A csontkamrák és az emberi csontokból készült épületek mai szemmel nézve hátborzongatóak, régebben azonban a halottak iránti tisztelet kifejezésére szolgáltak.
A régi időkben a halál sokkal inkább a mindennapok része volt, mint manapság. Napjainkban az emberek többsége kórházban, a családtól távol hal meg, így az ehhez kapcsolódó rítusok (mosdatás, öltöztetés, virrasztás) kiveszőben vannak. Amennyire tudjuk, távolítjuk magunktól a halált és annak tudatát, régebben azonban az élők sokkal gyakrabban találkoztak a halállal – ami persze nem jelenti azt, hogy ne féltek volna tőle.
Memento mori!
Az ókorban és a középkorban a halottak csontjainak bemutatása az elhunytak iránti tisztelet egy módját jelentette. A csontházak (azaz osszáriumok) és a művészien, különböző kompozíciók szerint elrendezett koponyák és egyéb csontok azt az ősi üzenetet közvetítették az élők felé, amelyet a középkori keresztények így fogalmaztak meg: „Memento mori”, azaz: Emlékezz a halálra! A csontkamrák tehát egyfajta emlékeztetőül szolgáltak az élők számára: saját halandóságukra hívták fel a figyelmet, a mulandósággal való szembenézésre késztették őket, és arra, hogy elgondolkodjanak azon: mi történik azután, hogy a lélek elhagyja a testet.
Csontkamrák Európában
A nagy járványok és sok áldozatot követelő háborúk idején kiderült: a temetők kapacitása véges. A régen elföldelt elhunytakat ilyenkor exhumálták, a csontokat pedig elszállították – vagy, mint Párizsban, a város alatti alagútrendszerbe ömlesztették. Összeállításunkban bemutatunk néhány hátborzongató – ám attól még igen érdekes – európai csontkamrát.
Ha a párizsi alagútrendszer rejtelmeiről és az ott található osszáriumról olvasnál, az alábbi cikkünketajánljuk:
