Pénzt kaphatnak, akik nem mondanak fel az állásukban

Olvasási idő kb. 2 perc

A cégek és a munkavállalók számára is jó hír, hogy elindult az a program, amely a tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti anyagi támogatással.

Ebben a programban a sikeresen pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy három hónapra kipróbálják magukat a választott munkahelyen.

Az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló pályázatra a mai naptól lehet pályázni, jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára - írja az Index

100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető

A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő támogatás három hónapja alatt akár 100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető, ami 6 órás munkaidő esetén legfeljebb havi 200 ezer forintot jelent.

Idézőjel ikon

Ezzel azt kívánják ösztönözni, hogy ez időszak alatt a felvett munkavállaló ott is maradjon, így 53 ezer forintos juttatásban is részesülhet havonta.

A programnak több célja is van. Egyrészt a vállalkozások munkaerőigényének a kielégítése a hazai munkaerő-kínálat bővítésével, ami mindkét félnek a hasznára válik. Másrészt azokat a régóta álláskeresőket is támogatnák, akik hosszú távra kívánnak elhelyezkedni.

Az állást keresőknek és a cégeknek is kedvező a program
Fotó: skaman306 / Getty Images Hungary

Előnyben a hátrányos helyzetűek

A program arra is kitér, hogy segítse a hátrányos helyzetű álláskeresőket.

Előírás ugyanis, hogy ebben a programban annak a munkáltatónak nyújtható vissza nem térítendő támogatás, amely az álláshelyválasztás lehetőségét legalább öt fő, súlyosan hátrányos helyzetű álláskereső számára biztosítja.

Súlyosan hátrányos helyzetű álláskeresőnek minősül, aki legalább 24 hónapja regisztrált álláskereső vagy olyan, legalább 12 hónapja regisztrált álláskereső, akire a következő feltételek legalább egyike érvényes:

  • 24 év alatti,
  • nem szerzett középfokú végzettséget vagy szakmai képesítést,
  • 50 éven felüli, vagy eltartottal egyedül élő felnőtt, esetleg etnikum tagja.

A támogatás három hónapja alatt akár 100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető, ami 6 órás munkaidő esetén legfeljebb havi 200 ezer forintot jelent.

Amennyiben az álláskereső alkalmasnak bizonyul, továbbfoglalkoztatás esetében a munkaadó további 6 hónapig részesülhet bértámogatásban maximum 50 százalékos intenzitással, legfeljebb havi 200 ezer forint mértékig.

A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt, illetve ezenfelül további 3 hónapig részesülhet munkában maradást ösztönző juttatásban, amelynek havi összege a minimálbér 25 százaléka, azaz 67 ezer forint.

A programban egy év alatt álláskeresőként összesen 1,8 millió forint bértámogatás igényelhető, míg az egyén a béren felül további 760 ezer forint juttatást kaphat.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.