Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szeptember 2-től vetítik a mozik Herendi Gábor Toxikoma című filmjét, mely Szabó Győző 2012-ben megjelent azonos című regényén alapul. A színművész e könyvben saját többéves pokoljárását, drogfüggőségét és a Csernus Imrének köszönhető leszokását öntötte szavakba. A filmről, függőség és félelem közti összefüggésekről dr. Csernus Imrével beszélgettünk.
Herendi Gábor filmje csak részben foglalkozik a függőséggel, sokkal inkább fókuszál a két főszereplőre, akiket a filmben Bányai Kelemen Barna (Csernus doktor) és Molnár Áron (Szabó Győző) játszik. Az esszenciát kettejük egymásnak feszülése adja, hiszen mindketten lázadók és egoisták. Egyikőjük sem szimpatikus figura, mégis van bennük valami különleges vonzerő, ami miatt az utolsó pillanatig drukkolunk nekik.
Mi a véleménye Bányai Kelemen Barna alakításáról? Úgy érzi, sikerült az ön lelkét, személyiségét és tetteinek mozgatórugóit hitelesen átadnia a filmben?
Nagyon jó színészi alakítást láthatunk tőle. Mielőtt elkezdődött volna a forgatás, találkoztam Barnával, és sokat beszélgettünk. Addigra ő rengeteg videómat megnézte, és a könyveimet is elolvasta.
Konfrontatív dinamikus kognitív terápia – ezt a módszert alkalmazta a betegeinél – annak idején Szabó Győzőnél is – az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben. Úgy tudom, hogy drogfüggő pácienseinek a 60-70 százaléka soha nem esett vissza, vagyis akármilyen szélsőségesnek is tűnik a módszere, kétségkívül eredményes. Mit érdemes még tudni erről a módszerről?
Azt vettem észre, hogy az emberek bizonyos folyamatokat, konfliktusokat nagyon szofisztikáltan közölnek. Pedig nagyon nem mindegy, hogy ezek milyen szavakkal vannak megfogalmazva. Ha csak maszatolunk vagy körülírunk valamit, azt az emberek különféleképpen értelmezhetik, leginkább úgy, ahogy ők azt értelmezni akarják. Volt egy betegem régen, akivel sokat dolgoztunk terápia keretében. Fogyni akart. Elérkeztünk egy pontig, de semmi változás. Amikor az egyik alkalommal ment ki előttem a szobából, spontán elszóltam magam: Kedves asszonyom, önnek akkora a segge, hogy amikor reggel felkel, biztos, hogy eltakarja a felkelő napot a férje szeme elől. Rám nézett, hogy hogy lehetek ennyire bunkó, majd három hónap múlva megjelent 10-15 kilóval karcsúbban. Nem ismertem meg. Ő viszont köszönt és azt mondta: Jó napot, doktor úr! Én vagyok az, akinek azt mondta, hogy nagy seggű. Először nagyon dühös voltam, aztán elkezdtem gondolkodni, majd pedig megkérdeztem a dologról a férjemet és a barátnőimet. Kiderült, hogy egyikőjük sem merte őszintén elmondani, hogy hogy nézek ki. Nagyon szépen köszönöm, amit akkor mondott, mert ön adta meg nekem az első lökést a fogyásomhoz.
Mindenkinek segít ez a módszer? Vagy van, akiben még nagyobb kárt tesz?
Van egy szólásmondásunk: kinek nem inge, ne vegye magára. Amikor valaki magára vesz bármit, azért veszi magára, mert igaz. Ha valaki elbújik egy adott mondat hatására, akkor jobban fogja magát érezni? Nem. Ugyanis a belső feszültség egyre csak fokozódni fog.
Nagyon sok reálisnak tűnő vénába lövés van a filmben. A drogfüggőkön sebek, elfertőződött szúrásnyomok vannak, és ezt csak tetézi a lerobbant pszichiátriai intézet, ahol a történet egy része játszódik. Önt a való életben az efféle látvány sosem rémítette meg?
Az orvosi eskü arról szól, hogy teljes tudásommal segítem azokat az elesetteket, akik hozzám fordulnak. Teljesen mindegy, ki hogyan néz ki. Számomra soha nem volt semmi viszolyogtató. Emberek voltak, akik ilyen-olyan körülmények miatt zsákutcába kerültek és a segítségemet kérték. Emlékszem egy olyan alkoholistára, akit delirium tremensszelhoztak be a pszichiátriára. Mire odaértem hozzá, meghalt. Én ezt sosem felejtem el.
Bárkiből lehet függő?
Kezdetben azt hittem, hogy vannak alkoholisták, drogosok, gyógyszerfüggők, internetfüggők, posztolásfüggők és munkafüggők, de aztán rájöttem arra, hogy egyetlenegy függőség van: a meg nem oldott félelmektől való függés. És ez mindenkire jellemző. Ön is függő. Hallom. Emocionális szempontból nagyon zárkózott alkat. A hangjából tudom, hogy rengeteg olyan megoldatlan konfliktusa van, amelyekben ön hagyja/hagyta, hogy a félelmei erősebbek legyenek. Az artikulációja nem nyitott, lógatja a vállát, tehát önmaga nőiességét illetően is bizonytalan, és a szülőkkel való megoldatlan konfliktusok széles tárháza jellemzi. Ráadásul állandó megfelelési kényszere is van.
Telitalálat. És dolgozom a problémáimon. Önt sosem érdekelte mások véleménye? Kicsit sem volt önben megfelelni akarás?
Amíg nem éreztem jól magam a bőrömben, volt. Egy idő után rájöttem, hogy a megfelelési kényszer elvesztegetett energia, s hogy az állandó megfelelni akarás zsákutca. Mögötte szeretetéhség van. Hogy megsimogassák a fejem, és hogy azt mondják, ügyes és okos vagyok.
Minden eddigi interjúnk során úgy éreztem, hogy ön békében van önmagával. Maradéktalanul? Vagy azért maradt még megoldandó konfliktus a lelkében?
Én 55 évesen jól érzem magam a bőrömben, de ha nem teszek meg mindent azért ma, hogy megoldjam a konfliktusaimat, akkor holnap szarul fogom magam érezni. A magunkon való munkálkodás sosem állhat meg. Olyan ez, mint amikor az ember beköltözik egy szép lakásba, és azt gondolja, hogy a lakás tökéletes. Egy év múlva, ha nem gondozza, az otthona bepiszkolódik, a kosz felhalmozódik. A magunkkal való belső munka ugyanilyen.
