Így éget le saját Facebook-profilod: tudod, mit tettél tizenöt éve a közösségi oldalon?

Olvasási idő kb. 2 perc

Amikor a Facebook-robbanást megelőző időszakban, a kétezres évek első évtizedének végén megjelentek az első magyar felhasználók a közösségi oldalon, kevesen sejthették, mivé fejlődik majd az oldal. Regisztráltunk, aztán tettük, amit jónak láttunk – ma pedig szörnyülködünk egykori önmagunkon.

Ha azt mondod, fogalmad sincsen arról, mit műveltél ekkoriban a közösségi oldalon, van egy „jó” hírünk: a Facebook nem felejt, és emlékeid közt nap mint nap megnézheted, pontosan mire is vetemedtél annak idején. Soroljuk is a típushibákat!

Oversharing: ma már rém ciki

Ha van olyan ismerősöd, aki naponta legalább négyszer fontosnak tartja, hogy komolyan vegye az oldal Mi jár a fejedben? kérdését, és megosztja a nagyvilággal, mit evett, ivott, mennyire van meleg, vagy milyen ruhát vett, az valószínűleg már az idegeidre megy. 

Nos, ezelőtt tizenöt évvel sokan voltunk, akik összekevertük a Facebookot a naplónkkal, és napjában többször bejelentkeztünk

– ezen az okostelefonok tényleg széles körű elterjedése sem javított sokat. Azt ne is említsük, milyen blődségeket voltunk hajlamosak ilyenkor kiírni. „Már megint esik, köszi.”

Átgondolatlan kommentek helyett régebben átgondolatlanul ciki bejegyzések születtek a Facebookon
Fotó: Tim Robberts / Getty Images Hungary

Facebook-posztok rossz angolsággal

Volt, aki az amerikai oldalra angolul akart írni, vagy azért, mert volt két nem magyar anyanyelvű ismerőse, vagy azért, mert ezzel is érzékeltetni akarta: ő aztán tudja, hogy nem az iwiwen jár már! Visszanézve rettentően kínos, hogy milyen hibákat vétve fogalmaztuk meg gondolatainkat, tisztelet a kivételnek.

Kvízek, kvízek mindenhol      

A külső is retró volt

Azokban az időkben, amikor még együtt botladoztunk a Facebookon, az oldal külseje is másként festett

Ha egy kis múltidézésre vágysz, kattints erre a cikkre vagy erre az írásra: a régmúlt képei elevenednek meg előtted

Volt egy időszak, amikor ha végigpörgetted a Facebook-faladat, gyakorlatilag semmi mást nem láttál, csak kvízeket. Milyen színű kiscica lennél, milyen betegségben fogsz meghalni, hány gyereked lesz, és hány évesen válsz el: tényleg képtelenség lett volna olyan témát kitalálni, ami nem létezett kvízben. Ez iszonyatosan zavaró lehetett mindenkinek, aki a háta közepére kívánta ezeket.

Ciki fotók mindenkiről 

Amikor még kevesen gondolkoztak azon, milyen jogokkal bír az, aki velük együtt egy fotóra kerül, és rengeteg rémesen ciki fénykép is elkészült, amelyeken legalábbis előnytelenül ábrázolta a fotós az ismerősöket vagy idegeneket. Ezeket aztán kérdés nélkül töltötte fel mindenki, majd aztán kezdhetted a vitát arról, le kell-e venni azt a fotót, amin úgy néz ki, mintha terhes lennél.

Szerelmi életünket is kiteregettük a közösségi oldalon
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Ehhez meg nekem mi közöm?

Mindezek felett simán kiteregettük a szennyest is a közösségi oldalon, ha szakítottunk, összevesztünk, vagy össze sem jöttünk valakivel.

Két- vagy nagyon is egyértelmű bejegyzések tudatták a nagyvilággal, mekkora szemét a másik, és mennyire csalódottak vagyunk, satöbbi satöbbi.

Nem véletlenül nem reagált ezekre a bejegyzésekre a lőtéri kutya sem, kellemetlenek és szükségtelenek voltak egyben.

Baráti csevejt folytattunk

Ha kiírtál valamit, azonnal megvolt a 2-3 ember, aki perceken belül reagált, és onnantól kezdve olyan belterjes csevegéssé alakult át az üzenőfalad, mintha hallgatóznánk. Érthető, hogy ezekbe a beszélgetésekbe senkinek sem volt kedve beleszólni.

Azt nem akarjuk megmondani neked, hogyan használd vagy ne használd a Facebookot, de a múlt jó – görbe – tükröt tarthat elénk arról, mi az, amit érdemes elkerülni. Ha a fentiekben még ma is magadra ismersz, gondold végig: biztosan szükség van erre?

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.