Demenciára utal, ha így beszélsz

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy szingapúri nyelvészekből álló kutatócsoport megállapította, hogy a szóhasználatunk már évekkel a diagnózis felállítása előtt utalhat a demencia kialakulására. Aki ugyanis kevesebbet beszél, de több elvont főnevet használ, annál valószínűsíthető az agyi leépülés idősebb korban. Ez a beszédminta ugyanis jelentősen hasonlít az Alzheimer-kórban szenvedő betegek kommunikációjára.

A kutatáshoz Szingapúr egyedülálló környezetet biztosított, tekintettel arra, hogy a délkelet-ázsiai ország nyelvhasználata igen színes, hiszen négy hivatalos nyelvvel és különféle dialektusok keverékével is rendelkezik. A vizsgálat egyedülálló volt abból a szempontból is, hogy a korábbiakkal ellentétben a strukturálatlan és spontán beszédre összpontosított.

Szeretet, jóság, szépség – a demenciára utalnak

A Szingapúri Nemzeti Egyetem kutatói megfigyelték, hogy a vizsgálatban résztvevők a szokásosnál is többször használtak a mindennapokban olyan elvont fogalmakat, mint a szeretet, a jóság és a szépség.

A kutatók nem véletlenül választották a szingapúriak beszédét a demencia vizsgálatához
Fotó: JimmyFam / Getty Images Hungary

A nyelvészek által jegyzett tanulmány megállapította, hogy az idős szingapúriak természetes, hétköznapokban használt beszédéből kimutathatóak a demencia korai nyelvi jelei. Azok ugyanis, akik a memóriával összefüggő enyhe kognitív károsodásban szenvedtek, kevesebbet beszéltek, de több elvont főnevet használtak.

Így zajlott a kutatás

A kutatócsoport 148, 60-as és 70-es éveikben járó szingapúri beszédét tanulmányozta. A résztvevőket arra kérték, hogy húsz percen keresztül beszéljenek bármilyen témáról angolul, a kérdezőbiztosok minimális közreműködésével. A beszélgetésekről hangfelvétel is készült. A téma szabadon választható volt, a résztvevők beszélhettek a munkáról, a nyugdíjas éveikről, a családi életükről és a közügyekről is. 

A kutatók rögzítették és kielemezték az elhangzott beszélgetéseket
Fotó: imtmphoto / Getty Images Hungary

A rögzített beszélgetésekben csaknem 30 ezer szó hangzott el, melyeket a nyelvészek leírtak, majd egy szoftver segítségével főnevek és igék szerint csoportosították őket. A kutatócsoport ezt követően megszámolta, melyik szóból mennyit használtak az idős szingapúriak a beszélgetések során. 

A kutatás érdekességeként a szóhasználat elemzése során kiderült, hogy a szakemberek semmilyen összefüggést nem találtak az igék használata és a demencia kockázata között.

A kutatók úgy vélik, eredményeik jelentős áttörést hoztak, mivel a demencia hagyományos diagnosztizálását egy sor neuropszichológiai és neurológiai teszt alapján végzik. A természetes beszéd vizsgálata azonban alkalmas lehet a korai kognitív hanyatlás nyelvi jeleinek kimutatására. Ez egy megbízható, költséghatékony eszköz, amely segítheti az orvosokat a progresszív betegség korai diagnosztizálásában és kezelésében.

A beszédünk több szempontból is utalhat arra, ha valakinél elindult a kognitív hanyatlás.  Ha szeretnéd tudni, hogy milyen verbális jegy utal még a demencia kockázatára, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.