Ezt várják a nők egy 21. századi arckrémtől

Olvasási idő kb. 4 perc

Arckrémet ma már gyakorlatilag minden nő – és egyre több férfi is – használ. Az azonban, hogy ki mit vár el az adott készítménytől, vagy éppen milyen szempontok alapján döntött annak megválasztása mellett, nagy szórást mutathat.

Annyi bizonyos: bőven nem arról van már csak szó, hogy hidratálni, esetleg ránctalanítani szeretnénk a kiválasztott készítménnyel. Annyi pluszfunkció került már a krémekbe, hogy néha csak kapkodjuk a fejünket, ráadásul egyre jelentősebb szemponttá válik, hogy állatkísérlet-mentes, organikus vagy bio legyen egy-egy termék, vagy hogy orvosok is részt vegyenek létrehozásában. Ki sokat markol, keveset fog? Nos, a szépségipar innovációit tekintve nem biztos.

Milyen arckrémet válassz?

Talán egyértelműnek tűnik, hogy ami neked fontos, az másoknak is lényeges, de ez korántsem egyértelmű. Ez kiderül abból a kis gyűjtésből is, amelyet lejjebb olvashatsz: hús-vér nők (és férfiak) válaszai arra a kérdésre, mi számít, amikor arckrémet keresel.

„Én különböző oldalakról tájékozódom, mielőtt választok, az összetevők mellett fontos az is, hogy ne végezzen állatkísérleteket az adott cég.”

„Alapvetően a hidratálást várom el, de fontos, hogy ne legyen benne alkohol és semmiféle mesterséges illatanyag. Elolvasom persze a véleményeket is, plusz fontos, hogy azért megfizethető kategória legyen.”

Hogy kinek milyen arckrém az ideális, az sok mindenen múlik
Fotó: Thepalmer / Getty Images Hungary

„Nekem az a legfontosabb, hogy az arckrém hidratáljon, ne képezzen csillogó filmréteget a bőrömön, ne legyen benne mesterséges összetevő, ne irritálja a bőrömet.

„Passzoljon a bőrtípusomhoz, például zsíros bőrre nem érdemes nehéz krémet választani, de egy könnyed, vízbázisú már jó lehet.”

„A könnyed hidratálás mellett már a ránctalanítás is szempont. Folyton elhatározom magam, hogy keresek valami igazán hatékony szuperkrémet, de aztán a vége az lesz, hogy a drogériában veszek le a polcról egy olcsót.”

Idézőjel ikon

„Én azt használom, amit a feleségem vesz nekem…”

A szubjektív vélemények után lássuk most azokat a trendeket, amelyek befolyásolják, mit is várunk el egy arckrémtől, amikor pénzt fizetünk érte.

Természetes és egészséges arcbőr

A koronavírus-világjárvány egyik hozadéka volt az, hogy a bőrápolás jelentősége megnőtt. Ahogyan az emberek egyre több időt töltöttek otthonukban, újra felfedezték a bőrápolást is, ezért a korábbiaknál jelentősen nagyobb mértékben kerestek bőrápolási termékeket. A következő szempontok mentén születtek döntéseik:

  • Bőrmegújító hatást vártak el a termékektől.
  • A készítményeknek bizonyos specifikus problémákra kellett választ adniuk, legyen szó száraz bőrről vagy épp aknéról.

Az arcbőr mellett a kéz bőrének ápolása is kiemelt szemponttá vált, feltehetően nem kis részben a fertőtlenítő készítmények időnként túlzásba vitt használata miatt.

Az arckrém legyen fenntartható forrásból származó

Sokan tartottak attól, hogy a pandémia riadalma eltörli a fenntarthatóság fontos szempontját döntéseink mögül, de nekik szerencsére nem lett igazuk.

Továbbra is fontos a vásárlók számára az, hogy a krémek a lehető legkevesebb ártalom okozása mellett kerüljenek tégelyeikbe: idetartozik az állatkísérlet-mentesség szempontja is.

Ma már senki nem vallaná be azt, ha esetleg nem érdekli, hány kisállat életébe került egy arckrém elkészítése. Nem egyszerűen cikivé, hanem elfogadhatatlanná vált kegyetlenség árán a szépséget hajszolni, és ez jól is van így.

Hogy milyen termék legyen? Biztonságos!

A biztonság az élet minden egyes területén nagyon fontos szemponttá vált a járvány alatt. A vásárló számára egyfajta garanciát nyújt a biztonságra az, ha természetes összetevőkből készített arckrémeket és egyéb szépségápolási termékeket használhat, ezekkel a természet erejét használva a vegyületek hatása helyett. Az organikus abszolút hívószóvá vált a szépségápolásban is.

A kisüzemi gyártás is felértékelődött
Fotó: Kristina Strasunske / Getty Images Hungary

És közelről érkezzen

Mindezzel párhuzamosan vannak olyanok is, akik a rövid élelmiszerlánc mintájára a lokális termékeket keresik, azokat a helyi manufaktúrákat, akik engedélyezett, de saját recept alapján készített termékekkel szolgálják ki hűséges vásárlóikat. Itt a készítővel való közvetlen kapcsolat abban is segít, hogy az ember személyre szabott tanácsot is kaphasson a krém mellé arról, hogyan hozhatja ki külsejéből, bőréből a maximumot.

A szakértő segítsége

És persze mindannyian onnan indulunk, hogy nem sok fogalmunk van arról, voltaképpen milyen is a bőrtípusunk, és mit kellene kezdeni azzal.

A profi tanácsok irányt mutathatnak a vásárlásban, ha pedig ehhez nem áll rendelkezésre egy kozmetikus, jó az is, ha a webshop fogja a kezünket.

A The Ordinary oldalán például saját bőrprofilunknak megfelelő kezelési csomagot állíthatunk össze: bár egyre tudatosabb vásárlók vagyunk, annak azért örülünk, hogyha azon a területen, amelyet nem ismerünk, leveszik vállunkról a döntés felelősségét.

Előretörnek a hibrid termékek

A dekorkozmetikumoknál jóval fontosabbakká váltak a bőrápoló termékek: a hibrid változatok több funkciót tartalmaznak egyben, például a korrektor hidratál is, de idesorolhatók a napvédőt is tartalmazó arckrémek is. Ezek egyszerűsítik is a napi bőrápolási rutint, ráadásul nem kell annyi terméket megvásárolni, és olyan sok pénzt költeni ezekre.

Senki sem akar már bonyolult rutint beiktatni életébe: egyszerűbb termékekre vágyunk bőrápolás terén is
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Minimalizmus

Mint a fentiekből is kiderül, nem az a vonzó, ha az arcápolás rengeteg lépésből áll: a koreai tízlépéses rutin ma már inkább ijesztő, mondván, kinek van ideje és pénze – erre? A beauty bloggerek előretörésének szerencsés eleme, hogy megbízható szakemberek is ellátják tanácsaikkal az egyszerű vásárlót, aki így láthatja azt, hogy

a tízlépéses rutin néha őrület, mivel legalább öt termék teljesen feleslegesen kerül be abba.

Az emberek igyekeznek kiválasztani azt, amire szükségük van – és nem többet.

Nem az ár dominál

A spórolás manapság mindenki sajátja, de – főként a Z generáció esetében – inkább a hatékonyság az, ami a választásokat vezérli a 21. század bőrápolásában. Ha az összetevők jók, ígéretessé válik a termék, megvásárlásra érdemessé téve azt.

Az emberek szeretnek egyre többet tudni azokról a termékekről, amelyeket magukra kennek: már nemcsak egy márkanevet vesznek le a polcról, hanem egy ígéretet, amely a részletekben rejlik.

Itt lép be a krém kifejlesztésében részt vevő szakemberek személye: egy orvos vagy kozmetikus sokkal vonzóbbá tehet egy terméket, mint egy influenszer, aki a TikTokon ajánlja azt.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.