Így éget le a család, ha online megbeszélésed van

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A koronavírus minden korábbinál szélesebb rétegekkel ismertette meg, milyen is az, hogy úgy végzed otthon a munkád, hogy közben a család is körülötted nyüzsög. Az online megbeszélések világa azonban nem szűnt meg a pandémia akut szakaszával együtt: sok megpróbáltatás vár még ma is azokra, akik otthonról próbálnak dolgozni.

Hat évvel ezelőtt a legtöbben elnéző mosollyal, a szülők pedig empátiával figyelték, ahogyan Robert Kelly, a BBC egy műsorának szakértője élő egyenesben semmisül meg, miután dolgozószobája ajtaját lánya feltépte, majd bemasírozott oda. Őt követte öccse egy bébikompban, majd a rémült feleség, aki valószínűleg csak a mosdóba ugrott ki, gyermekei azonban rögtön kihasználták a lehetőséget. Akkor még egyikünk sem sejtette, hogy nem is olyan sokára nekünk is részünk lehet efféle válogatott égésekben.

Ezért nem fér meg család és munka egy térben

Pedig a pandémia elhozta ezt az időszakot is, melynek egyik legnagyobb vesztese Alfonso Merlos volt: a spanyol tévés is élőben jelentkezett be az adásba, de ezt elfelejtette egyeztetni szeretőjével. Az akkoriban egy Big Brother-szereplővel kapcsolatban álló

férfi észre sem vette, hogy adás közben halad át a háttérben félmeztelenül a nő, akivel afférja volt.

Elég kellemetlen…

A legtöbben ilyesmiben nem részesültünk, a lenti helyzeteket viszont sokan ismerhetjük. Lássuk tehát, mivel éget le a legkönnyebben családunk – és egyéb állatfajták.

Ebben a családi körben mondjuk tényleg elég nehéz a munka
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary

Kész vagyok, kakíííííííítam!

Akinek kisgyermeke van, annak életében a kiválasztás és az emésztés sokáig komoly szerepet játszik, akár tetszik, akár nem. Ha az ember végre eljut a szobatisztaságig, fellélegzik, de ez fals nyugalom. Akár bili, akár vécé a tett helyszíne, a gyerek biztosan jelezni fogja, amikor kimegy, és amikor végzett, rossz esetben még közben is kapunk státuszjelentéseket a folyamat állásáról.

Van, aki nem veszi észre, hogy meetingelsz

Igen, tényleg létezik ilyen, így könnyen megtörténhet, hogy férjed, feleséged vagy más felnőtt hozzátartozód értetlenül áll afölött, hogy miért is nem válaszolsz, ezért legalább ötször teszi fel ugyanazt a kérdést. Egyre hangosabban. És agresszívabban is.

Az sem számít, hogy a füledből lóg a fülhallgató zsinórja, és nem lesz az sem gyanús, hogy deréktól felfelé csinosba vágtad magad, esetleg még sminkeltél is ahhoz, hogy otthon ülj a gép előtt. Az, amikor esetleg még

Idézőjel ikon

a kamera képébe is beleáll az illető, annyira nem veszi észre magát,

csak hab a tortán.

Non plus ultra: ruhátlan családtagok

Igen, a spanyol tévés esetét kicsiben otthon is rekonstruálni lehet. Nagyon vigyázz, mi a háttered, amikor online megbeszélést folytatsz, mert megeshet, hogy a zuhany után – jobb esetben törülközővel betekerve – besétál a képbe életed párja. De magadra sem árt, ha figyelsz, mert ha alsóneműben ülsz le megbeszélni, előfordulhat, hogy elfeledkezel róla, és felállsz, hogy egy mappát elérj.

Cukinak tűnik, de vannak veszélyei
Fotó: JulPo / Getty Images Hungary

Ha van macskád, meeting alatt fog hányni

Ha van kutyád, akkor lehet, hogy ő is épp ezt a pillanatot választja ki, hogy megpróbáljon párosodni a kanapé díszpárnáival. A macskától simán várható még, hogy puha talpakkal végigsétál a billentyűzeteden, esetleg ezzel kilépve a meetingből.

Anya, hol van az ötszemű csillogó unikornis mobiltelefonja?

Nem láttad azt az öt mikron méretű kavicsot, amit tegnap hazahoztam a játszótérről? Kiesett a kisautó kereke, ott van a doboz alján, azonnal keresd meg!

A gyerekek kérlelhetetlenek, amikor valamilyen igazán fajsúlyos problémába ütköznek, és az, hogy neked mondjuk, negyedéves beszámolód van éppen, nem nagyon hatja meg őket.

Tanácsom: ha lehet, a gyerekeket ilyenkor távolítsd el otthonról, ha nem lehet, akkor kösse le őket valaki, és ha az sem lehet, bizony nem marad más, mint a mese, ha igazán nagyon fontos az a meeting. Mert tapasztalataim szerint összeveszni is ilyenkor lehet a legjobban.

És mindezek mellett természetesen meeting alatt jön a futár, a villanyóra-leolvasó, a házaló ügynök, ilyenkor kezdenek el fúrni a szomszédban, és áramszünet is lesz. Persze nem minden alkalommal, de az ember már egyetlen elrontott fontos megbeszéléstől is ezt érzi…

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.