Kompok, révek állnak le, utakat zárnak le: ilyen súlyos az árvízhelyzet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár a tetőzésre még várnunk kell, máris aggasztó a hazai árvízhelyzet. A Duna mentén több városban utakat zárnak le, komoly védekezésre van szükség a lakosság részéről is. Aki most ártéren él, annak minden percébe beleszól a folyó vízszintjének emelkedése.

Az árvízhelyzet napról napra drámaibb, amit nagyon jól szemléltet az, amiről Szigetmonostor önkormányzatának weboldalán olvashatunk. A Duna hatalmas ütemben duzzad: naponta akár egy-másfél métert is emelkedhet a vízszint. Emiatt Szigetmonostornál várhatón holnaptól nem járnak a kompok és a révek, így mentesítő buszokat állítanak majd csatasorba – írja a község oldala.

Szigetmonostor oldalán egymás után olvashatók a kompot, révet, hajójáratot üzemeltető társaságok közleményei: a három közül egyik vízi járatra sem számíthatnak a közlekedésben keddtől a falu lakói. Az egész Dunakanyar életét átírja ugyanakkor az árvízhelyzet, amint arról más települések hivatalos vagy Facebook-oldalain olvashatunk.

Az árvízhelyzet súlyos, a folyó vízállása szeptember 21-én tetőzhet
Fotó: sndr / Getty Images Hungary

Több településen, így Leányfalun és Szentendrén is aktivisták és tűzoltók készítik elő a gátak építését, amelyeket homokzsákok segítségével szándékoznak megoldani. Bár a lakosság mozgósítására egyelőre nincs szükség, a szakemberek kérik, hogy a kúttal rendelkező lakók figyeljék a vízállást, és amennyiben azt tapasztalják, hogy emelkedik a víz, jelezzék a helyi önkormányzatnak. Verőcén a vasúti partfal csúszott meg a sok eső hatására, amelyre az érintett utcák lezárásával reagáltak a hatóságok. 

Szentendrén szeptember 17-én reggel 6 órától felállítják a mobil árvízvédelmi falat, így a Duna korzót nagyjából délután 14 óráig lezárják, valamint a Lázár Cár tér sem lesz megközelíthető autóval. Ahogyan arról a Dívány is írt, ennél nagyobb fennforgás is várható még a kisvárosban,

Idézőjel ikon

hiszen a vízszint emelkedése miatt Papszigeten és Derecskén lekapcsolják az áramszolgáltatást.

Visegrádon is hasonló intézkedések lesznek, és a Fő utcát érdemes elkerülni. Tahitótfaluban a nagy parkolóban kezdik meg a védelmet, a dunabogdányiakat pedig homokzsákok készítésére ösztökélik a hét első felében. A Kisoroszi és Tahitótfalu közötti utat várhatóan szerdán vagy csütörtökön lezárják, hiszen ekkortájt válik veszélyessé az út használata.

A helyzetet nehezíti a Boris nevű ciklon is, mely sokkalta több esőt hoz a vártnál, és különösen a nyugat-magyarországi tájakat sújtja. Mosonmagyaróváron megdőlhet az eddigi árvízrekord, ám vélhetően így sem éri el az állami töltésvonalat, ami olyan magas, hogy csupán százévente van esély arra, hogy a Duna áttöri a védelmet.

Eddig tarthat az árvízhelyzet

Az előrejelzések szerint az árvíz szeptember 21-én, szombaton fog tetőzni, és Nagymarosnál elérheti a 716 centiméteres magasságot, Szentendrén pedig ennél több, 750 centiméter is lehet, mely 1,7 méterrel több, mint a decemberi tetőzéskor mért értékek. A legmagasabb vízállást 2013-ban jegyezték le, amikor is Szentendrén 796 centiméternél tetőzött a víz. Bár ezt a szintet vélhetően nem éri el a Duna, várhatóan

Idézőjel ikon

a 2013-ban elöntött területeket ismét ellepi a víz, így ahogyan akkor is, most is önkéntesek segítségére lehet szükség a térségben.

Budapest főpolgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben a Duna partjára tévedünk, legyünk óvatosak, hiszen a folyó sodrása meglehetősen erős.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Karsa Tímea
Karsa Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.