Tömeges felmondási hullám indult a magyar munkahelyeken: ez az oka

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

2025-ben jelentősen megnőtt a munkahelyváltók száma Magyarországon: közel minden második munkavállaló aktívan kutat új állás után – ez derül ki a Profession.hu legfrissebb kutatásából, amely arra is rámutatott, hogy az álláshirdetések száma több mint 15 %-kal csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest.

A vizsgált 18-65 éves korosztályból 46 % vagy aktívan keres új álláslehetőséget, vagy nyitott lenne a váltásra. Mindez egyértelműen aktívabb munkaerő-piaci várakozásokra utal, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanakkor az álláshirdetések száma jóval nagyobb mértékben esett vissza, mint amilyen ütemben nőtt az álláskeresési kedv. Több mint 15 %-kal kevesebb álláshirdetés érhető ugyanis el az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva. 

Hosszabb álláskeresés és kevesebb visszajelzés 

A kutatásból az is kiderült, hogy az álláskeresés felmondás vagy elbocsátás utáni átlagos időtartama 2025-ben nagyjából 5 hónap volt, ami körülbelül 25 %-kal hosszabb időnek számít, mint a korábbi évben jellemző 4 hónap. Emellett a pályázók 44 %-a arról számolt be, hogy egyetlen jelentkezésükre sem kaptak visszajelzést. Ez az arány a korábbi évben még csak 35 % volt

Az is segíthet az álláskeresésben, ha az adott hirdetésekhez igazítjuk az önéletrajzunkat
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Egyre gyakoribb az ágazatok közötti átjárás

Érdekességnek számít az is, hogy az álláskeresők mindössze negyede szeretne maradni az eredeti szakmájában, míg háromnegyedük nyitott más szektorokra.

Idézőjel ikon

A váltásnál az elsődleges szempont továbbra is a fizetés és a juttatások,

amit az idei évben a válaszadók 88 %-a említett, mint legfontosabb szempontot a váltás soránEz az arány az előző évben 85 % volt. 

A munkáltatók számára az adatok sürgető problémát jeleznek: a csökkent számú álláshirdetés, a hosszabb álláskeresési folyamat és a romló visszajelzések mind hozzájárulnak a munkaerő nehézkes pótlásához. Az álláskeresők szempontjából pedig minden azt mutatja, hogy érdemes célzottan felkészülni az álláskeresési nehézségekre:

átgondoltan megírt önéletrajzot és motivációs levelet készíteni, tudatosan vizsgálni a váltás lehetőségét,

és számolni kell azzal, hogy a pozíció megtalálása hosszabb időbe telhet, mint eddig valaha. A vizsgálat egyik szakértője szerint az álláskeresési időt lerövidítheti, ha célzottan az adott hirdetésre szabjuk önéletrajzunkat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.