Ezek lehetnek az ALS, Karsai Dániel betegségének korai tünetei

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egyik nem tagjait nagyobb mértékben érinti az ALS: a cikkünkben részletezett tünetek felbukkanása esetén érdemes orvost felkeresni.

Ma kezdődik Karsai Dániel alkotmányjogász, ALS-beteg ügyének kétnapos strasbourgi tárgyalása, melynek tétje az eutanázia lehetőségének megteremtése Magyarországon. Karsai saját esete miatt indult az Emberi Jogok Európai Bírósága elé, ahol betegségére való tekintettel sürgősségi eljárást kezdeményezett.

Többen kérik ugyanazt

Karsai Dániel személyesen is ott lesz Strasbourgban, ahol nemcsak az ő ügyét, hanem hozzá csatlakozó sorstársai hasonló beadványait is vizsgálják majd. Ahogyan arról korábban a Dívány is írt, két év alatt hatalmas állapotromlást tapasztalt a magyar ügyvéd, míg 2021-ben barna öves minősítővizsgát tett dzsúdzsucuból, idén már a földről felállni is hatalmas nehézségeket jelent számára.

Az ALS a mozgató idegsejtekkel kapcsolatos problémák sorát jelenti
Fotó: Kateryna Kon/science Photo Libra / Getty Images Hungary

A tünetek bármikor jelentkezhetnek

Az amiotrófiás laterálszklerózis jelenleg gyógyíthatatlan, ritka betegség, amely nagyobb arányban érint férfiakat, mint nőket. A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége leírása szerint 

az érintettek 60 százaléka férfi és 40 százaléka nő, a medián életkor, amelyben a tünetek jelentkeznek, 55 év, de tulajdonképpen bármikor tapasztalhatjuk azokat életünk során.

Az ALS-t Lou Gehrig- vagy egyszerűen csak Gehrig-betegségként is emlegetik, akárcsak Aran–Duchenne izomsorvadásként. A közvélemény leginkább Stephen Hawking személyével hajlamos összekapcsolni az állapotot, de ez csalóka is lehet. Ő 21 évesen kapta meg a diagnózist, majd további 55 évet élt, amelynek oka egyrészt az lehetett, hogy az ALS egy lassú lefolyású változata alakult ki esetében, másrészt pedig az, hogy a legjobb ápolást kaphatta meg, amit csak egy ilyen betegség kapcsán el lehet képzelni.

Az ALS-betegek mozgató idegsejtjeivel van a probléma

A betegség a motoneuronok, azaz a mozgató idegsejtek betegsége: ezek felelnek az idegrendszer és az izmok kommunikációjáért, de ALS esetén súlyosbodó degeneráció, majd pusztulás lesz a sorsuk. 

Az izmok folyamatosan gyengülnek, majd elsorvadnak, ezáltal megszűnik az akaratlagos mozgásra való képesség a pácienseknél.

Végül légzési elégtelenség alakul ki a mellkasi és rekeszizmok irányítására való képesség elvesztése által.

Stephen Hawking nagyon fiatalon tapasztalta az első tüneteket, kivételesen hosszan, 55 éven át élt ALS-szel
Fotó: Santi Visalli / Getty Images Hungary

Okát nem ismeri az orvostudomány, arra azonban már fény derült, hogy létezik egy örökletesnek tartott változata, illetve egyre alátámasztottabb az az eshetőség, mely szerint korábbi vírusfertőzés is kialakíthatja, de autoimmun folyamatok, ásványi anyagok, mint az alumínium, vagy akár a sejtekbe jutó réz szerepe is felmerül az ALS kialakulásában.

Ezek a betegség tünetei

Olyan terápia, amely akár visszafordítani, akár leállítani lenne képes az ALS beindította folyamatot, nem létezik.

Idézőjel ikon

Az Egyesült Államokban riluzollal kezelik az érintetteket, de ez a gyógyszer is csak arra képes, hogy 3-5 hónappal elnyújtsa a túlélést.

A tünetek kezelése lehetséges ezenfelül, illetve gyógytornász, beszédterapeuta és légzésterapeuta is bevonható a betegeket kezelő csapatba.

Gyógytornával igyekeznek az állapotromlást lassítani
Fotó: Wasan Tita / Getty Images Hungary

A következő tünetek jelzik elsőként a betegség meglétét:

  • izomrángás a karban, a lábban, a vállban vagy a nyelvben,
  • izomgörcs,
  • feszes és merev izmok,
  • a kart, a lábat vagy a nyakat érintő izomgyengeség,
  • elmosódott, orrhangú beszéd,
  • rágási vagy nyelési nehézségek.

A későbbiekben, a betegség elhatalmasodása esetén, a következő problémákkal szembesülnek a páciensek:

  • erősen nehezített rágás és nyelés,
  • nyáladzás,
  • nehezített beszéd,
  • nehezített légzés,
  • nem szándékos sírás, nevetés vagy más érzelmi megnyilvánulások,
  • székrekedés,
  • a testsúly megtartása és az elegendő tápanyagbevitel területén kialakuló nehézségek.

Az ALS általában nagyjából 3-5 év alatt jut el utolsó stádiumáig, amikor lélegeztetőgépre is szorulhat a páciens, bármilyen körültekintően is ápolták. Ekkor merül fel az életvégi döntések kérdésköre: a jelenlegi hazai szabályozás szerint eutanáziát nem választhatnak a gyógyíthatatlan betegek, és azok, akik segítik őket abban, hogy külföldre menjenek, büntetőjogi felelősségre vonás elé néznek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.