A börtönből szabadulók számára a társadalomba való visszatérés nagymértékű alkalmazkodási folyamatot jelent. A rácsok mögött kialakult szokásoktól – amik gyakran a túlélés eszközeként játszottak szerepet – nehéz lehet a kinti világban megszabadulni. Ezekről szólnak a cikkben összegyűjtött vallomások.
Egy virális Reddit-kérdés felbolygatta az internetet. Az üzenetfolyam szerzője arra volt kíváncsi, hogy mi volt a legnehezebb börtönbeli szokás, amivel a szabadulás után megküzdöttek a hajdani elítéltek. Több ezer választ érkezett olyan emberektől, akik megjárták a börtönt, és sikeresen lettek úrrá a fegyházban felszedett viselkedéseiken, démonaikon, vagy éppen kudarcot vallottak ebben.
Mi most a legmegrázóbbakat és a legérdekesebbeket válogattuk össze.
„Éles tárgyak bámulása…
…valahogy az ember ledöbben, hogy egyszerűen ott van a közelében, és bármikor használhatja. Meglepődnél, ha tudnád, hogy mi minden minősül éles tárgynak. Emlékszem, amikor valaki egy kést vagy valamit hasonlót akart a kezembe adni, hogy azzal vágjam fel a zöldségeket, féltem hozzáérni…de ott vannak a tükrök is. Összetörhetném bármikor, és máris lenne fegyverem… Nehéz abbahagyni, hogy a tárgyakra ne fegyverként gondoljak.”
„Már nyolc éve vagyok szabad, és még mindig úgy eszem, mint egy kutya…
…A legtöbb börtönben 30 percet kapsz az étkezésre, de ebben benne van a séta a cellablokkodtól az ebédlőig, a sorban állás és a helykeresés. Általában mire tényleg a szádba kerül a falat, addigra már egy fegyőr ordít, hogy siess. Nagyon bosszantó, hogy amikor a barátaimmal kint eszünk, én rögtön befalom az ételt, hogy aztán 20 percig nézhessem, ahogy a normális emberek esznek.”
„Néhány hétig nem használtam villát…
…Mindent kanállal ettem, gondolkodás nélkül.”
„Női higiéniai termékek felhalmozása…
…Bent ugyanis korlátozták a betétek vagy tamponok számát, amit kaphattunk. A fogdában lévő nőknek semmit sem adtak.”
„Paranoiásnak lenni….
…Mindig hátrafele figyelgetek, és soha nem hagyom, hogy bárki is mögém kerüljön. Még az mellettem elhaladó emberek felé is mindig odafordulok, hogy lássam, mit csinálnak.”
„Nem dohányzom…
…de valahányszor valaki cigivel kínált, mindig zsebre vágtam. A börtönben ez egy cserecikk. Egy-két hónapba telt, mire leszoktam róla.”
„Az alvási szokások…
…Még mindig nem törtem meg őket. Több mint egy évtizede nem aludtam át egy teljes éjszakát sem. Bármilyen zajt érzékelek, a szemem kipattan, és felébredek. Sajnos, nagyon jó a hallásom.”
„Állandó beszámolási kényszer…
…72 hónapot töltöttem börtönben egy általam okozott tragikus autóbaleset miatt. Miután kiengedtek, folyamatosan elmondtam a feleségemnek, hogy pontosan mit csinálok, anélkül, hogy megkérdezte volna. Eleinte viccesnek találta, de néhány hét után már elkezdte zavarni.”
„Bevásárlás…
...Három év után szabadultam, és a legnehezebben a bevásárlás ment. A börtönben általában csak hetente egyszer mehetsz a kantinba. És ez nem olyan, mintha csak úgy besétálnál a helyi élelmiszerboltba, előre fel kell írnod az összes tételedet, így ha valamit elfelejtesz, még egy hetet kell várnod, hogy megkapd, vagy ha szerencséd van, egy másik rabtól veheted meg a terméket. Szóval még mindig furcsa hozzászokni ahhoz, hogy bármikor elmehetek élelmiszert, higiéniai cikkeket, ilyesmiket venni, amikor csak szükségem van rájuk.”
„Azon kapom magam, hogy vécépapírt gyűjtögetek az ágyam alatt…
…Néha gondolkodás nélkül teszem, és ha benézek az ágy alá, akkor előfordul, hogy 10 guriga is van már ott.”
És végül...
„Elszigeteltség…
…Régebben én voltam a társaság közepe, de miután annyi időt töltöttem magamba zárkózva, már nem tudom, hogyan kell szociális életet élni.”
