Hatalmas építkezésbe kezdenek a Balatonnál: ezeket a helyeket érinti

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Balaton környéki vasútvonal infrastruktúrájának felújítása után az építkezések az állomásokkal és környezetükkel folytatódnak, összesen 26 megálló újul meg a tervek szerint.

Feltételes közbeszerzési eljárást írt ki az Építési és Közlekedési Minisztérium az észak- és dél-balatoni vasútállomások és megállóhelyek építési munkáinak kivitelezésére – adta hírül a Magyar Építők

A Balaton északi és a déli partján is lesz építkezés

Az észak- és dél-balatoni vasútvonal felújítása után a minisztérium közlése szerint az állomások felújítása következik. A projekt keretében a déli part mentén a tervek szerint P+R parkolókat építenek, kerékpártárolókat alakítanak ki, korszerűsítik az utastájékoztatási rendszert, rendezik a gyalogosfelületeket és a kapcsolódó zöldfelületeket, valamint akadálymentessé teszik az megállókat.

Egyelőre nem tudni, pontosan mikor kezdődnek az építkezések a Balatonnál
Fotó: Kőrösi Tamás

Hasonló munkák kezdődnek majd az északi vasútvonal mentén is. Felújítják, átépítik és akadálymentesítik a felvételi épületeket és az állomási előtereket, valamint megújul az állomások és megállóhelyek közvetlen környezete is. Korszerűsítik az utastájékoztatási rendszert, kerékpártárolókat és gépjármű parkolókat alakítanak ki.

A következő vasútállomásokon kezdődnek majd meg munkák:

Északi part:

  • Polgárdi
  • Füle
  • Csittényhegy
  • Balatonkenese
  • Balatonfőkajár
  • Csajág
  • Balatonfűzfő
  • Balatonalmádi
  • Balatonakarattya
  • Káptalanfüred
  • Alsóörs
  • Csopak
  • Balatonarács
  • Balatonfüred
  • Aszófő

Déli part:

  • Balatonaliga
  • Szabadisóstó
  • Szabadifürdő
  • Zamárdi
  • Szántód-Kőröshegy
  • Balatonföldvár
  • Balatonszárszó
  • Balatonszemes
  • Balatonlelle
  • Balatonboglár
  • Bélatelep

A lap emlékeztet: a Balaton déli partjára vezető vasútvonal 2010 óta átfogó felújításon esett át. Később, 2016 és 2018 között átépült a Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy közötti, 53 km-es vasútvonal-szakasz, és megvalósult a Kaposvár–Fonyód közötti 53 km hosszú vonalszakasz felújítása is. Az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán – Balatonfüred szakaszának villamosítása 2021-ben zárult le. A beruházás keretében az 55 kilométeres vonalszakasz villamosítása és Szabadbattyán alállomás átépítése, valamint bővítése valósult meg.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.