7 dolog, ahogy a magyarok reagáltak: így tört be a Covid az életünkbe 5 éve

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hipó használata a bevásárláskor, vécépapír-felhalmozás, folyamatos kézfertőtlenítés, így éltük meg a Covid-19 első heteit 2020 márciusában, az első megbetegedések és lezárások után.

Öt évvel ezelőtt történtek meg nálunk az első lezárások, miután egy új, addig nem tapasztalt veszélyt jelentő vírus kezdett terjedni Kínában, amelyet később Sars-CoV-2 vírusnak neveztek el. (A köznyelvben egyszerűen csak Covidnak vagy koronavírusnak kereszteltük el.) Az első hivatalosan megerősített fertőzéseket 2019 december elején regisztrálták Vuhanban. Ezt követte a világjárvány, Magyarországra 2020 márciusban tört be a betegség.

A Covid-19 miatt rövid időn belül nálunk is rengetegen megbetegedtek, kórházba kerültek, és sok halálos áldozat is volt. Ma már a betegség nem hordozza magában azt az életveszélyt, mint az első hónapokban, a halálozási ráta a magas átoltottságnak köszönhetően jelentősen csökkent, és most körülbelül olyan mértékű, mint az influenza esetében.

Mivel régóta nem tapasztaltak a közösségek ilyen jellegű és ekkora veszéllyel járó járványhelyzetet, a félelem, a szorongás, olykor még a paranoia is magától értetődő módon jelentkezett fokozott mértékben. Sokan kezdtek elképesztően óvatosak lenni, amikor a betegség megjelent az országban, az első néhány hét egészen olyan volt, mintha a világvége közeledne.

Maszkok, hipós bevásárlás, vécépapír-felhalmozás: így kezdődött a Covid
Fotó: DutcherAerials / Getty Images Hungary

1. Bezárások, otthoni munka

Amikor megérkezett a Covid, emlékszem, hogy az akkori munkahelyemen óriási volt a pánik: most hogyan tovább? Amikor bejelentették, hogy be kell zárkózni, rengetegen vesztették el a munkájukat, maradtak megélhetés nélkül. Mások otthonról kezdtek el dolgozni. A munkáltatóknak új formát kellett kitalálni a munkavégzéshez. Az iskolások otthonról tanultak, sokszor úgy, hogy az online oktatáshoz nem voltak meg a megfelelő eszközeik. Az emberek alig hagyták el az otthonaikat, lényegében csak a bevásárlást és az egészségügyi szükségleteiket intézték el.

2. Maszkok mindenhol

A tömegközlekedésen, a boltokban, de sokszor még az utcán is maszkokban jártunk. Kötelező volt felvenni a textil és orvosi maszkokat, teljesen mindennapi fogalom lett az FFP2-es maszk. Bár a szabályokat gyakran furcsán tartottuk be, rengeteg maszk lógott az állakon, kikandikált belőle egy-egy orr, és olykor már a színét sem lehetett megállapítani, annyira sokáig hordták őket néhányan.

3. Hipóval átmosott bevásárlás

Voltak, akik egy almát sem ettek meg úgy, hogy csak szimplán átmosták a csap alatt. Rengetegen vásároltak be hipót, amivel minden vásárlást átmostak otthon. Műanyag csomagolású tárgyak, sőt, még a gyümölcsök és zöldségek sem úszták meg a fertőtlenítést. Amikor a Covid új volt, még nem igazán lehetett tudni, hogy hogyan terjed, így sokan feltételezéseik alapján kezdték meg a védekezést a fertőzés ellen.

4. Átöltözés a küszöbön

Akadtak olyanok, akik az emberek között használt ruháikkal, cipőikkel nem léptek be a lakásba, hanem amint hazaértek, szinte a küszöbön állva rögtön át is öltöztek. A „fertőzött” ruhát pedig azonnal dobták a mosásba, hogy aztán a legmagasabb fokozaton tisztítsák meg.

5. Vécépapír-felvásárlás

Mint az apokalipszis előtt, sokan rohamozták meg a boltokat attól félve, hogy majd nem lesz elég élelmiszer, de még nagyobb aggodalmat váltott ki az emberekből, hogy lesz-e elég vécépapír a napi szükségletek kielégítésére. Kongtak a polcok, sokan évekre előre bevásároltak bizonyos tárgyakból.

Az élelmiszerboltok és más kiskereskedők általában csak néhány hétre elegendő vécépapírt tartanak a raktáraikban, a kereslet hirtelen megnövekedése – amelyet nagyrészt a pánikvásárlás és a felhalmozás táplált – gyorsan kimerítette a készleteket. 

A kézfertőtlenítő is gyakori kellék lett a Covid után
Fotó: hsyncoban / Getty Images Hungary

6. Kézfertőtlenítés

A kézfertőtlenítő már korábban is ismert termék volt, sokan használták például, ha sokat utaztak tömegközlekedéssel, vagy nem volt lehetőségük kezet mosni. Ez azonban a vírus miatt amolyan kényszercselekvés lett. Leszálltál a villamosról, kézfertőtlenítő, megfogtál egy kilincset, kézfertőtlenítő… A mai napig sokkal többen használják, mint a koronavírus előtt.

7. Élelmiszerek felhalmozása

Csak úgy, mint a vécépapírt, sokan az élelmiszereket is megvették hetekre előre. Persze, ezeket nem lehetett olyan szinten felhalmozni, de sok, otthon addig szinte üresen álló mélyhűtőt töltöttek fel teljesen újra, illetve megteltek a kamrák. Fogyott a fagyasztott pizza, a liszt, a cukor, konzervek, gabonapelyhek, tulajdonképpen minden, ami sokáig eláll.

Sokan szenvednek még hosszú Covidban, kiderült, hogy a nőkre és a férfiakra máshogyan hat, ismerd meg a részleteket az alábbi cikkünkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.