Szívszorító kép Benedek Miklósról: gyászban élte le utolsó éveit

Olvasási idő kb. 1 perc

Méltósággal viselt betegséget követően, életének 78. évében elhunyt Benedek Miklós.

Életének végéig a színpadon állt a művész, akinek kedd reggeli haláláról a család tájékoztatta az MTI-t.  

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1969-ben végzett, ezután a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1983-tól húsz évig volt a Katona József Színház tagja, innen hat évre visszatért a Nemzeti Színházhoz. Tizenöt évig oktatott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, szabadúszó művészként pedig az ország szinte összes színházában játszott vagy rendezett. 

Szívszorító kép a két Benedekről: Benedek Miklós élete végéig gyászolta korán elvesztett fiát, a vízilabdázó Benedek Tibort
Fotó: Beliczay László / MTI

Heltai- és Molnár-darabokat, számos komédiát, zenés játékot vitt színre, emellett számtalan tévé- és játékfilmben is játszott.

Idézőjel ikon

1981-ben Jászai Mari-díjat kapott, nyolc évre rá érdemes művész címmel jutalmazták.

1998-ban vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2012-ben kiváló művész lett. 2016-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2020 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Kései éveit beárnyékolta a fia, az olimpiai bajnok vízilabdázó Benedek Tibor halála miatt érzett gyász. 47 évesen hunyt el gyermeke, akinek halálával kapcsolatosan azt nyilatkozta, sosem tudta feldolgozni azt. 

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.