Bátor, gyönyörű, punk: a legnagyobb sztárokról mesél a legendás Blondie énekesnője

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Debbie Harry, a legendás Blondie nevű zenekar frontembere idén már a 78. évét tapossa, de még most is olyan könyv jelent meg róla, ami fiatalos, vagány, szókimondó, őrült, és mindenekfelett kreatív.

Az Ez van című könyv pont azt adja, amit a cím ígér: Debbie életrajzát olyan keresetlen őszinteséggel, szikársággal és beletörődéssel, ahogy azt csak ritkán látjuk. Azokban az évtizedekben volt fiatal New Yorkban, amikor tényleg bármikor bármi megtörténhetett – és meg is történt. Harry egészen nyugodtan tekinthetné magát áldozatnak, hiszen sokszor szenvedett autóbalesetet, szén-monoxid-mérgezést, égett le a háza, vált hajléktalanná, állítása szerint maga Ted Bundy vette fel éjszaka stopposként, és próbálta elrabolni. Emellett rendszeresen kirabolták, meglopták, zaklatták, kést tartottak a nyakához, és meg is erőszakolták. Ő viszont olyan stílusban említi ezeket, mintha azt sorolná, mit evett aznap. 

Azonnal Madonna jutott róla eszembe, aki hasonló utat járva egy idő után már nem zárta a lakása ajtaját, mert annyiszor rabolták ki, hogy már nem látta értelmét a lakatolásnak. Sharon Stone jut eszembe, akitől megkérdezték, fiatalkorában szenvedett-e el szexuális zaklatást a filmipar hatalmasságaitól. Stone hosszú, keserű érzéseket kiváltó, mindentudó nevetése visszhangzik a fejemben, miközben Debbie Harry történeteit olvasom, egyiket a másik után.

A Blondie 1979-ben: színesek és őrültek
Fotó: Maureen Donaldson / Getty Images Hungary

Hogyan vállalt el mindenféle munkát, mielőtt befutottak volna a sok nevet váltó zenekarral. Milyen kalandokban és totális őrültségekben vettek részt, milyen fesztiválokon jártak, milyen drogokat használtak.

Debbie Harry és Iggy Pop 1990-ben
Fotó: ABC Photo Archives / Getty Images Hungary

Hogy élték meg a szabadságot, mi vezette el odáig őket, hogy a világ egyik első punkzenekarává váljanak úgy, hogy akkoriban egy nő nemigen lehetett erős személyiségű frontember. Debbie erre eladta magát androgün énekesként, úgy eljátszva egy jövedelmező szerepet, ahogy nagy példaképe, Marilyn Monroe tette ezt, csak épp egy másik irányba indulva. 

Idézőjel ikon

„A Blondie-beli karakterem egy felfújható szexbábu volt, sötét, provokatív, agresszív oldallal. Játék volt az egész, de közben nagyon is komolyan gondoltam.”

Mihez kezdett több mint figyelemfelkeltő külsejével, hogyan használta a szexust a színpadon, hogyan turkálta össze ikonikus ruhatárát, és még sorolhatnánk. Ezzel a nővel minden és annak ellenkezője is megtörtént, pedig nem túloz, nem szépít, sőt, szinte eastwoodi szikársággal ontja magából a vadabbnál vadabb sztorikat. Neki akkor és ott az volt a normális. 

Chris Stein és Debbie Harry több mint egy évtizedig alkottak egy párt, a Blondie-ban is együtt zenéltek
Fotó: Lynn Goldsmith / Getty Images Hungary

Debbie Harry a legnagyobb sztárok között

Iggy Poppal és David Bowie-val turnézott, Andy Warhol készített róla portrét, bejárta a világot, egyik stílusban próbálta ki magát a másik után, küzdött a zeneipar zsarnokaival, a szexizmussal, az adóhivatallal.

Debbie Harry a könyvével – PA Images / Getty Images Hungary
Fotó: Ian West 

Bulizott, heroinfüggő lett, élettársa megbetegedett, ápolta, majd szétmentek, a Blondie a hatalmas siker után a mélybe repült, feloszlott, majd újraalakult, Debbie Harry meg valahol eközben elment színésznőnek. Ma már inkább emberjogi aktivistaként hallat magáról, és az égvilágon semminek sem hagyta, hogy maga alá gyűrje.

Idézőjel ikon

„Az eredeti célom az volt, hogy címet találjak ennek a múltbéli utazásnak, ami a könyvem. A mai jelöltem: Edzett üveg. (…) Úgy tervezik, hogy nagy nyomás hatására inkább apró, tompa élű darabkákra törjön, ne pedig éles szilánkokra. Én is ilyen vagyok. Megedződtem, és viselem az ütéseket, anélkül, hogy veszélyes szilánkokra törnék.”

Debbie Harris igazán punk életéről a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Ez van című, ritkán látott fényképekkel illusztrált könyvből olvashattok, érdemes. Debbie ugyanis nemcsak fiatalon volt nyughatatlan, kreatív, vad és őrült, most is az, és ezen nem is szeretne változtatni, ezzel pedig mindannyiunkat inspirál. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.