Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nemrég a Díványon megírtuk, miként vélekednek az orvosok a betegeik furcsa szokásairól, és bizony számtalan olvasónk jelezte, hogy jócskán akadnak olyan megnyilvánulásai az orvosi személyzetnek, amik nem teszik kellemessé a vizsgálatokat, sőt.
A fehér köpeny több mint száz éve jelzi viselője kompetenciáját. Az orvosok mindig is élet és halál urai voltak, megkérdőjelezhetetlen tekintélyük azonban az elmúlt évtizedek során haloványabbá vált.
Ahogy aztebben a cikkünkben nemrég megírtuk, egyre több beteg érkezik előzetes információkkal felvértezve a szakrendelésekre. Az internetes információözönben nem nehéz betegségeket és tüneteket böngészni, bármilyen bosszantó is ez azon szakemberek számára, akik mögött több évtizedes tanulmányok állnak. De vajon a tudás és az emberi hozzáállás minden esetben egyenesen arányos?
Empátia és figyelem
Olvasóink elárasztottak levelekkel azt követően, hogy megírtuk, mitől másznak falra a dokik, és szinte minden üzenet egészen hasonló problémákkal volt tele. Köszönést nem viszonzó, a bemutatkozást vagy a vizsgálatokra vonatkozó információkat megosztani elfelejtő egészségügyi személyzet, hosszadalmas várakozás, rosszul felszerelt kórházak. Mutatjuk, mi az, ami betegként a legbosszantóbb.
„Amikor időpontra megyek, és utána 2-3 órát várok, nem fogok még én 15 perccel előbb érkezni, miközben a várói fémpadon szétfagyok, és a gerincsérvem miatt rohadtul kényelmetlen – méltatlankodott levelében Juli, aki maga is egészségügyi dolgozó. Szóval értem, mi a doktor urak baja, de néha ki kéne nézni a váróterembe is, mit él meg a beteg.”
„Eléggé tipikus gyakorlatilag majdnem minden orvos lesajnáló nézése, hümmögése, amikor arról próbálsz beszélni, hogy te már mit tettél magadért, mit próbáltál ki. Mert az tuti nem jó, tuti nem elég, tuti ő fogja megmondani a tutit, akkor is, ha te már azt próbáltad, és nem működött – panaszkodott Gábor a Díványnak írt levelében. Gyakorlatilag mindenütt, ahol jártam »sztk«-orvosnál, az avítt, 1980-as évekbeli dumát nyomták, semmi fejlődés, a legkisebb változtatástól is be voltak tojva… Hiába vittem kutatásokat, külföldi jó gyakorlatokat, csak hümmögtek.”
„A paternalizmus Magyarországon különösen erős az orvos-beteg kapcsolatban. Az orvos megmondja, mi lesz, mi pedig a beteg szerepében beletörődünk a hallottakba. A legtöbb helyzetben nem merünk kérdezni, nem jut eszünkbe elmondani, mit szeretnénk, nem merjük kifejezni a félelmeinket, kétségeinket – hangsúlyozza Szalai Zsanett Pynky kommunikációs tréner, SAS a Dívány kérdésére a fenti problémák mögött rejlő okokat. Pedig számtalan kutatás és tapasztalat igazolta már, hogy ha az egészségügyi személyzet tárgyként kezelt »beteg« helyett értelmes, döntésképes páciensként tekint a hozzá fordulókra, akkor könnyebb lesz az együttműködés nagyobb vagy fájdalmas beavatkozások esetén is, nő a gyógyulás esélye, csökken az ápolási napok száma, stb.”
„Nekem ez a legidegesítőbb: hogy nem nyitott rá, nyomja a dumáját, mindegy, hogy a beteggel mi lesz” – írta nekünk Anna.
Új szemléletre van szükség
Pedig az orvosok érzékenysége és figyelme éppen olyan fontos a betegek számára, mint tudásuk. Nem véletlenül hozta létre a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája és a Magyar Hipnózis Egyesület évekkel ezelőtt a Szuggesztiók alkalmazása a szomatikus orvoslásban képzését, a SASOK-at.
Az elmúlt évtized során számtalan orvos, pszichológus, nővér, ápoló, gyógytornász, szülésznő, dietetikus, védőnő és mentálhigiénés szakember végezte már el annak érdekében, hogy megtalálja a közös hangot a betegekkel. Erre ugyanis nagy szükség van az együttműködés gördülékenysége érdekében.
A fogorvostól mindenki fél?
A legtöbb levél írója érdekes módon a nőgyógyászokra, illetvea fogorvosokra panaszkodott. Valószínűleg ez utóbbi az orvostudomány egy olyan ága már eleve, ami a legtöbb félelmet kiváltja a betegből, nem csoda, hogy ebben az extrém kiszolgáltatott helyzetben még inkább fontosnak tartanák az orvosok türelmes hozzáállását.
„Általánosban a sulis fogorvos közismert hentes volt, egy enyhe színeződésre is fúróval reagált, nekem a két nagyőrlőm fúrta szét, a barátnőmnek meg kihúzta az egyiket, szülői hozzájárulás meg minden nélkül. Őt aztán be is perelték” – mesélte Erzsébet.
A viccelődés és a sértegetés sem segít
„Azt hittem, a gyerek nagy, de úgy látom, a hasa az inkább. Ezt még a szülőágyon mondta nekem a fogadott orvosom” – idézi fel Eszter egy korábbi, rossz élményét.
Viccelődő, jópofizó orvostól tikkel a szemem. Amikor meg vagyok ijedve, és hiteles szakmai válaszokat várok, akkor nem arra van szükségem, hogy nyugodtan vegyen még tartós tejet – bosszankodott egy másik olvasónk.
„»Figyelje meg! Egyszer leteszi aludni a gyerekét, és majd nem kel fel többet.« 14 nappal szülés után miért mond ilyet egy női orvos egy friss első gyerekes anyának? Nulla empátia, elkeserítő” – összegezte a hozzánk érkező levelekben és kommentekben közös problémát Éva.
„Magának éppen nem szülésindításon kéne lennie? Nem fogok azért bíróságra járni, ha magának most emiatt meghal a babája! Tessék, akkor itt írja alá, hogy vállalja a felelősséget azért, ha meghal a gyereke!”
Google a barátja, keressen rá
Bár korábbi cikkünk szakértője szerint sok orvosnál eleve hátrány, ha a beteg előre igyekszik tájékozódni, mások éppen azt várják, hogy az internetes keresés vegye át a tájékoztatás szerepét, hogy ők időt spórolhassanak. Egy másik olvasónk megdöbbentő élményét osztotta meg velünk:
„Anyukám hirtelen halt meg, kórházban. Másnap mentem be intézni az ügyeket, érthetően szar lelkiállapotban, de igyekeztem tartani magam és összeszedett lenni. De ez volt az első haláleset, amit nekem kellett intézni – mesélte Zsuzsanna. A patológián megkérdeztem az élből nem túl kedves orvost, hogy merre induljak a hamvasztást intézni. Válasz: »Google a barátja. Keressen rá!«”
A gyógyulás folyamata mindig közös munka, és ahogy az orvos tudásával, hozzáállásával, úgy a beteg vagy hozzátartozója együttműködésével, nyitottságával és a szakember tudásába vetett bizalmával sokat tud tenni annak érdekében, hogy a folyamat a lehető leggyorsabb és leginkább kíméletes legyen.
„Mit tehet a szakszemélyzet ennek elérése érdekében? Erre rendkívül egyszerű és olcsó a megoldás: változtatni a kommunikáción. Emberszámba venni a beteget: bemutatkozás, köszönés, szemkontaktus felvétele. Nyugodt, semleges hangnem. A diagnózis és kezelés érthető, egyszerű, teljes körű tolmácsolása. Bátorítani a pácienst, hogy tegye fel a kérdéseit és fejezze ki kétségeit, majd ezekre emberségesen reagálni – összegzi a lehetőségeket a kommunikációs tréner. Ez vezet ahhoz, hogy a páciens tájékoztatáson alapuló döntést hozhasson, és dönthessen a sorsáról, akár másképp, mint az orvos javaslata. A paternalizmus-autonómia kérdésének boncolgatásával és a biomedicinális etikával számos tanulmány foglalkozik már, érdemes utánanézni.”
Szerinted mi az, amivel ezt el lehetne érni? Szavazz!
