Rejtélyes állat harapott meg egy nőt a Tiszában: hetekig tartott a gyógyulása

Olvasási idő kb. 1 perc

Eurázsiai hód támadott meg egy fiatal nőt a Tiszában, Szeged közelében. Az eset még júniusban történt, a gyógyulás több mint egy hónapig tartott.

Nieszner Tímea a párjával a tápéi kikötőből Algyő felé tartva kötött ki csónakjával egy partszakasznál, majd a folyóban néhány métert úszva először a jobb lábszárába, majd a bal bokájába harapott a hód – írta meg a Nimród Vadászújság.

Az állat a Tiszában harapta meg a nő lábát

Az állat harapásai olyan mélyek voltak, hogy a nő lábát össze kellett varrni, a sebei gyógyulása pedig több mint egy hónapig tartott, emellett antibiotikum-kezelést és négyrészes veszettség elleni oltást is kapott.

A júniusi támadás valószínűleg véletlen volt, vagy a hód a területét védte. 

A különös állat egy eurázsia hód volt: harapásával súlyos sérüléseket okozott a fiatal nőnek
Fotó: Charles J SharpSharp Photography+44 7917562756 / Wikimedia Commons

Magyarországon őshonos a hód

Dr. Heltai Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professzora elmondta, hogy az eurázsiai hód Magyarországon őshonos, de a múlt században eltűnt, majd

Idézőjel ikon

mesterséges betelepítéssel és természetes visszatelepedéssel újra elterjedt.

A cikkben megkérdezett Pinjung Emil, az Alsó-Tisza-menti Vadgazdálkodási Tájegység fővadásza szerint a térségben eddig nem érkezett bejelentés hasonló támadásról. Noha a hód nem védett, természetvédelmi szempontból jelentős faj, állományának szabályozása csak engedéllyel végezhető. Egy tavaszi felmérés szerint a Tisza 30 kilométeres szakaszán mintegy 150 példány él.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.