Lehet, hogy rosszul tudtuk, és mégis nagyon veszélyesek a csípős ételek?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eddigi információnk szerint a mágikus összetevő, amitől a paprikák csípősek, a kapszaicin jó segítség lehet a diétához, ráadásul fájdalomcsillapító hatása is van, ezért használják többek közt az ízületi gyulladás, az idegi fájdalom és a derékfájás enyhítésére is. Állítólag a DNS-t is védi a rákkeltő anyagok káros hatásától, de még a vérkeringést is serkenti. A kapszaicint megtalálhatod majdnem mindenben, aminek az íze csípős. De valóban lehet veszélyes az eddig rajongott hatóanyag?

Egyes fűszernövények a tudomány bizonyítékai szerint csökkentik az étvágyat, ezzel kapcsolatban a csípős ízűeket emelik ki a leggyakrabban. Egy erről szóló kutatás résztvevői azt állították, hogy a Cayenne-borstól kevésbé kívánták a zsíros, édes és sós ételeket.

Mindezeken túl akár a teltségérzetet is fokozhatják a csípős ételek. Az Appetite magazinban megjelent 2014-es klinikai kutatás során egy csoportnak kapszaicintartalmú étrend-kiegészítőt adtak, és végül arra jutottak, hogy azok, akik kaptak a kapszaicinből, hamarabb laktak jól. Ha ez még nem lenne elég, ma már az is bizonyított, hogy a csípős ételek az anyagcserét is fokozzák. A fűszerek megnövelik a test hőmérsékletét, ami hozzájárul, hogy az több energiát használjon fel. Aki Cayenne-borsot vagy csípős paprikát tesz az ételére, az akár 119 kalóriával is többet égethet el egy nap alatt, mint az, aki nem.

Akkor tehát mi baj lehet a szinte univerzálisnak tűnő kapszaicinnel, miért gondolják egyesek mégis, hogy fogyasztása veszélyes is lehet?

Egy forró téma: egészségesek vagy veszélyesek a fűszeres ételek?

A kapszaicinoidok, amelyek magukban foglalják a kapszaicin vegyületet is, a paprika kémiai összetevői, amelyek fűszeres ízét adják. Az elmúlt néhány évtizedben végzett kutatások kimutatták, hogy a kapszaicinoidoknak – és így a fűszeres ételeknek is – számos egészségügyi előnye van.

A fűszeres ételek fogyasztása segíthet tovább élni

Egy 2015-ben közzétett tanulmány így fogalmaz: „azokhoz képest, akik hetente kevesebbszer ettek fűszeres ételeket, azoknál, akik hetente 6 vagy 7 napon fogyasztottak belőlük, 14 százalékkal csökkent a teljes halálozási kockázat.

A fűszeres ételek fogyasztása és a teljes halálozás közötti kapcsolat erősebb volt, mint az alkoholt fogyasztók és nem fogyasztók között, vagyis a csili többet segített, mint amennyit az alkohol ártott a résztvevőknek.

A fűszeres ételek valóban okozhatnak fekélyeket?

Újabban egyre több szó esik arról, hogy a csípős fogások fekélyeket okozhatnak.

Vajon igaz a rémhír?

Jelen állás szerint nem. A fűszeres ételek nem okoznak fekélyeket – valójában segíthetnek a fekélyeken a legújabb kutatások szerint.

„Gasztroenterológusként gyakran diagnosztizálok fekélyes betegeket” – kezdi Edwin McDonald, a téma szakértője. „Amikor elmondom valakinek egy beavatkozás után, hogy fekélye van, szinte mindenki azonnal a fűszeres ételeket kezdi hibáztatni. Az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy ibuprofént szednek éjjel-nappal, vagy hogy egy H. Pylori nevű baktériumuk lehet, ami a fekélyek egyik leggyakoribb kiváltó oka a világon” – folytatta a szakember.

A közhiedelemmel ellentétben számos tanulmány kimutatta, hogy a kapszaicin valójában gátolja a gyomor savtermelését. Emiatt egyesek a kapszaicint olyan gyógyszernek tekintik, amely megakadályozza a fekélyek kialakulását olyan embereknél, akik nem szteroidos gyulladáscsökkentő szereket szednek.

Fotó: A fogyásban is segít AaronAmat / Getty Images Hungary

A fűszeres ételek nem okoznak aranyeret, de irritálhatják a végbélrepedéseket

2006-ban a Diseases of the Colon and Rectum című folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók véletlenszerűen kiválasztottak súlyosabb aranyérrel küzdő embereket, hogy vegyenek be egy placebót vagy egy kapszulát, ami csiliporból készült. A résztvevőknek értékelniük kellett a tabletták hatását az aranyér tüneteire. A tanulmány megállapította, hogy a fűszeres kapszulák nem voltak kifejezett hatással a tünetekre.

A történet egy kicsit más véget ért azoknál az embereknél, akiknek a végbélnyílásában úgynevezett anális fisszúrák, végbélrepedések voltak. Egy 2008-as tanulmány kimutatta, hogy a fűszeres ételek súlyosbítják ezen repedések tüneteit. A vizsgálat során a betegek véletlenszerűen kaptak placebót, vagy csilipaprika-kapszulát, majd a vizsgálati időszak alatt nyomon kellett követniük a végbélrepedés tüneteit. A résztvevők 81 százaléka jobban érezte magát a placebóval.

A fűszeres ételek tényleg segíthetnek a fogyásban?

A csípős szósz segíthet a fogyásban? 90 különböző tanulmány metaanalízise szerint, amelyek a kapszaicin súlykontrollban betöltött szerepét vizsgálták, a válasz igen. Az elemzés megállapította, hogy a fűszeres ételek csökkentik az étvágyat, és növelik az energiafelhasználást. 

A fűszeres ételek okozhatnak gyomorfájást?

Bár a fűszeres ételek nem okoznak fekélyeket, egyes embereknél hasi fájdalommal járhat a fogyasztásuk. Egy tanulmány külön kiemelte, hogy a fűszeres ételek gyakori fogyasztása a gyomor-bél rendszer felső részénél okozhat kellemetlen tüneteket emésztési zavarokban szenvedő betegeknél. 

Fotó: Aranyér esetén inkább hagyd ki  sankai / Getty Images Hungary

Egy másik tanulmány kimutatta, hogy azok, akik hetente legalább 10-szer fogyasztottak fűszeres ételeket, 92 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek irritális bélszindrómában, mint azok, akik soha nem ettek ilyesmit.

A csípős ételek tehát nem okoznak fekélyt, de légy óvatos, ha irritábilis bélszindrómában, diszpepsziában vagy gyulladásos bélbetegségben szenvedsz. A szabály a szakértő szerint az, hogy ha a fűszeres ételek gyomorfájdalmat okoznak, gondold meg a fogyasztásukat, vagy keresd fel háziorvosod, hogy utánajárjatok a lehetséges okoknak. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.