Ez az 5 legnagyobb előnye, ha nem beszélsz annyit

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A beszéd a társas élet alapja: mindennap rengeteget beszélünk, mesélünk mindennapjainkról, sztorizunk a múltunkról, elmondjuk a véleményünket különböző témákban. Pedig sokszor jó lenne kicsit hallgatni is közben. Ennek ugyanis rengeteg előnye van, összeszedtük őket.

Mennyit hallgatsz egy átlagos napon? A valódi hallgatásra gondolok, amikor arra koncentrálsz, amit a másik mond, és felfogod, értelmezed, ahelyett, hogy már azt tervezgetnéd, hogy mit mondasz, amint a másik befejezi a mondandóját. Mindannyiunkkal előfordul, hogy nem tudnánk megmondani, hogy mit mondott a másik, hogy félbeszakítjuk, mert a saját mondandónkat akarjuk előadni. Pedig a beszélgetéseinknek az egymásra figyelésről, a másik megértéséről kellene szólniuk.

1. Tanulhatsz valamit

Az a személy, aki beszél, lehet, hogy tud valamit, amit te nem. Mindenkinek vannak egyedi tapasztalatai, készségei és tehetségei, amelyekből tanulhatsz. Ha megtanulsz kevesebbet beszélni és többet hallgatni, akkor egy beszélgetés inkább a tanulásról fog szólni.

A tudás nagyon fontos, rengeteg mindent határoz meg, hogy mennyit tudsz. Több lehetőséged lesz, rengeteg kapu nyílik ki előtted, nehezebb átverni. Az a személy, aki beszél, információt ad át – gyakran többet, mint gondolná.

A hallgatással megértőbbnek tűnsz.
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

2. Elnyerheted annak a tiszteletét és bizalmát, akivel beszélsz

Ha nagyszerű hallgatósággá válsz, arra ösztönözhetsz másokat, hogy beszéljenek magukról. Ha figyelsz rájuk, az elnyeri irántad való tiszteletüket és csodálatukat. Az, hogy hagyják őket beszélni, jó érzést kelt bennük. Úgy érzik, meghallgatják őket, a másik fél érdeklődik irántuk. Vagyis a hallgatásoddal értéket adsz a beszélőnek, főleg, ha valóban felfogod, amit az illető mond, és nem gondolsz valami másra. A beszélő értékelni fogja ezt az ajándékot, ami kötődést hoz létre. Megértettnek és elismertnek érzi általa magát. Ezzel az eszközzel könnyebben teremthetsz mélyebb kapcsolatokat.

3. Nem árulsz el semmit, amit később megbánnál

Ha megosztasz egy információt, azt már soha többé nem vonhatod vissza. Azonban ha valamit nem mondasz el, akkor azt még egy másik nap ugyanúgy megoszthatod.

Biztosan előfordult már veled, hogy elárultál valamit, és később azt kívántad, bárcsak ne tetted volna. Vagy olyan gondolatot fejtettél ki, amit jobb lett volna megtartani magadnak. Mindannyian átéltük már ezeket. Minél kevesebbet mondasz, annál kisebb az esélye annak, hogy megosztasz egy információt, amit megbánsz.

4. Jót tesz a mentális egészségednek

Ha kevesebbet beszélsz, az elméd élesebb és koncentráltabb lesz. Lehet, hogy jobban odafigyelsz a nonverbális jelzésekre is, mind önmagad, mind mások részéről. Mindemellett te is akkor fogsz beszélni, amikor mások meghallgatnak, ami jót fog tenni az önbecsülésednek, te is úgy fogod érezni magad, mint akire figyelnek, és meghallgatják, meg akarják érteni.

Mentális és fizikai előnyei is vannak annak, ha nem beszélsz annyit.
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

5. Fizikai előnyei is vannak a kevesebb beszédnek

A hangszálak, a torokizmok és még az arcizmok is pihennek, ha nem beszélsz annyit. A mélyebb légzés természetesebbé válik, ami elősegíti az ellazulást, ami potenciálisan csökkenti a vérnyomást és a pulzusszámot. A hangszálak pihentetése csökkenti a feszültséget és a fáradtságot, ami különösen előnyös azok számára, akik hivatásszerűen támaszkodnak a hangjukra. A hangpihentetés a stresszhormonok, például a kortizol szintjének csökkenéséhez is vezethet, elősegítve a relaxációt és a jobb alvást.

Ha megtanulsz hallgatni és kevesebbet beszélni, sokkal értékesebb beszélgető partner leszel, akinek tényleg azért fogják keresni a társaságát, mert érdemi párbeszédben akarnak részt venni.

Ha szeretnéd tudni, hogyan veheted észre, ha baj van a hallásoddal, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.