Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A váci fegyház varrodájánál mozdult meg valami Boros Lajos szívében, akinek akkor, ott, 1994-ben egy rabtársa arról mesélt, hogy ismeri a világ legnagyobb természetfelettijét, az Istent. Noha a most 65 éves Lajos az élete több mint felét töltötte már börtönben, ma is gyakori vendége a különféle büntetés-végrehajtási intézeteknek – ezúttal azonban már nem elítéltként, hanem börtönmisszió-vezetőként. Interjú.
Mesélted, hogy mennyi tennivalód van, így nagyon örültem, hogy tudtunk találkozni. Hogyan, mivel telnek a napjaid mostanság?
Tíz éve teljes állásban végzem Isten ügyének hirdetését – talán így lehet a legjobban megfogalmazni azt, amit csinálok. A szabadulásom utáni első években úgynevezett missziós munkás voltam először a Baptista Szeretetszolgálatnál, majd átvett a baptista egyház. Felekezetközi vagyok, így mehetek a katolikusokhoz, az adventistákhoz és a református testvérekhez is, de hívnak állami iskolákba és falunapra is. Egyébként Szolnokon és Mezőtúron van a szolgálatom elsősorban a szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek felé, köztük érzem magam otthon.
Miért?
Mert nekem is rengeteg szenvedélyem volt: alkohol, dohányzás, emellé még mindenféle bogyót is bekapdostam, vagy magamba szúrtam, amiről úgy gondoltam, hogy könnyebbé fogja tenni az életemet, vagy húz az elmém fölé valamiféle rózsaszín ködöt, hogy ne érezzem annak a súlyát, amit éppen kikavartam magamnak. Én is szenvedélybeteg voltam, ettől szabadított meg az Isten.
Mikor ismerted fel, hogy a szenvedélyed felülkerekedett rajtad?
Már fiatal koromban. Ma is vannak ilyen fiatalok, akik átélik ugyanezt, csak nem tudják megfogalmazni a bűn kényszerítő hatalmát – a szenvedélyek mögött ugyanis ez áll. A bűn fölülkerekedik, emiatt kénytelen tenni az ember azt, amit már nem akar.
Ilyen történetek mögött gyakran állnak gyermekkori traumák. Téged is egy ilyen indított el ezen az úton?
Volt, de azt gondolom, hogy nem ez befolyásolt engem. Az igaz, hogy 12 évesen nagy törést okozott az életemben, amikor 1971-ben az akkor 16 éves nővérem öngyilkos lett, de nem ettől mentem rossz útra. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy a sorozatosan meghozott rossz döntéseim befolyásolták az egész jövőmet.
1994-ben viszont hoztam egy nagyon jó döntést a váci fegyház varrodájában.
Amikor ott állt velem szemben egy férfi, aki arról beszélt, hogy ő ismeri ennek a világnak a legnagyobb természetfelettijét, a világ alkotóját, az Istent, akkor a szívemben megmozdult valami. Úgy döntöttem, ha az igaz, hogy Isten tud adni egy tiszta szívet és meg tudja bocsátani a bűneimet, akkor az nekem kell. Istennek gondja volt arra, hogy este a pokrócom alatt megszólítsam őt, és odavigyem az életemet a lábához.
Emlékszel arra a pillanatra?
Hogyne, mintha tegnap lett volna!
Milyen volt?
Bűnvallás, életem első összetörése Isten jelenlétében. Ugyan sok sírásom volt ott, ahol senki nem látott, volt nem egy bűnbánatom is az életem elrontott dolgai és bűnei fölött, de egy sem Isten jelenlétében. 1994 karácsonyakor viszont megláttam, milyen ember vagyok, és megvallottam neki mindent.
Nagyon jó döntés volt, ennek a következménye az, hogy vár otthon a feleségem meg egy négyéves kislány és egy nyolcéves fiú – ez igazi kegyelem.
Milyen ember voltál '94 karácsonya előtt?
Egy önkontroll nélküli, állhatatosságot teljesen nélkülöző ember, akiben nem volt semmi kitartás. Ha a szívem állapotát kellene jellemezni, akkor csak megrázóan tudok fogalmazni: aljas voltam. Olyan mélység volt a szívemben, hogy néha önmagamtól is féltem.
Miért ítéltek el legelőször?
Betörésekért. Összevesztem otthon az édesanyámmal, aztán egy korábban már büntetett barátommal lementem a Balatonra. Miután elfogyott a pénzünk, éjszaka betörtünk egy szórakozóhelyre, elvittük az egész bevételt – aznap egy autó árához jutottam. Ráéreztem a pénz és a bűnözés ízére. Hiába féltem ezeket megtenni, volt egy nagyobb erő, a bűn kényszerítő hatalma, amiről már korábban is beszéltem. Először 18 évesen kerültem bíróság elé, és több megyében is elkövetett betörésekért 30 hónapot kaptam. Ez volt az én börtönbelépőm a tököli fiatalkorúak börtönébe, ahonnan végül 22 és fél hónap múlva, 7 és fél hónap kedvezménnyel szabadultam.
Rosszabb emberként jöttem ki onnan, mint amilyenként bementem.
És ezek után még jött összesen 28 év a rácsok mögött.
Két büntetés között sosem telt el egy év, általában 40 nap és 11 hónap közt mozgott a kintlétem. Volt ezekben az időszakokban házasság, válás, párkapcsolat, tulajdonképpen minden.
Mit szólt az édesanyád az életmódodhoz?
Édesanyám az életem egyik nagy kárvallottja. Ő most 93 éves, az Isten megadta neki ezt a magas kort. Nagyon sok mindenen ment keresztül: ott volt a nővérem halála, én meg nagyon hamar elkezdtem inni, rossz úton járni, intézetbe kerültem, onnan kikapart engem, bírói figyelmeztetést kaptam, aztán börtönről börtönre jártam. Ennek ellenére ő sosem tagadott meg. Néha kijelentette, hogy többet nem jön utánam, aztán még egyszer bekerültem, ő pedig jött.
Gyűlölte azt az életet, amit én éltem, engem viszont végtelenül szeretett. Végig kitartott mellettem, és nagy öröme az, hogy megtértem Istenhez.
Hogyan fogadta ezt?
Megijedt, azt hitte, hogy megbolondultam. Amikor könnybe lábadt szemmel az Úr Jézusról beszéltem neki, láttam a rémületet az arcán. Nekem ez a helyzet annyira komikus volt, hogy szívből elkezdtem nevetni, az édesanyám ettől viszont még jobban megijedt. Azt gondolta, majd kiheverem. De aztán ahogy múlt az idő, és látta, hogy még mindig az Úr Jézusról beszélek és írok, elhitte, hogy komolyan gondolom.
Vannak olyan emberek az életedben, akik sosem tudtak megbocsátani neked?
A kárvallottjaim egy része meg tudott bocsátani, egy része nem. Mindenkitől bocsánatot kértem, volt, aki ezt elfogadta, és volt, aki nem. Az utolsó bűncselekményemet 1993-ban követtem el, ma pedig 2025-öt írunk. Az idő annyi mindent befedett, de tulajdonképpen mellettem nem maradt senki az édesanyámon és a húgomon kívül.
Börtönbéli megtérésed után még húsz évet ültél, 2015-ben szabadultál. Hogyan viszonyult hozzád a társadalom?
Nagy kegyelem volt az Istentől az, hogy úgy szabadultam a börtönből, hogy az utam el volt készítve. 2009-ben meghalt az édesapám, innentől kezdve évente öt, az utolsó két évben pedig 15 napot tölthettem kint. Ebben az időszakban már voltak különböző szolgálataim a gyülekezetekben, miközben az 1000 fős váci fegyházban egy 100 fős gyülekezet is megalakult.
Te voltál ennek az alapítója?
Így is lehet mondani, raboldalról mindenképpen. De civilben jártunk ki szolgálni, és rabszállítóval vittek bennünket más börtönökbe is: a rabok a raboknak mondtak evangéliumot. A szabadulásom előtt egy ilyen börtönszolgálatban, a verőcei baptista gyülekezetben szolgáltam, utána pedig a Baptista Szeretetszolgálathoz mehettem.
Ezután nem sokkal, nyáron ismerkedtem meg a feleségemmel, ősszel elterveztük, hogy ha ebből férfi-nő kapcsolat lesz, akkor az házasságon belül legyen, mert Istennek az a kedves, így következő év márciusában össze is házasodtunk.
Kilenc hónapra rá jött az első gyermekem, négy évvel ezelőtt a második, és még kaptunk egyet, de ő már a mennyben van.
Ha újrakezdhetnéd, mit csinálnál másként?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. A múltamat szégyellem és bánom, de megtörtént, ez alól nem lehet kibújni. Azért szoktam kiteríteni, hogy annak a sötétségnek a drapériáján lehessen látni Istennek a világosságát, hogy Isten mit tud tenni egy sötét élettel. Nyilván másképp csinálnám, de amin meg most van, azt nem adnám oda semmiért – a gyermekeimet, a feleségemet és a szolgálatomat.
Arra gondolsz, hogy mindez nem következett volna be, ha te más életet élsz?
Ha egy szociológust megkérdeznék, hogy hol lehet most az a hétszer büntetett, mély alkoholizmusban, erős dohányosként, mindenféle pótszerekkel élő pali, akkor a válasz úgy hangzana, hogy a Blahán kéreget egy műanyag pohárral, egy hajléktalanszállón van, depresszióval kezelik valamelyik pszichiátrián, esetleg a nyolcadik büntetését tölti, vagy épp valamelyik temetőben. Az igazi válasz azonban az, hogy Mezőtúron, ahol várja a két gyermeke, a felesége, ma este pedig szolgálni megy egy templomba. Ez az Isten kegyelme, amit nekem átadott.
Ha szeretnéd megismerni Bajcsi Norbert felépülő függő történetét is, olvasd el a vele készült interjúnkat!
