Ezekből a jelekből már az első randin felismerheted a bántalmazó partnert

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokan sajnos túl későn döbbennek rá, hogy mérgező kapcsolatba kerültek, és társuk nem az a személy, akinek a felhőtlen kezdeti időszakban tűnt. Egy bántalmazó partner csapdájából nehéz elmenekülni, ezért fontos, hogy még az előtt felismerd az intő jeleket, mielőtt komolyabb kapcsolatba bonyolódnál az illetővel – ebben segítünk.

Lily Hale pszichológus, aki gyakran foglalkozik a narcisztikusok és más személyiségzavaroktól szenvedő emberekkel, illetve a bántalmazó kapcsolatok problémájával, 12 olyan jellemzőt mutat be, melyekből már az első randin felismerheted a rád leselkedő fenyegetést.

1. Bizonytalan kötődés

A pszichológusok négyféle típusba sorolták azokat a kötődési mintázatokat, melyeket egy személy csecsemőkorában kialakít a szülővel szemben, és általában egész életére meghatározóvá válik számára. A bizonytalan-elkerülő és a bizonytalan-ambivalens kötődésű embereknek gyakran problémásnak bizonyul komoly érzelmi kapcsolatot kialakítani másokkal: az elkerülők magas szintű függetlenséget igényelnek, és nehezen szánják el magukat egy szoros viszonyra, míg az ambivalensek vágynak a szeretetre és az érzelmi biztonságra, viszont amiatt szoronganak, hogy mások nem látják őket olyan értékesnek, mint ő másokat.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden bizonytalan kötődésű személy narcisztikus lenne, azonban érdemes ébernek lenni és figyelni a hasonló jelekre.

2. Nem igazán volt még hosszú távú kapcsolata

A narcisztikus személyiségzavar jele lehet, ha randipartnered kinőtt már a húszas éveiből, de nem volt még hosszú távú kapcsolata, illetve az átlagosnál több, de rövid távú románcon volt túl: ez azt jelzi, hogy gondjai vannak a kötődéssel és a komolyabb érzelmi kapcsolatok kialakításával, ezért mindenképpen legyél résen.

3. Túlságosan tökéletes

Az első randin a fellegek felett jársz, ugyanis partnered látszólag a legtökéletesebb jelölt számodra, aki minden tekintetben – külsőt, belsőt, érdeklődési kört, anyagi helyzetet stb. illetően – álmaid férfija/nője? Érdemes gyorsan leszállni a földre, és alaposan elgondolkodni rajta, mindez vajon tényleg a valóság-e. A szélhámosok (mint a nemrég dokumentumfilmben is látható Tinder-csaló) és a narcisztikus személyiségek szívesen öltik magukra a tökéletesség álcáját, és igyekeznek minél álomszerűbbnek mutatkozni potenciális áldozatuk szemében: ne hagyd magad becsapni a hasonló megtévesztések által. 

4. Túlságosan kedves, jó fej

A borderline személyiségzavarral rendelkező emberek kezdetben gyakran mutatkoznak kifejezetten kedvesnek, ártatlannak, és csak később derül ki, hogy valójában súlyos problémák bújnak meg az angyali jófejség maszkja mögött. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden normális, kedves illető titokban súlyosan problémás személyiség, de érdemes megtanulnod, hogyan különböztesd meg a valódi kedvességet a természetellenes kedvességtől.

5. Túlságosan sokat törődik a külsejével

A narcisztikus személyek gyakori tulajdonsága, hogy az átlagosnál nagyobb figyelmet szentelnek a külsejüknek, és igyekeznek minél pozitívabb színben megjelenni mások előtt: már-már mániákusan edzik a testüket vagy sminkelik magukat, a legjobb ruhákba öltöznek, olykor még a plasztikai műtétektől sem riadnak vissza. Érdemes bekapcsolni a riasztást, ha hasonló figurával akadsz össze. 

A narcisztikusok számára rendkívül fontos a tökéletes megjelenés
Fotó: Paul Bradbury / Getty Images Hungary

6. Felszínes

Gyakori jellemző, hogy a narcisztikus személy sokat fecseg, de semmi lényegeset nem mond: szívesen beszél a munkájáról vagy az időjárásról, de ódzkodik attól, hogy lényegesebb információt osszon meg önmagáról, és betekintést engedjen saját lelkivilágába. Sokszor hazudik vagy féligazságokat mond, ha a magánéletéről kérdezed, és inkább másfelé tereli a társalgás menetét, te pedig úgy érzed, mintha egy üres bábuval beszélgetnél hús-vér ember helyett.

7. Anyagias

A narcisztikusok számára a társadalmi státusz és a vagyoni helyzet rendkívüli fontossággal bír: gyakran szánakozva, lenézően beszélnek azokról, akik kevesebbel rendelkeznek, mint ők maguk, és az anyagiak segítségével próbálják bizonygatni, mennyire fontos és sikeres személyiségek. Ha randipartnered az átlagosnál jóval anyagiasabbnak mutatkozik, és szívesen henceg – vélt vagy valós – vagyoni helyzetével, tudd, nem biztos, hogy jó emberrel kezdtél.

A narcisztikus személyek anyagiasak és szívesen hencegnek a pénzükkel
Fotó: AleksandarGeorgiev / Getty Images Hungary

8. Rosszfiúnak/lánynak mutatja magát

Nem csak a kedvesnek, ártatlannak tűnő emberek lehetnek veszélyesek, ellenkezőleg: a borderline személyiségek gyakran hibás morális érzékkel bírnak, és azt gondolják, társaik szemében menőnek tűnik, ha áthágják a törvényeket, nem tisztelnek másokat, és szándékosan provokálnak. A hasonló viselkedés könnyen tudtodra adhatja, ki is a partnered.

9. Lelki betegségektől, mentális zavaroktól szenved

A személyiségzavarok gyakran együtt járnak különböző lelki betegségekkel, mentális zavarokkal, így könnyen előfordul, hogy a mérgező társ pánikbetegséggel, hangulatváltozásokkal, figyelemzavarral és hiperaktivitással (ADHD), evési zavarokkal, szenvedélybetegséggel vagy más gondokkal küzd. Ezt természetesen nem fogja azonnal a tudtodra adni, ezért érdemes figyelned az apró jelekre, az elejtett mondatokra, melyek gyanúra adnak okot. Ismét érdemes hangsúlyozni: a hasonló zavarok és betegségek megléte önmagában egyáltalán nem jelenti azt, hogy az illető mérgező személyiséggel bírna.

10. Túl nagy vagy túl kicsi távolságot tart

A randi során figyelj partnered testbeszédére és arra, mennyire próbál fizikailag közel kerülni hozzád: ha szándékosan igyekszik távol maradni tőled, irtózik az érintéstől, és túlságosan ridegnek mutatkozik, azt jelezheti, hogy az elkerülő kötődéstípusba tartozik. Ellenkezőleg, ha belemászik az arcodba, szinte megfojt a közelségével, folyamatosan ölelgetni és puszilgatni akar, dezorientált kötődésű személyről lehet szó.

A túlzott fizikai közeledés is intő jel lehet
Fotó: stock-eye / Getty Images Hungary

11. Túlságosan gyerekes

A személyiségzavarokkal küzdő emberek gyakran megragadnak lelkileg a gyerekkorban, képtelenek felelősségteljes felnőtté válni: mindenképpen intő jel, ha partnered túlságosan éretlennek mutatkozik, úgy viselkedik, mint egy nagy gyerek, és képtelen felnőtt módjára gondolkodni, cselekedni.

12. Nyíltan közli veled a problémáit

Néha a személyiségzavaros személyek egyszerűen és őszintén közlik veled, hogy mi a helyzet: bevallják, hogy gyakran narcisztikusan viselkednek, vagy éppen azt, hogy minden addigi társukat megcsalták. Ha valaki ennyire nyíltan elmondja neked a problémáit, higgy neki – néhányan teljesen semmibe veszik azt, mit gondolnak róluk mások, sőt, olyan is akad, akit büszkeséggel tölt el saját pszichopatológiás mivolta.

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.