Hosszabb lesz tőle az életed, és nap mint nap élvezheted

Olvasási idő kb. 3 perc

Kutatások bizonyítják, hogy a különféle emberi kapcsolataink, de legfőképpen a barátság, nemcsak az életminőségünket változtatja meg, hanem az életünket is meghosszabbíthatja. Szakértők továbbá azt is megállapították, hogy milyen emberi kapcsolatokra van szükségünk ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Immár tudományos bizonyíték is van arra, hogy a jó emberi kapcsolatok nem csupán a hangulatunkat, hanem az élettartamunkat is befolyásolhatják. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hosszú élethez a társas interakciók éppen ugyanolyan fontosak, mint a testmozgás, az étel és a víz.

Ezekre a kapcsolatokra mindenkinek szüksége van

A kutatók szerint ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak legyünk, ötféle emberi kapcsolatra mindenképpen szükségünk van.
Az egyik a mindennapjainkat meghatározó mikrokapcsolatok. Ezek a jó minőségű interakciók, például, ha ránk köszön a szomszéd vagy a boltban pénztáros, ha biccent egyet a buszsofőr, amikor még álmosan a reggeli járathoz sietünk, hangulatjavító oxitocinnal és stresszoldó dopaminnal tesznek az ellen, hogy magányosnak érezzük magunkat. 

Akár a szomszédunkkal való jó kapcsolat is segíthet az egészségünk megőrzésében
Fotó: Riska / Getty Images Hungary

De ugyanilyen fontos szerepe van annak is, ahogyan saját magunkhoz viszonyulunk. Ha elfogadjuk, szeretjük és értékeljük önmagunkat, másokkal is könnyebben alakítunk ki egészséges kapcsolatot. 

A szakértők harmadikként az intim kapcsolatok szükségességét említik. Ez olyan emberek társaságát jelenti, akik mellett önmagunk lehetünk, akik úgy szeretnek bennünket, ahogy vagyunk. Ilyen lehet egy igazán jó barátság vagy egy támogató romantikus kapcsolat.

A negyedik kapcsolódási szükséglet azt a szociális védőhálót jelenti, amely olyan emberekből áll, akikre bármikor számíthatunk, ha segítségre vagy támogatásra van szükségünk. Ezek a kapcsolatok általában a családunkhoz, a rokonainkhoz és a barátainkhoz kötnek.

Továbbá szükségünk van egy úgynevezett kollektív kapcsolatra is, amely egy nagy egészhez köt minket, és általa azt érezzük, hogy része vagyunk egy egységet alkotó közösségnek. A kapocs lehet akár közös érdeklődés vagy hobbi is.

A magány akár meg is betegíthet

Az ember társas lény, ennél fogva szüksége van szociális interakciókra, vagyis társas kapcsolatokra. Ha ezeket megtagadjuk magunktól, az ugyanolyan „mérgező” lehet számunkra, mint ha nem ennénk vagy nem innánk.

A kutatók szerint a jó barátság egyben a hosszú élet titka is
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

Egyáltalán nem véletlen, hogy a tudósok nemrég arra a megállapításra jutottak, hogy az élethosszig tartó boldogság titka nem más, mint a másokkal ápolt jó kapcsolatok, melyeknek óriási előnyei lehetnek.

A kutatások azt mutatták, hogy társas kapcsolataink gyakorisága és minősége jelenti a boldogságunk kulcsát.

Az ezekből fakadó előnyök pedig nemcsak a mentális egészségünkre és az érzelmi világunkra lehetnek jó hatással, hanem hozzásegítenek akár a hosszabb és fájdalommentesebb élethez is.

Egyértelműen bizonyított tény, hogy a magány képes akár krónikus gyulladást is kiváltani, ami számos komoly betegség, például rák, szívbetegség, stroke és demencia oka is lehet. Bár a gyulladás egy természetes folyamat, amely akkor következik be, amikor a szervezet olyan anyagokat termel, amelyek segítenek kezelni a sérüléseket, a fertőzéseket és a stresszt. 

A krónikus vagy hosszú távú gyulladás azonban egészségügyi problémákkal, például a szívinfarktus fokozott kockázatával jár.

A kutatások azt sugallják, hogy a szociálisan elszigeteltebb emberek szöveteiben magasabb a gyulladást okozó vegyi anyagok szintje, ami idővel az egészségi állapot romlásához vezet. A kutatók egyelőre arra még keresik a választ, hogy vajon a gyulladás a magány közvetlen következménye, vagy a megnövekedett stressz okozza, amely a kevesebb társadalmi interakcióval jár.

Barátsággal a hosszú életért

A barátokkal való kapcsolattartás, találkozás, illetve egy közeli személy kézfogása képes akár még a fájdalom csillapítására is, hiszen a kutatást végző orvosok szerint a kapcsolataink a legjobb stresszoldók. Megnyugtatják a testet, lecsillapítják az indulatokat és az elmét, ezáltal helyreállítják a megbillent testi és lelki egyensúlyt. 

A magány akár meg is betegíthet, és ezáltal az életünket is lerövidítheti
Fotó: izusek / Getty Images Hungary

Szintén kutatás bizonyítja, hogy az idősebb emberek számára a barátság nagyobb hatással van az egészségre és a boldogságra, mint a családi kapcsolatok.

A kutatók megfigyelték, hogy a magány az agyműködésre is hatással van. Időskorban a magányosok agyműködése is jobban lassul, míg azok, akik minőségi kapcsolatokat ápolnak, ezzel a memóriájukat is karbantartják.

Mint a legtöbb esetben, a kapcsolatainkat illetően is igaz, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Nem a barátok és családtagok száma, hanem a kapcsolatok minősége az, ami befolyásolja az elégedettségi szintünket. Ha kíváncsi vagy arra, mennyire magányosak a mai fiatalok, olvasd el korábbi cikkünket!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.