Agysérülést szenvedett a Covid-oltástól, bepereli a gyártót

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Covid-oltása miatt pereli be az AstraZenecát egy kétgyermekes brit apa, aki azt állítja: néhány nappal azután szenvedett agysérülést, hogy megkapta a brit fejlesztésű vakcinát.

Sosem kérte volna az oltást, ha ismerte volna a Covid-vakcina ritka, de súlyos mellékhatásaitezt mondja Jamie Scott, az a kétgyermekes apa, aki úgy gondolja, 2021 áprilisában kapott Covid-oltása miatt vált munkaképtelenné.

Covid-oltás miatt betegedett meg

Állítása szerint a brit férfi a körülötte élő idősek védelmében mondott igent az AstraZeneca brit fejlesztésű Covid-oltására. Jamie Scott azonban tíz nappal az első oltás beadása után erős fejfájással, hányással került kórházba, ekkor már nagyon nehezére esett a beszéd is. Kiderült, hogy csak azért nem lett agyvérzése, mert a vizsgálatok során diagnosztizált vérrög megakadályozta ezt. A férfit még aznap megműtötték, majd közel egy hónapig kómában volt.

Idézőjel ikon

Ez idő alatt Scott feleségének azt mondták, ha férje túl is éli, már sosem lesz ugyanaz, mint előtte.

Teljesen megváltozott az élete

Jamie Scott közben szerencsére felépült, de mint mondja, nagyon rossz a memóriája, nehezen tud írni, olvasni és beszélni, képtelen vezetni, emellett romlott a hallása is, valamint fájdalmai és folyamatos fáradtsága mellett mindkét szemére részben megvakult. Ami a sok minden mellett mégis a legfájóbb számára az az, hogy nem tud aktívan részt venni két kisfia életében.

Perel az édesapa

A korábban informatikusként dolgozó, ám munkaképtelenné vált Scott beperelte az oltást gyártó AstraZenecát, noha tudja, hogy az így kapott összeg nem egyenértékű azzal, amit ő a munkájával megkeresett volna. A Legfelsőbb Bírósághoz egyébként 51, Scottéhoz hasonló ügy érkezett, ők valamennyien az oltás miatt követelnek kártérítést.

Ahhoz egyébként, hogy a károsultak a teljes, több mint 54 millió forintnak megfelelő kifizetést megkaphassák az oltási kártérítési programból, legalább 60 százalékos rokkantnak kell lenniük. 

Ezt állítja a gyógyszeróriás

Scott szerint az AstraZeneca eltúlozta a vakcina hatékonyságát, emellett pedig nem hívta fel elég hangsúlyosan az emberek figyelmét a lehetséges súlyos mellékhatásokra. A gyógyszeróriás viszont azt állítja, hogy

Idézőjel ikon

2021 áprilisában frissítette a vakcina termékinformációit, hogy tükrözze annak lehetőségét, hogy nagyon ritka esetekben a vakcina thrombocytopenia szindrómával járó trombózis kiváltó oka lehet.

Közleményükben azt írták, hogy számukra a betegek biztonsága a legfontosabb, így a szabályozó hatóságok világos és szigorú szabványokkal biztosítják az összes gyógyszer, köztük a vakcinák biztonságos használatát is. Továbbá azt is kiemelték, hogy a klinikai vizsgálatok során nyert bizonyítékok és a valós adatok alapján az AstraZeneca-Oxford vakcina elfogadható biztonsági profillal rendelkezik, a szabályozó hatóságok pedig szerte a világon következetesen állítják, hogy az oltás előnyei felülmúlják a rendkívül ritka lehetséges mellékhatások kockázatát.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.