Vannak, akik szerint a szorongás a depresszió békájának az ebihala: egy-két évvel a depresszió előtt már jelentkeznek szorongásos tünetek.

#3 Traumatikus

57 különböző vizsgálatból készített metaanalízis eredménye szerint a PTSD-ben szenvedő emberek több mint fele depressziós. Érdekes, hogy nem mindegy a trauma természete: a háborúk, nemi erőszak vagy más bántalmazások túlélői nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósok, mint azok, akik például természeti katasztrófákat éltek át. Ennek az az oka, hogy a más személyek által okozott sérülések megváltoztatják a világról alkotott képünket: gyakran úgy érezzük, hogy nem bízhatunk senkiben, a környezetünk bármikor elárulhat, megtámadhat vagy éppen kihasználhat minket. Az sem kizárható, hogy a trauma és a depresszió mindkét irányban összefügg. A bántalmazások túlélői esetében nagyobb valószínűséggel alakul ki depresszió, de az is gyakori, hogy azok válnak a zaklatás célpontjává, akik korábban már küzdöttek depresszióval.

#4 Veszteségből fakadó

Legyen szó egy szeretett ember haláláról vagy egy párkapcsolat végéről, az élet számos területén érhet minket veszteség. Nincs egy univerzális módszer a veszteségből való gyógyulásra, nincs határidő, aminek a leteltével ismét jól fogjuk érezni magunkat, van azonban, amikor megakad a gyógyulás folyamata. Kutatások eredménye szerint a szakítás vagy haláleset okozta depressziós esetekben közös, hogy már nem okoznak örömet azok a dolgok, amiket korábban élvezettel csinált az érintett. Szintén gyakoriak a táplálkozási, illetve alvási problémák, különösképp az étvágy és az alvás hiánya, mintha a testünk sztrájkba lépett volna.

Nem kell így élned, segítséget kérni pedig soha nem ciki!
Fotó: GizemBDR / Getty Images Hungary

#5 Kudarcok következményeként előforduló

Egy munkahely elvesztése, az iskolából történő elbocsátás vagy más kudarc könnyen a depresszió katalizátorává válhat. Ez a fajta depresszió általában rendkívüli fáradtsággal, túl sok alvással és mindent átitató pesszimizmussal jár, amik hatással vannak az álláskeresésre és a teljesítmény csökkenésére is, kialakítva ezzel egy ördögi kört. Természetes, ha egy-egy kudarc után átgondoljuk, hogy mi minden múlt rajtunk, mit tehettünk volna másképp, az ezzel való túlzott foglalkozás azonban könnyen bűntudathoz vezet.

A depresszió tünetei tehát nem minden esetben egyértelműek és könnyen kategorizálhatók. Ennek ellenére a legtöbb érzésnek és állapotnak van helye benne. És legyen szó a fent említettekről, vagy valami egészen másról, a depresszió kezelhető, ebben pedig a leginkább személyre szabott segítséget egy terapeuta tudja megadni.

Zsófi
Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.