Milliós büntetést kaphatsz, ha ezt teszed a magyarok kedvelt kirándulóhelyén

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Soha nem látott szigorítást vezetett be a lengyel Tátrai Nemzeti Park (TPN), amely alapjaiban változtatja meg a túrázási szokásokat. A döntés hátterében az éjszakai és a napfelkelte-túrák népszerűségének drasztikus növekedése áll. A park vezetése szerint olyan sok a látogató, hogy az már árt a park természeti kincseinek.

A korlátozás különösen a népszerű útvonalakat érinti, kiemelten a Kasprowy Wierch, azaz a Gáspár-csúcs környékét. A szakemberek megállapították, hogy az éjszakai jelenlét extra terhelést jelent a terület érzékeny ökoszisztémájának. Az állatvilág nyugalmának biztosítása elsődleges szemponttá vált, főként a kritikus téli időszakban, amikor a vadon élő állatok túlélése a fő szempont.

Korábbi tiltást egészítettek ki

A hatóságok eddig csak az év egy részében, március 1. és november 30. között korlátozták az éjszakai kintlétet, ám

a szervezett programok elszaporodása miatt most radikális lépésre szánták el magukat.

A TPN döntése értelmében a korábbi tiltást az egész évre kiterjesztik. 

3000 eurós büntetést is kiszabhatnak

A pontos menetrend szerint február 1-től lépett életbe az új rend:

este 10 óra és napfelkelte között szigorúan tilos a nemzeti park területén tartózkodni és túrázni.

A tilalom alól nincs kivétel, így a korábban oly népszerű hajnali  és éjszakai kalandozások hivatalosan is megszűnnek a Tátra lengyelországi részén.

A szabályszegőkkel szemben rendkívül szigorúan lépnek fel az ellenőrök. A korlátozást figyelmen kívül hagyó túrázók súlyos anyagi következményekkel nézhetnek szembe:

Idézőjel ikon

a kiszabható büntetés mértéke ugyanis akár a 3000 eurót is elérheti.

Fontos tudni, hogy a szabály csak a Magas-Tátra lengyelországi részén lép életbe. Persze csalódni fog, aki a szlovákiai részen akar éjszakai túrára indulni: északi szomszédunknál ugyanis teljes túrázási zárlat van minden évben a nemzeti park nagy részén, november 1-től május végéig.

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.