Nem kell többé készpénzért zarándokolnunk

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kis települések lakóinak sem kell többé a legközelebbi bankautomatával rendelkező helységbe átmennie, ha készpénzt szeretnének felvenni. Május 29-én hivatalosan is közzétették a bankautomatákról szóló kormányrendeletet, mely június 7-től lép majd életbe.

Idézőjel ikon

2025 végétől minden ezer főnél nagyobb, 2026 végétől pedig minden 500 főt meghaladó településen működnie kell legalább egy ATM-nek.

- olvasható az Indexen.

Ahogy azt már a Díványon is megírtuk: Magyarországon eddig az összes, 3155 település közül 2351-ben nem volt bankautomata. A rendelet célja tehát, hogy 2025 végéig működjön bankautomata minden olyan helyen, ahol legalább ezer fő lakik, második lépésként, 2026 végéig pedig már minden olyan településre is kötelező lesz ezek elhelyezése, ahol legalább 500-an élnek. Azt még nem lehet tudni, hogy később még tovább, 500 főnél is kevesebb lélekszámú településekre is kiterjesztik-e majd a jogszabályt, erről még nem született döntés.

Az ATM-ekkel való bővítés lényegesen megkönnyíti a készpénzfelvételt a kisebb településeken is, ám elhelyezésük várhatóan elég költséges lesz.

Mivel a bankok számára az ATM telepítése és üzemeltetése költséges folyamat, általában olyan helyekre tesznek csak automatákat, ahol várhatóan nagyobb a forgalom, vagyis az üzemeltetési költség nyereségesen visszajön. Az új rendelet értelmében azonban a bankok kénytelenek lesznek változtatni ezen a bevett eljáráson, innentől kezdve olyan kis közösségű helyekre is telepíteniük kell ATM-et, ahol lehet, hogy veszteséges lesz.

A bankok pluszköltségei ellenére sem biztos, hogy drágul a számladíj
Fotó: yunava1 / Getty Images Hungary

Nem biztos, hogy drágulnak a számladíjak

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter korábban viszont arról adott tájékoztatást, hogy a kormány beavatkozhat majd, ha a bank az ügyfelekre terhelné pluszköltségeit (a számladíj emelésével), így az sem biztos, hogy az automatákat szokásos módon kizárólag a bankok fogják üzemeltetni.

Az új automaták helyét az önkormányzatok jelölik ki

Az automaták leendő helyét egyébként az önkormányzatoknak kell kijelölni, akiknek követniük kell a részletesen megadott szabályokat arra vonatkozóan, hova kerülhet ATM. A lakosság számára jól megközelíthető, akadálymentes, forgalmas helyre kell helyezni, ahol lehetőleg más mindennapi ügyintézéshez szükséges helyszínek is találhatóak. Még a megfelelő kivilágítottságra és internet-ellátásra is kitérnek a szabályozásban. Ha mégsem talál az önkormányzat a kritériumoknak megfelelő ideális helyet, akkor a bankkal együttműködve kell majd alternatívát keresnie.

Érdemes odafigyelni: több bank is változásokat jelentett be a bankkártyákkal vonatkozóan. Olvasd elmelyek ezek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.