Tömegével hívták vissza ezeket az autókat, a hibájuk súlyos biztonsági kockázatot jelent

Olvasási idő kb. 1 perc

Több mint 100 ezer járművel kapcsolatban merült fel súlyos biztonsági kockázat, veszélyesek lehetnek az akkumulátoraik.

Akkumulátor hiba miatt autók tízezreit hívta vissza a kínai elektromosautó-gyártó, a BYD:  több mint 115 ezer járművel kapcsolatban merültek fel  biztonsági kockázatok  – derül ki a hvg.hu cikkéből

Ezt a típust érinti a visszahívás

A visszahívás elsősorban a 2015 és 2022 között gyártott Tang és Yuan Pro modelleket érinti. A Tang modellekből 2015 márciusa és 2017 júliusa között gyártott darabok közül 44 535-öt, bizonyos alkatrészek tervezési hibái miatt, míg a Yuan Pro 2021 februárja és 2022 augusztusa között készült autóiból összesen 71 248 példányt hívnak vissza, rosszul beszerelt akkumulátor-tömítés miatt.

Európában is egyre népszerűbb a kínai autómárka
Fotó: Joe Morris / Getty Images Hungary

Ez a lépés az eddigi legnagyobb visszahívási akció a BYD történetében, de korántsem az első: 2025 januárjában 6843 Fangchengbao Bao 5 plug-in hibrid terepjárót, 2024 szeptemberében pedig a Dolphin és Yuan Plus modelljeikből hívtak vissza közel 97 ezret.

A BYD jelenleg a világ legnagyobbelektromosautó-gyártója, miután 2024-ben megelőzte az amerikai Teslá-t, és világszerte terjeszkedik, Magyarországon is jelen vannak, jelenleg épp Szegeden készülnek felépíteni következő gyárukat.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Csörgő Bence
Csörgő Bence
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.