Indokolatlanul nem várakoztathatnak az orvosnál: betegjogok, amelyeket ismerned kell

Olvasási idő kb. 4 perc

Betegen kiszolgáltatottnak érezhetjük magunkat, főleg, ha egy rendelőben, kórházban orvosi kezelésre szorulunk. Éppen ezért fontos ismernünk, milyen jogaink vannak az ellátás során.

Az orvosok kiváló és áldozatos munkája ellenére vannak, akik panaszkodnak az ellátásra és az egészségügyi rendszerre. Sokaknak volt már rossz tapasztalata egy-egy intézménnyel, kezeléssel kapcsolatban, és mivel ez nem egy újkeletű dolog, ezért is foglalták törvénybe azokat a jogokat, amelyek megilletik a betegeket. Érdemes ismerni ezeket, hogy akár ellátás közben, akár később jobban ki tudjunk állni magunkért, a jogainkért.

Muszáj ellátni minden beteget

Az egyik legfontosabb, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy megfelelően ellássák, ha rászorul. Ehhez hozzátartozik, hogy hozzáértő orvos vizsgáljon meg, kezeljék és csillapítsák a fájdalmunkat.

Amennyiben nem szükséges az azonnali beavatkozás, akkor ahhoz is jogunk van, hogy mi válasszuk ki azt az egészségügyi intézményt, ahol a kezelést szeretnénk, ahogyan az orvost is. Amennyiben beutalóval mennénk a kiválasztott helyre, akkor szóljunk előre a beutalót író orvosnak, hogy azt szeretnénk.

Mindenkinek joga van az orvosi ellátásra
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary

Hogyan bánnak velem?

Az emberi méltósághoz való jog azt foglalja magába, hogy milyen bánásmód jár nekünk az egészségügyben. Bár az alapvető emberi viselkedéshez hozzátartozik, hogy udvariasan és tiszteletteljesen szólunk a másikhoz, ezt még a betegjogokba is bele kellett foglalni. Előírják, hogy emberhez méltóan kell bánni minden beteggel, és nem kényszeríthetők indokolatlan várakozásra. Emellett a szeméremérzetünkre is tekintettel kell lenniük, vagyis nem kérhetnek minket arra, hogy például az orvoson kívül mások előtt is levetkőzzünk.

Fontos, hogy a személyes szabadságunkat is tiszteletben kell tartani, vagyis – néhány különleges esettől eltekintve – nem tarthatnak ott, nem küldhetnek a betegszobába vagy betegágyba.

Jöhetnek hozzám látogatók?

Meglátogathatnak minket a rokonaink, barátaink, azonban a kórház házirendjében előírt szabályokat be kell tartani. Ebben előírják, hány látogató fogadható egyszerre és mikor. A látogatást különleges esetekben, például járványok esetén korlátozhatják.

Idézőjel ikon

Egyes esetekben a törvény lehetővé teszi, hogy egy beteg által megjelölt személy állandóan ott legyen vele, és a 18 év alatti beteg gyerek mellett is ott lehet a szülő a kórházban.

A szülő nőknek joguk van ahhoz, hogy a társuk vajúdás és szülés alatt is velük legyen, sőt – ha egészségügyi ok nem zárja ki – akkor a csecsemővel egy helyiségben legyen.

Mindent tudni akarok! Lehet?

A tájékoztatáshoz való jog előírja, hogy az orvosnak el kell mondania, mire számíthatunk, mi a betegség lefolyása, mik a kilátásaink. Emellett azt is, hogy milyen vizsgálatokat és beavatkozásokat javasol és miért, valamint, hogy milyen kockázatai lehetnek ezeknek. Az egyéb szóba jöhető gyógymódokról is beszélnie kell. A kezeléssel kapcsolatban jogunk van dönteni. Mindezt úgy kell elmondania, hogy pontosan megértsük.

Panaszt tehetsz, ha nem figyelnek rád az orvosnál
Fotó: SDI Productions / Getty Images Hungary

Miről dönthetek a kórházban?

Az önrendelkezéshez való jog arról szól, hogy eldönthetjük, milyen beavatkozásokba egyezünk bele. Csak azokat végezhetik el, amihez hozzájárultunk a tájékoztatás után.

Mégsem kérem!

Az ellátást visszautasíthatjuk, ha úgy döntünk, mégsem szeretnénk azt a beavatkozást. Legtöbbször elég csak szólnunk az orvosnak, azonban, ha olyan komoly az állapotunk, hogy a kezelés nélkül maradandó, súlyos károsodásunk lesz, akkor az elutasítást kizárólag saját kézzel írt és aláírt nyilatkozatban tehetjük meg.

Olyan kezelést, amely nélkül hamarosan meghalnánk, csak akkor utasíthatunk vissza, ha olyan gyógyíthatatlan betegségben szenvedünk, amely megfelelő orvosi ellátás esetén is rövid időn belül halálhoz vezetne.

Visszautasíthatjuk az ellátást, ha meggondoltuk magunkat
Fotó: Steve Prezant / Getty Images Hungary

Milyen iratok készültek rólam?

A betegjok magukba foglalják az egészségügyi dokumentáció megismerésének jogát is, vagyis megtudhatjuk, milyen iratok készültek a gyógykezelésünkkel kapcsolatban. Így jogunk van ahhoz, hogy az összes leletet, röntgenfelvételt és egyéb adatokat megnézhessük. Ezekről akár másolatot is kérhetünk vagy lefényképezhetjük.

Nem beszélhetnek a betegségemről

Az orvosi titoktartáshoz való jog előírja, hogy kötelesek bizalmasan kezelni a betegekkel kapcsolatos információkat. Ide számít minden, ami a betegséggel, a vizsgálatokkal és a gyógykezeléssel kapcsolatos.

Azt azonban tudni kell, hogy a gyógyítás érdekében más egészségügyi intézményekben bele tudnak nézni az adatainkba egy központi rendszeren keresztül, de ha azt szeretnénk, hogy ezt ne lehessen elérni, akkor az ügyfélkapun keresztül ezt be tudjuk állítani.

Elmehetek a kórházból?

Szabadon elmehetünk a kórházból, de csak akkor, ha ezzel nem veszélyeztetjük mások egészségét. A távozásról azonban szólni kell a kezelőorvosnak.

Kinek szóljak, ha megsértették a jogaimat?

Az egészségügyi szolgáltatónál, illetve a fenntartójánál tudunk panaszt tenni, ha úgy érezzük, megsértették a betegjogainkat. Ezt a panaszt kötelesek kivizsgálni és erről 30 munkanapon belül írásban tájékoztatni minket.

Panaszt tehetünk, ha úgy érezzük, megsértették a betegjogainkat
Fotó: Phil Fisk / Getty Images Hungary

Egyéb jogszabályokban meghatározottak alapján más szervekhez is fordulhatunk, hogy kivizsgálják a panaszunkat, ez nem befolyásolja az intézménynél tett panaszunk kivizsgálását.

Ha érdekel, hogyan ajánlott viselkedni az orvosnál, olvasd el az erről szóló cikkünket!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.