Ezekben az esetekben maradhat külföldi rendszám az itthon használt autón

Olvasási idő kb. 4 perc

Sokan anyagi megfontolásból, mások tudatos jogkerülő szándékkal hagyják fent külföldön vásárolt autójukon az eredeti rendszámot. Tény, hogy jelentős összegek foghatók meg így, de csak addig, amíg fenn nem akad a sofőr a hatósági ellenőrzéseken. A hazai törvények értelmében ugyanis főszabályként külföldi rendszámmal nem közlekedhet itthon magyar állampolgár. Mutatjuk, mik a kivételek.

Sosem készült statisztika arról, hogy hányan autóztak idehaza külföldi rendszámmal csupán azért, mert nem érte meg honosíttatni a négykerekűt. De az európai uniós csatlakozásunk után szembeötlő volt, hogy mennyire megszaporodtak útjainkon a szlovák és német járművek. Mármint amik csak annak néztek ki, holott valójában a magyar tulajdonos egyszerű számolgatás után döntött úgy, hogy érdemesebb megtartani a kint vásárolt autó eredeti rendszámát, mert akkor kevesebb adót kell fizetni, és még az itt kiszabott esetleges szabálysértési bírságokat is meg lehet úszni. Ennek a lehetőségnek azóta lőttek, az aktuális rendszámhasználati szabályokat a Totalcar tekintette át.

Jobban megérné az autózás külföldi rendszámmal

2004-es EU-társulásunk eufóriáját növelte, hogy az áruk, személyek, szolgáltatások és tőke szabad mozgásának uniós alapelvei közé a leginkább mobilis autók is beletartoztak, így már nemcsak a Gorenje hűtőládát lehetett hazahozni külföldről az autó csomagtartóján, hanem magát az autót is a saját „lábán”. A szürke importban érkező járgányokat sokan még csak át sem rendszámozták, mivel a legtöbb uniós országban a rendszám a kocsihoz tartozik, nem a tulajdonos viszi tovább az újabb szerzeményére.

A határmentes schengeni övezethez történt 2008-as csatlakozásunk óta pedig rendőr legyen a talpán, aki megmondja, hogy egy külföldi rendszámot viselő autó mikor lépett be Magyarország területére, mióta van itt, és hányszor ment át közben bármely másik EU-tagállamba. 

A legtöbb uniós országban a rendszám az autóhoz tartozik, nem a tulajdonoshoz
Fotó: Zuberka / Getty Images Hungary

A külföldi autóvásárlás sok helyen eleve olcsóbb, hiszen egyes országok az idősebb járművek fenntartását emelkedő adókkal szankcionálják, így azok tulajdonosai rövid úton, akár ár alatt is szabadulnának kiszolgált jószáguktól. Persze a hazagurulásnak is tetemes költségei lehetnek hetedhét határon túlról, de például a szomszédos Szlovákia esetében nincsenek akkora távolságok, sőt, sokszor még a magyar autósoknak is megéri a benzinturizmus, mivel határaink túloldalán egy-egy tankolással gyakran súlyos ezreket lehet megspórolni az alacsonyabb üzemanyagárak és a kisebb adókulcsok miatt. 

Ilyen adók sújtják az autósokat

Ha az adóknál maradunk, azt látni, hogy szinte mindenben felülmúljuk az átlagot. Először is honosításkor (amit szintén a hátuk közepére sem kívánnak a járműtulajok) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé fizetni kell regisztrációs adót, amely függ az autó típusától, korától és környezetvédelmi besorolásától. Minél régebbitől szabadítottuk meg előző tulaját, annál jobban ránk jár a rúd. Azután jön a kötelező felelősségbiztosítás, aminek a díja ugyancsak magasabb nálunk, és végül ott a korábban súlyadóként az önkormányzatok által szedett sarc, amit most már nem is két részletben, hanem egyben kell letudni az adóhatóságnak, ráadásul ennek alapja a járműnyilvántartásban szereplő kilowattonkénti (kW) teljesítmény (ha az adatokat lóerőben adták meg, akkor 1,36-tal kell osztani, és egész számra kerekíteni):

  • a gyártás évében és az azt követő 3 évben: 345 Ft/kW,
  • a gyártás évét követő 4–7 évben: 300 Ft/kW,
  • a gyártás évét követő 8–11 évben: 230 Ft/kW,
  • a gyártás évét követő 12–15 évben: 185 Ft/kW,
  • a gyártás évét követő 16. évtől: 140 Ft/kW.  
Az SK nem mindig Szlovákiát jelöli a rendszámon, ilyenekkel is trükköznek az autósok
Fotó: Sergio Amiti / Getty Images Hungary

Talán mondanunk sem kell, hogy ilyet Szlovákiában egyáltalán nem kell fizetni, mint ahogyan cégautóadót sem. Emellett a szlovák cégek visszaigényelhetik az áfát az autóvásárlás és az üzemanyagköltségek után, ami nálunk csak áruszállítók, illetve bérautók esetén lehetséges. Az átírási költségek sem vészesek odaát, továbbá az időszakos műszaki vizsga és az eredetiségvizsgálat díja is alacsonyabb, mint nálunk, vagyis az autó fenntartási költségei mind kedvezőbbek. 

Így szabályozza a törvény az autók rendszámhasználatát

Ezek után bolond lenne, aki honosítással vesződne, gondolhatnánk, de a magyar hatóságok tettek arról, hogy ne egészen így legyen. A hazai szabályozás szerint magyarországi lakóhellyel rendelkező személy csak magyar forgalmival és rendszámmal ellátott járművel vehet részt a közúti forgalomban. Igazoltatáskor a rendőr ellenőrizheti, hogy a külföldi rendszámú jármű vezetőjének – állampolgárságra való tekintet nélkül – van-e magyarországi lakóhelye. Amennyiben van, akkor a sofőr csak úgy úszhatja meg a bírságot, ha

  • szokásos tartózkodási helye nem Magyarország területén van, amit külföldi hatóság által kiállított közokirattal kell igazolni,
  • az autót Magyarország területén kívüli rendszeres munkavégzés érdekében használja,
  • fél éven belül 60 napnál kevesebbet autózik Magyarország területén, és ehhez az üzembentartó a jármű birtokba adása időpontjának megjelölésével írásban hozzájárult.

Ilyen bírságra számíthat az autós jogosulatlan rendszám esetén

Ha a mentesülési körülményeket az autós a helyszínen nem tudja igazolni, a rendőr bevonja a kocsi külföldi rendszámát közigazgatási bírság kiszabásának kíséretében. És hogy senki ne járhasson túl a jogalkotó eszén, azt találták ki, hogy az egyszer már igazoltatott, mentességre hivatkozó sofőrök adatait rögzítik a központi nyilvántartásban, így egy ismételt ellenőrzéskor már látják, ha az illető túllépte a maximálisan megengedett időkeretet. 

A renitensek számára kirótt bírságok 100-tól 800 ezer forintig terjedhetnek a jármű kategóriájától, illetve attól függően, hogy magánkézben vagy cég tulajdonában áll-e. A rendőrök igazoltatás során az autó okmányait is visszatarthatják, amíg az üzembentartó nem tisztázza a helyzetet, vagy dönt mégis a honosítás mellett. 

Olyan csak a James Bond-filmekben fordul elő, hogy az autó önmaga cseréli a rendszámát
Fotó: claudiodivizia / Getty Images Hungary

De miközben sokan cégkivonattal, ügyvezetői meghatalmazással és más bizonyító erejű okiratokkal autóznak, hogy elkerüljék ezt a hercehurcát, vannak, akik tesznek a fenyegetésre, és a markukba röhögnek, amikor sebességhatárokról, közteherviselésről vagy mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyekről van szó, mert úgy gondolják, hogy az itt elkövetett szabálysértések miatt külföldi rendszámmal nem érhetik őt utol a hatóságok. Nos, ők nagyot tévednek, miután az Európai Parlament éppen az előző magyar elnökség idején fogadta el azt a javaslatot, amelynek nyomán az egyes tagországok hatóságai hozzáférhetnek más országok nyilvántartásához, így a bírságcsekk akár a tulajdonos külföldi címére is eljut.

Előfordul azonban az is, hogy olyan kihágásért próbálnak kisajtolni belőled pénzt, amit el sem követtél, Ide kattintva erről is olvashatsz.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.