Milliós áramszámlák érkeznek: dupla díjat számolt fel visszamenőleg a szolgáltató

Olvasási idő kb. 2 perc

Több hazai kisvállalkozás kapott az elmúlt napokban többmilliós áramszámlát. Mint kiderült, egy két évvel ezelőtt elmulasztott nyilatkozat miatt érkeztek a horrorszámlák.

Az elmúlt két évre visszamenőlegesen követel megemelt áramdíjat több kisvállalkozótól az E.ON. Az érintett cégek egy „Egyetemes jogosultság vizsgálatát követő számlamódosítás” című levél kíséretében kapták a hatalmas összegekről szóló követeléseket – derül ki a 24.hu beszámolójából

A levélből kiderül, hogy egy 2022-es kormányrendelet hatására megváltozott az egyetemes szolgáltatásra jogosultak köre. Erről levélben értesítették is az érintetteket, akiknek nyilatkozniuk kellett: továbbra is a jogosultak körében kívánnak-e maradni.

Idézőjel ikon

A két évvel ezelőtti levél jelentőségét sokan nem értették, és figyelmen kívül hagyták a kérdést.

Ezeket a vállalatokat az áramszolgáltató kivette a jogosultak köréből, majd két év elteltével újraszámolták az erre az időszakra vonatkozó díjakat. Hiába fizették be a cégek pontosan a kiküldött számlákat, most minden befizetést sztornóztak, és új számlákat küldtek ki, amelyek egyes esetekben akár többmilliós követelésekről is szólnak.

„Nem tudjuk, hogy miért most jött ez elő, és hogy miért kell külön nyilatkozattal bizonygatni, hogy egy mikrovállalkozó mikrovállalkozó, amikor ezt tartalmazza a NAV nyilvántartása is” – nyilatkozta a híroldalnak a Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke.

A hatalmas áramszámlák sokakat hoznak nehéz helyzetbe
Fotó: Jasmin Merdan / Getty Images Hungary

Ez a magyarázata a milliós áramszámláknak

Az MVM a hírre reagálva közölte: az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. és az E.On Áramszolgáltató Kft. több alkalommal sajtóközleményben is felhívta az ügyfelek figyelmét a szükséges nyilatkozattételre. Sőt, levelekben tájékoztatták az ügyfeleket, hogy mi lesz a következménye, ha nem reagálnak a megkeresésre. „A kormány döntése értelmében működőképességük megőrzése érdekében a mikrovállalkozások rezsicsökkentett, azaz a nem lakossági egyetemes szolgáltatás árképzésének megfelelő áron voltak jogosultak villamos energiát és földgázt vételezni a kormányrendeletben meghatározott 4 606 kilowattóra éves összesített villamosenergia-fogyasztás és 1489 köbméter éves összesített gázfogyasztás erejéig. Az ezen mennyiségeket meghaladó fogyasztás elszámolása azonban már az egyetemes szolgáltatáson belül biztosított piaci áron történik” – írták. Az MVM szerint azoknak, akik elmulasztották a nyilatkozattételt, a „jogosulatlanul vételezett energiát ellátási feláron” számlázták ki 2022. augusztus 1-ig visszamenőlegesen.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.