Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha ásítunk, ösztönösen a szánk elé kapjuk a kezünket, ám kevesen tudják, hogy ennek a látszólag illedelmes mozdulatnak ősi, babonás eredete van.
Az ókori emberek hittek abban, hogy ásítás közben megnyílik a test és a lélek közti kapu, amin akár a gonosz is bejuthat – írja a ranker.com.
A babona és a tudomány találkozik, amikor eltakarjuk a szánkat ásítás közben
Gyerekkorunkban megtanultuk a szüleinktől, hogy illik eltakarni a szánkat ásításkor, hiszen senki sem kíváncsi a másik nyitott szájüregére. A népi hiedelem viszont ennél jóval tovább ment. Úgy tartották, ásításkor keresztet kell vetni, nehogy a nyitott szájon át belénk bújjon valami sötét erő.
Már az ókori Rómában is komoly jelentőséget tulajdonítottak ennek szokásnak. Úgy vélték, hogy a csecsemők, akik még nem képesek eltakarni a szájukat, azért halnak meg gyakran bölcsőhalálban, mert ásítás közben „elszökik belőlük az élet”.
Egy római történet szerint egy férfi, aki egy fekete kutyát látott ásítani, maga is ásított, majd belázasodott. Ezt a betegséget démoni eredetűnek tartották, amit elkerülhetett volna, ha keze a szája elé kerül.
Krasznahorkai László így ír az Alföld című folyóiratban megjelent Búcsúzási javaslatok a XX. századtól című írásában:
Az ásítást igyekezzél fogaid összeszorításával azonnal elnyomni. Az ásítás ugyanis akár fáradtságot, akár unalmat fejez ki, emberek között nem illendő viselkedés. Ha mégis elkerülhetetlenül ásítanod kell, zsebkendővel vagy a kezeddel takard el a szádat. Ne ásíts hangosan és ne ütögessed a kitátott szádat.
Miért ásítunk?
Az ásítást sokáig az oxigénhiánnyal hozták összefüggésbe – a korábbi feltételezések szerint a szervezet így próbált több levegőhöz jutni. Későbbi kutatások azonban kimutatták, hogy ez nem igaz: ásításkor valójában kevesebb oxigén kerül a tüdőbe, mint egy normál lélegzetvételnél.
Más elméletek a nyomáskiegyenlítéssel magyarázzák a jelenséget. Ilyenkor az ásítás segíthet a középfülben lévő nyomást kiegyenlíteni – ezért van az, hogy repülőgépen vagy hegyvidéken, ahol gyorsan változik a légnyomás, gyakrabban ásítunk.
Egy másik érdekes megközelítés szerint az ásítás a testhőmérséklet-szabályozás része. Ilyenkor a mély levegővétel és a hűvösebb levegő beáramlása segíti az agy „lehűtését”, így frissíti a szervezetet.
A legújabb kutatások pedig a társas viselkedés felől közelítenek: a „ragályos” ásítást – amikor másokat látva mi is ásítunk – az úgynevezett falkaszellemhez kötik. E szerint az ásítás segít a csoport tagjainak összehangolódni, fokozni a közös éberséget vagy akár jelezni, hogy ideje pihenni.
Akár a babona, akár az illem vezérel minket, egy dolog biztos: amikor ásítunk és automatikusan a szánk elé emeljük a kezünket, valójában egy több ezer éves hagyományt őrzünk – anélkül, hogy tudnánk róla.
Olvasd el a következő cikkünket is, amiben arról írtunk, miért érdemes orvoshoz fordulnunk, ha gyakran ásítunk.
