Meghalt Benedek pápa

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 95 esztendős XVI. Benedek pápa 2013-ban mondott le egészségi állapota miatt.

Az idős Benedek lemondása óta a Vatikánban élt, utódja, Ferenc pedig december 28-án beszélt először arról, hogy idős kora következtében egészsége nagyon meggyengült. A katolikus egyház jelenlegi feje imákat kért a hívektől XVI. Benedekért, később pedig a Vatikán arról is közleményt adott ki, hogy folyamatos orvosi kezelésre és felügyeletre szorul az emeritus egyházfő.

Benedek élete pápasága előtt

Benedek 1927 márciusában született a németországi Marktl am Innben Joseph Ratzinger néven. Teológusként és a Hittani Kongregáció prefektusaként már azelőtt fényes egyházi karriert futott be, hogy a Szent Péter téren felszálló fehér füst az ő pápává választását jelölte volna ki.

Benedek pápa önként mondott le egyházfői szerepéről
Fotó: Franco Origlia / Getty Images Hungary

Az egyház vezetésével töltött idejét azonban beárnyékolta nemcsak az a tény, hogy 

a papi hivatást választók számának csökkenése mellett a templomok látogatottsága is egyre komolyabb mértékben zuhant vissza,

hanem az is, hogy a kilencvenes években kezdődő, az egyház tagjai által elkövetett szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrányok egyre nagyobb hullámokat vetettek.

Apja rendőr, anyja szakács volt

Ratzinger édesapja rendőr, édesanyja pedig szállodai szakács volt. Három gyermekük közül a legfiatalabb Joseph mindössze hatéves volt akkor, amikor a nácik átvették az uralmat Németországban. Szülei katolikusokként a rendszer ellenségeinek számítottak, a későbbi pápát ennek ellenére

Idézőjel ikon

kényszerítették a Hitlerjugendhez való csatlakozásra és a hadseregbe történő belépésre is.

1945-ben Magyarországra vezényelték, hogy itt állítson fel tankcsapdákat egységével. Áprilisban dezertált, majd amerikai hadifogoly lett.

A háború után folytatta tanulmányait, pappá 1951-ben szentelték, két év múlva pedig a Müncheni Egyetemen teológiai doktorátust szerzett. Kezdetben középiskolában tanított, később pedig több egyetemen is dogmát és teológiát oktatott. A Regensburgi Egyetemnek társelnökévé is választották.

Egyházi karrierje egyenesen felfelé ívelt

Munkássága során jelentős teológiai munkák szerzőjeként is megismerték, aminek hatására a kölni érsek maga mellé vette, és a második vatikáni zsinatra is elvitte. Kezdetben kifejezetten progresszív elveket vallott, ám a diákok tiltakozásai és a kereszténység elleni kiállásuk, amelynek tübingeni évei alatt tanúja volt, a nácik taktikájára emlékeztették, így hamarosan konzervatívvá vált.

1977-ben München érseke lett, ebben az évben ismerte meg II. János Pál pápát, akivel szoros baráti kapcsolatot ápolt.

Két évtizeden át volt legközelebbi tanácsadója: ugyanúgy totalitárius rezsim alatt nőtt föl, mint János Pál, és nagyon hasonló elveket is vallott.1981-ben a Hittani Kongregáció prefektusává választották.

Egyháza gyászolja őt
Fotó: Franco Origlia / Getty Images Hungary

A liberálisabb teológusok nézeteivel erőteljesen szembehelyezkedett, de intelligens, alázatos és szelíd, több nyelven beszélő és kiválóan zongorázó emberként ismerték, aki bár erősen hitt a katolicizmus felsőbbrendűségében, támogatta II. János Pált az iszlám és a zsidóság felé fordulásában.

A legesélyesebb pápajelölt volt

2005-ben a konklávé második napján az egyik legnagyobb esélyesként választották pápává: ekkor már 78 éves volt. Állítása szerint azért imádkozott, hogy ne válasszák meg.

Pápaként II. János Pál örökségét igyekezett továbbvinni, egyben megreformálni egyházát.

2013. február 28-án mondott le tisztségéről: ilyesmire hatszáz éve nem volt példa. Ferenc pápa korábban prófétaként hivatkozott rá, olyan egyházfőként, aki előre látta, hogy a jövő a kisebb, privilégiumoktól mentesebb, szerényebb, de autentikusabb egyházé lesz. 

„Ez az egyház spirituálisabb, szegényebb és kevésbé politizál: a legkisebbek egyháza” – fogalmazott akkor Ferenc pápa. 

Alakját A két pápa című film is megidézi, mely XVI. Benedek és utódja, Ferenc pápa közti beszélgetéseket elevenít föl. 

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.