Újabb és újabb iskolákat fenyegetnek meg: ezt kell tenniük bombariadó esetén

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Országszerte bombariadók zavarták meg az iskolák működését ma: rengeteg intézményből küldték haza a tanulókat. Összefoglaljuk, mi a forgatókönyv egy ilyen eseménynél.

Ma reggel több iskolában is bombariadót rendeltek el mind a fővárosban, mind az ország más területein. A híradások kezdetben legalább húsz iskoláról szóltak, a szám azonban ennél magasabb: Gulyás Gergely a Kormányinfón már 121 intézményt említett. Volt, ahol már a tanítás megkezdése előtt kezdték a kiürítést, de akadt olyan intézmény is, ahol jóval később értesítették a szülőket arról, hogy érintett az iskola. 

Újbudai, csepeli, zuglói, újpesti, pestszentlőrinci, kőbányai, pasaréti, újpalotai, lipótvárosi, rákosmentei iskolák is érintettek vidéki intézmények mellett. Volt, ahol már a tanítás kezdete előtt fogadták azzal a diákokat, hogy máshol kell a napot tölteniük.

A bombariadó rengeteg diák napját borította fel (Képünk illusztráció)
Fotó: Katona Tibor / MTI

„Elképesztő gördülékenyen megszervezték, hogy mindenki azonnal tudja, hova kell menni, mit kell csinálni.

Idézőjel ikon

A helyi művelődési házban is profin irányították, melyik gyerek pontosan merre menjen.

Nem volt káosz, még tíz óra előtt mentek is vissza az iskolába” – tudtuk meg egy olvasónktól.

Volt, ahol reggel azonban még nem lehetett tudni, hogy fenyegetés érte az intézményt.

„Háromnegyed tízkor érkezett az e-mail az osztályfőnöktől, hogy sok más iskolához hasonlóan őket is fenyegetés érte, ezért elhagyták az épületet, és kérik a szülőket, hogy mihamarabb menjenek a gyerekekért” – számolt be egy másik olvasónk.

Teendők bombariadó esetére

Felmerülhet a kérdés, hogy pontosan mi az intézmények teendője bombariadó esetén? Több intézmény tűzvédelmi szabályzatát áttekintve a következő pontok tűnnek egységesnek:

  • ha valaki bomba elhelyezésére utaló jelet tapasztal vagy annak elhelyezésére vonatkozó telefonüzenetet vesz, azt az iskola legkönnyebben elérhető vezetőjének vagy intézkedésre jogosult alkalmazottjának azonnal bejelenti
  • az értesített vezető anélkül, hogy a közlés igazságtartalmát ellenőrizné, azonnal köteles bombariadót elrendelni
  • telefonos bejelentés esetén van, ahol előírják, hogy a lehető legtöbb információt próbálja megszerezni az alkalmazott
  • a hatóságok – rendőrség, tűzoltóság – értesítése is feladat ilyen esetben
  • több iskolában is lefektetik, hogy szaggatott csengővel kell a bombariadót jelezni, esetleg iskolarádióban is bejelentve azt
  • az épület elhagyása a tűzvédelmi tervnek megfelelően kell, hogy megtörténjen
  • egyes dokumentumok kijelölnek pontos gyülekezőhelyet is ilyen esetre – például az iskola előtti utcaszakasz vagy az udvar
  • egyes iskolák lefektetik azt is, a kiürítés pontosan milyen koreográfia szerint történjen, illetve hány megtartott óra esetén lehet eltekinteni a tanítási nap befejezéséről.

Teljesen egységes protokoll nem létezik arra nézve, hogyan és mivel kell eltölteniük a diákoknak a bombariadó idejét: 

van, ahol ma is könnyen és gyorsan megszervezték a gyerekek elhelyezését, és külső helyszínen meg tudták tartani az órákat, míg máshol hazaküldték inkább a nebulókat.

Az I. és a II. kerületben sikerült kijelölni intézményeket arra a célra, hogy az iskolásokat fogadják addig, míg szüleik haza nem tudnak menni értük – az I. kerületben a Márai Sándor Művelődési Ház intézményeiben, a II. kerületben pedig a polgármesteri hivatalban, a Klebelsberg Kultúrkúriában, a Marczibányi Téri Művelődési Központban és a Gyarmati Dezső Uszodában is várakozhatnak a gyerekek.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.