Álommunka itthon: sok állás üres a gyárban, ahol egymilliós bónuszt kap mindenki

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Változatos álláslehetőségeket kínál a kecskeméti Mercedes-Benz, amely ritka bőkezűen bánik mind a 4500 alkalmazottjával.

A tavaly több mint 174 ezer járművet gyártó kecskeméti Mercedes-Benz-gyár azzal került be a hírekbe, hogy mind a 4500 alkalmazottjának álomszerűen magas részesedést fizet ki a tavalyi év eredményei alapján:

bruttó 1 090 000 forintot juttat aktív dolgozói számára, a márciusi bérrel együtt utalva azt.

A gyár szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében a vezetőség kiemelte, közös sikereikben minden dolgozó munkájának komoly része van, ezért elismerését és köszönetét is kifejezte az elért sikerekért.

Mitől vonzó egy álláslehetőség? A megbecsültség érzése biztosan a fontosabb érvek között van
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Akinek felkeltette érdeklődését a munkavállalókat elismerő közeg és a bőkezű bónusz, azt számos nyitott pozíció várja a kecskeméti gyárban. A HR, az IT, a logisztika, a minőségirányítás mellett sok üzemi területre is keresnek összesen harmincnál is több, megfelelő szaktudással rendelkező jelentkezőt.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.