„Ezt biztosan máshogy fogom csinálni, mint a szüleim!” – Szinte mindenki megfogadja, de ez csak az első lépés

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, amelyeket a szüleink? A jó hír, hogy van megoldás, de bizony keményen kell dolgozni a sikerért.

„Ezt biztosan máshogy fogom csinálni, mint a szüleim!” – Szinte kivétel nélkül minden szülő megfogadja magának, hogy a kijelentéshez híven viselkedik, és egészen máshogy neveli a gyerekét, mint ahogy a szülei tették. Farkas Noémi pszichológus szerint már önmagában jót jelent, ha valaki kimondja a fenti mondatot, hiszen ezzel megteszi az első lépést a cél érdekében: felhagy a rossz mintával. De hogyan lehetséges végleg szakítanunk ezzel az örökséggel?

Minden családban vannak áldozatok

A transzgenerációs örökséget nem tehetjük le egyik napról a másikra. Mindig a következő generáción csattannak a múlt eseményei. Így, akinek a nagyszülei nehéz körülmények között éltek, nagyobb valószínűséggel lesz szorongó felnőtt, és ezt akaratlanul is továbbadja a saját gyerekének. „A felmenőink életében lezajlódó traumák a jelenben is megmutatkoznak egy új álarcban. Például, amennyiben egy dédszülő vagy nagyszülő átélte a II. világháború szörnyűségeit, mondjuk egy nő a katonák általi nemi erőszak áldozata lett, hiába tanult meg együtt élni a lelki sebekkel, sajnos akaratlanul is továbbadta a saját lelki fájdalmát. Ő maga ugyan jó anya lett, majd szerető nagymama vált belőle, de behozott egy sémát a családba, könnyen lehet, hogy a férfiakkal szembeni félelmet” – magyarázza a pszichológus, majd hozzáteszi, hogy az ehhez hasonló esetek a leggyakoribbak.

A felmenőink, akik maguk is áldozatok voltak, bár már nem élnek velünk, a saját traumáik újra lejátszódnak a jelenben.

Nem arra kell gondolni, hogy akit bántalmaztak, annak az utódait is bántalmazni fogják, sokkal inkább arra, hogy akiben bántalmazások miatt kialakult egy mélyen gyökerező félelem, annak az utódai is viszik tovább ezt az érzést. De hogyan lehetséges ez?

A felmenők félelmeit az utódok viszik tovább
Fotó: GettyImages

A kulcs az önismeret

„Ahhoz, hogy megértsük, hogyan folytatódnak a minták, látnunk kell, hogy milyen sokszínű álarcot ölthetnek. Maradjunk az előbbi példánál. A bántalmazott nő valószínűleg senkinek sem mesélt a saját kríziséről, és tudat alatt kialakult benne a férfiakkal szembeni félelem, bizalmatlanság, harag. Majd a saját lányát is óva intette a férfiaktól, és az utóda megtanulta, hogy bizony a férfiakban nem lehet bízni, mert sosem lehet tudni, hogy mikor ejtenek sebet egy másik emberen. Ez egy rossz minta, mégis generációról generációra továbbadódik.” A szakember szerint csak önismereti munka árán lehet felfedni a rossz mintákat, ezért minden szülőt arra biztat, hogy montírozza magát, és amennyiben felismer egy elakadást, akkor dolgozzon rajta.

Idézőjel ikon

„Figyeljük meg, hogy mitől félünk. Attól, hogy tömeg előtt kell beszélni? Attól, hogy segítséget kérjünk egy idegentől? Attól, hogy mások becsapnak minket?

Majd keressük meg, hogy mi áll a félelem mögött. Aki azért szorong, mert mások átverik, valószínűleg gyerekkorában megélte, hogy hazugságok áldozata lett, akár egy válás vagy más, családon belüli krízis miatt.”

Az ismeretlen dolgok jó oldala

Amikor arról kérdezem a pszichológust, hogyan hatnak a családi minták a nevelésre, akkor egy újabb esetet hoz. „Ma nagyon sok gyerek szülői nyomás hatására szerez több diplomát. Ez is egy gyakori minta. Az előző generációk általában a szülő foglalkozását vagy egy ahhoz közel eső szakmát választottak, amit később megbántak, ezért szülőként úgy gondolják, hogy minél magasabb szinten tanul egy gyerek, annál szabadabb felnőtt lesz belőle. De lehet, hogy az a gyerek nem akar felsőfokon tanulni. Ezért nem javaslom, hogy előre gyártott forgatókönyvekhez ragaszkodjunk. Amennyiben a gyereknek egy számunkra idegen területen van tehetsége, engedjük kibontakozni a kezdetben idegen pályán, ez lehet egy sportág vagy egy szakterület is.”

Farkas Noémi szerint a mintákat azzal is megtörjük, ha új szokásokat alakítunk ki a családon belül. „Amennyiben egy család a saját szabályait követi, és nem a megszokottat, úgy a tagjainak lehetősége lesz megtörni a téves mintákat.” Végeredményben akkor biztosíthatunk a gyerekeink számára boldogabb jövőt, ha felülemelkedünk a saját félelmeinken, és szakítunk a kényszeres helyzetekkel, míg új szokások mentén erősödik a saját családunk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.