Ezért tagadják ki a legtöbben a családtagjaikat: a fájdalmas döntés generációkon át kísért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fájdalmas döntés állhat a családi elidegenedés, kitagadás mögött, amely generációkon keresztül fájdalmat okozhat nekünk és leszármazottainknak is.

Nem minden család tartja meg az idealizált egységet, amelyet remélünk – és sok esetben el is várunk. Van, ahol a családfában kiégetett név szerepel a rejtélyes nagybácsi helyén, akiről senki sem beszél, vagy éppen mi magunk metszünk le valakit róla. Lehet emögött mérgező gondolkodású „büntetés” vagy menekülésvágy, esetleg csak egy túl hosszúra nyújtott passzív agresszív mosolyszünet elfajulása, de egyik eset sem teszi könnyebbé a helyzet megélését. A családtagok kitagadása, a tőlük való elidegenedés fájdalmas procedúra, amely akár generációkon át hatással lehet az utódainkra, ahogyan az Fern Schumer Chapman munkájából kiderül.

Családi elidegenedés és a társadalmi megítélés 

Érdekes módon, ha egy felnőtt gyerek megszakítja a kapcsolatot szüleivel, általában rögtön őt kezdjük el hibáztatni Szalay Ágnes pszichológus szerint. Ennek a hátterében az áll, hogy annyira adottnak vesszük, hogy minden szülő szereti a gyerekét, hogy fel sem merül, hogy ő lehetne a hibás, tehát nyilván a gyerekkel van a gond. A családi egység illúzióját romboló egyéneket megítéljük, így nem csoda, hogy kevesen beszélnek róla, ha megszüntették a viszonyt családjukkal. Mégis az egyetemisták 43,5 százaléka már átélte a családi kapcsolat megszakítását egy 2015-ben végzett kutatás szerint. Tehát nem egy ritka jelenségről van szó, mégsem beszélünk róla eleget.

Generációkon keresztül hatása lehet a családi kitagadásnak, elidegenedésnek
Fotó: SDI Productions / Getty Images Hungary

A kitagadás hiányt képez a Maslow-piramisban

A hovatartozás érzése az egyik legfontosabb szükségletünk a nagy megbecsülésnek számító pszichológiai modell, a Maslow-piramis szerint: ennél csak a fiziológiai szükségleteink és a biztonságérzetünk számít még alapvetőbb fontosságúnak. Ha a szociális szükségleteinket is ki tudjuk elégíteni, csak akkor tudunk elkezdeni foglalkozni az önbecsülésünk fejlesztésével és az önmegvalósításunk kiépítésével. A csoporthoz tartozás érzete nélkül az érzelmi biztonságunk megkérdőjeleződik, így a túlélés-szorongásunk is bekapcsolhat amellett, hogy az önbecsülési úton is nehéz elindulnunk enélkül, tehát a kielégítő, boldog élet képe is eltávolodik tőlünk.

A családnak kéne annak a közegnek lennie, amely az összetartozás legősibb, természetes szülőmagjaként szolgálhatna, amely egy életen át elkísérhet, az élet kiszámíthatatlanul tekergőző változatossága mellett változatlanul. A kitagadás mélyebb fájdalmat okozhat, és tovább tarthat, mint egyes fizikai sérülések Kipling D. Williams pszichológus kutatása szerint. Agyunk fizikai fájdalomként éli meg, ha kirekesztenek bennünket, még akkor is, ha teljesen idegen emberek teszik ezt velünk. A magány tényleg fáj az agyunk szerint.

Ha nincs meg a családi biztonságérzet, több generációt is sújthatnak a következményei

Vannak esetek, amikor a család kizárása szükséges. A bántalmazó, erőszakos közegtől gyakran csak ez tud megvédeni, illetve az önbecsülés felépítésének kezdőpontjaként szolgálhat. Viszont ha az elidegenedés válik a családtagok közötti stressz elfogadott családi modelljévé, akkor generációról generációra megismétlődően ez válik majd a konfliktuskezelés módszerévé. 

Ha két testvér kizárja egymást az életéből, akkor a családi kitagadás, elidegenedés ugyanúgy hatással lesz a jelenükre, mint gyermekeik jövőjére
Fotó: bymuratdeniz / Getty Images Hungary

Sajnos sok fejfájást okozhat, ha beszélő viszonyban sem maradunk családunkkal. Ha testvéreinkkel szakítottuk meg a kapcsolatot, nehézzé válhat a szüleink idősödésével járó halaszthatatlan elintéznivalók tisztázása. Melyik idősek otthonát válasszuk számukra, vagy esetleg egy ápolót kellene fogadni melléjük? Mi legyen a családi vállalkozással? Továbbá fontos egészségügyi információk is elveszhetnek a hallgatás űrjében, és váratlanul érhet bennünket egy örökletes egészségügyi probléma felbukkanása akár saját magunknál, akár gyermekeinknél, ha minden kommunikációt megszüntetünk szüleinkkel, testvérünkkel vagy az egész családdal.

A gyerekek, serdülők kifejezetten érzékenyek arra, ha a család stabilitásának hiányát érzik. A kitagadott nagyszülő, szülő, nagynéni/nagybáty és testvérek helyett „pótcsaládtagokat” kereshetnek maguknak. Veszélyes helyzetekbe mehetnek bele, hogy valahonnan pótolják ezt a hiányt, például bandákhoz szegődhetnek, hogy befogadva és értékesnek érezhessék magukat.

Helyzetenként változó, hogy inkább jót vagy rosszat okozunk-e a családtagjaink kitagadásával. Van, hogy a mentális egészségünk szempontjából ez az egyetlen járható út, ha narcisztikus, bántalmazó dinamikáktól terhes a családi fészek, de van, hogy enyhébb okból vagy csak a büszkeség és hiúság összecsapásából eredően zárkózunk el egymástól. Bármi legyen is az ok, ha úgy döntünk, hogy minden kapcsolatot megszakítunk családunkkal, érdemes előre felkészülni az összes nehézségre, amellyel jár, legyen szó akár a saját, akár gyermekeink életéről.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.